JazzUp – Fenyvesi Márton
Marcit először öt-hat éve láttam a Nyitott Műhely kedd esti tehetségbörzéjén. Akkor még érződött rajta Pat Metheny hatása. Alább ugyan kiderül, hogy kételyei vannak, szerintem egyértelműen ő ma a legjobb és leginvenciózusabb gitáros hazánkban. Már nem sokáig…
Mióta gitározik?
4 éves korom óta, akkor voltam elég magas, hogy a falról leemeljen Apu akusztikus gitárját, bár a nyakát átfogni még nem annyira tudtam. Utána 10 évig klasszikus zenei tanulmányokat folytattam, közben naponta rájártam és később el is tulajdonítottam a bátyám elektromos gitárját.
Eleinte kik voltak a kedvenc gitárosai?
Az általános iskolai évek alatt főleg blues és alternatív rock lemezeket hallgattam, Tátrai Tibor szólókat próbáltam lehallgatni a magnóról, illetve Kispál és a Borz számokat tanultam meg elölről hátulról, Kispál András nagy hatással volt rám. Később egy lakótelepi családi barátunk küldött nekem jazzlemezeket: ha esetleg érdekel, hallgassak bele. Érdekes összeállítás volt, mint később kiderült, egy életre meghatározott: The Incredible Jazz Guitar of Wes Montgomery; egy Bacsik Elek lemez a Jazz in Paris sorozatból; egy Django Reinhardt válogatás és Szabó Gábor első lemeze, a Sorcerer. Utána egyenes út volt a megyei könyvtár médiatára, ahol már édesapám javaslatait is követve rengeteg ECM lemezt - Garbareket, Ralph Townert, Oregont, illetve Snétberger Ferencet és Trio Stendhalt, valamint később Pat Metheny-t hallgattam. Pat Metheny 99-00 Live lemeze volt a modern jazz gitározás első élménye számomra, a modern fusion felé Metheny Speaking of Now című lemeze nyitott meg, tehát mondhatjuk, hogy Metheny egy meghatározó híd volt a műfaj számos régiójába: a free-től (Song X), a komponált kortárs nagyzenekari hangzáson át (Way Up), egészen a trió muzsikáig (Bright Size Life, 99-00).
Mióta tanul jazzgitározást? Kik voltak eddig a jazzgitár tanárai?
A jazzgitár-tanulmányok körülbelül 15 éves koromtól számítandók, elég felületes munka volt sok zenehallgatással, kevés lényegi gyakorlással, az ebből való kitörésben Tóth Zoltán és Horváth Krisztián segített nekem, nagyszerű alapot adtak elméleti és gitárelméleti szinten, hogy aztán Czirják Csaba végérvényesen biztos talajra helyezzen, amiből azóta is táplálkozom. Babos Gyuszi bácsi és Horányi Sándor pont jó időben jelentek meg az életemben, már rendelkeztem némi elképzeléssel a hangszerről és a zenéről, amikor ők a megfelelő pillanatokban megfelelő kérdéseket tettek fel és megfelelő kritikákkal illettek. A külföldre távozásomban kulcsszerepet játszik az igény a továbbfejlődésre, félkésznek és félműveltnek érzem magam mind a zenei kifejezőkészségem, mind a zenei gondolkodásomat illetően. Meghatározó időszakba lépek, újra belevethetem magam az intenzív gyakorlásba és elmélyülésbe, úgy ahogy a jazz tanszak idején ezt megéltem. Zajlik a küzdelem a szerteágazó érdeklődésemmel, az mp3 lejátszómon egyszerre van jelen Sonny Rollins, Gil Evans és Dan Snaith, Johnny Greenwood, Joe Pass és Csáki András vagy éppen a Radiohead és a Pat Metheny Group. Teljes tudathasadás, nehezen rakok rendet magamban, hogy mindeközben én ki is vagyok valójában, illetve hogy milyen módon fejezhetem ki magam, a világlátásom a zenében.
Hogy jutott ennek a külföldi lehetőségnek a nyomára?
Az EUJAM program nagyon népszerű Nyugat-Európában, sok amerikai diák is próbálkozott már vele, ennek egy párja a Nomazz, ami az EUJAM skandináv változata. Mindkettő lényege az európai színtéren történő folyamatos mozgás: félévente egy egyénileg kidolgozott ütemterv alapján iskolát váltok. Először Koppenhágában, majd Párizsban és Amszterdamban fogom folytatni a tanulmányaimat, hogy aztán Koppenhágában kapjak mesterdiplomát. (Bővebben a következő website-okon: www.eujam.eu, www.nomazz.org). A kiutazásom másik fontos része az egzisztenciális útkeresés. Itthon rendkívül sűrűek voltak a napjaim, sok a panasz a magyar zenei életben, kevés koncert kevés pénzért méltatlan körülmények között, stb. Nekem azt hiszem semmiféle okom sincs panaszra, bőven sikerült kitermelnem az életkörülményeimhez szükséges anyagi alapot a munkáimból olyan profi körülmények között, ami azt hiszem minden huszonéves pályakezdő muzsikusnak egy mérhetetlenül nagy ajándék, meg kell becsülni és élni kell vele. Ez a szilárd bázis semmiképp nem lett volna, ha nincsenek olyan mentoraim, mint Fekete-Kovács Kornél, Balázs Elemér, illetve Erdélyi Péter. Nem csak fontos zenei lehetőségeket kaptam tőlük, hanem rengeteg olyan szakmai és zenei tudást, tanácsot, mely nélkül gitáros egyszerűen nem létezhet a mai zenei világban - sajnos tudom, hogy egyikőjük pontos zenei igényeinek sem tudtam maradéktalanul eleget tenni - ez az általános siker-kudarc élmény talán a legnagyobb ösztönző erő a továbbfejlődésre: technikai fejlődés, zeneszerzés és hangszerelés, zenei identitáskeresés, az új emberekkel való megismerkedés, új inspirációk egy idegen közegben.
Ugye azért még hazajön?
Hogy hazajövök-e, nem tudom. Természetesen vannak lekötött koncertjeim itthon, bizonyos projekteket semmiképpen sem fogok egy huszárvágással rövidre zárni. Az első kérdés az, hogy vajon eljutok-e a diplomáig? A programban való részvétel kizárólag tandíjmentességgel jár, semmilyen más anyagi támogatást nem kapok, így egy nagy kérdés, miből fogom magam fenntartani? Az utazáson nincs mit halogatni, régóta várok erre a lehetőségre, most itt van, menni kell. Mester Dániel, Csongrádi Gábor vagy Lakatos Szoszó Sándor hollandiai példája útmutatás: miből, milyen módon is kellene ezt összehozni? Hiszek benne, hogy nem fogok éhen halni, bizakodó vagyok.
