Jazz Up - Gayer Mátyás, a Balogh Csibe Jenő Jazz Zongora Tehetségkutató győztese

Fülöp Dóri a BJC egyik PR-osa elintézte, hogy két és fél nappal a Balogh Csibe Jenő Jazz Zongora tehetségkutató május 8-i döntője után, május 11-én délelőtt rohammal bevegyük a Kunigunda utcát. Így aztán Rafael Márió, Gayer Matyi és Pintér Peti élőben szórakoztatta az MTV1 nézőseregét. Miután Matyi lejátszotta a magáét a hallban készítettem vele az alábbi interjút.

MR: Matyi, most már aludt egyet-kettőt a versenyre. Ma kitisztult fejjel, hogyan vélekedik az egészről? Gondolt-e egyáltalán arra, hogy maga fog győzni?  Amikor a döntőben lejátszotta a programját meg volt elégedve önmagával?
GM: Vegyesek voltak az érzéseim, mert kaptam pozitív és negatív kritikákat is.
MR: Kitől?
GM: Ezt nem szeretném elárulni…
MR: De maga hogy érezte?
GM: Jól éreztem magam, csak az első szám az nem sikerült annyira tökéletesen. De ha lett volna előtte több próbára is lehetőség, akkor biztos jobban ment volna.
MR: A „Psalm”-ra gondol?
GM: Igen.  Nem sikerült összehozni, mert nem értem rá én sem, meg a kísérő muzsikusok sem. De azért úgy éreztem, a második fele a programomnak jól sikerült. Meg az elődöntőben jobban éreztem magam. Ott még nem izgultam annyira.
MR: Maga ötödikként lépett dobogóra a hat versenyző közül. Hallgatta azért fél füllel őket, vagy teljesen önmagára koncentrált?
GM: Egyik versenyző jobban játszott, mint a másik. Nagyon szeretem őket. Közben egyáltalán nem gondoltam arra, hogy ezt megnyerem. Hanem csak megpróbáltam az ő energiájukból meríteni és a saját játékomból a lehető legjobbat kihozni. Összegezve, mindegyik zongorista nagyon tetszett és szeretem a játékukat.
MR: A végén felállítottuk mind a hatukat a színpadra, és fokozatosan növeltük a feszültséget magukban is és főleg a közönségben, hogy visszafelé osztottuk ki a díjakat. És aztán szép lassan elfogytak maga mellől a többiek. Milyen érzés volt ez?
GM: Vegyes. Egyrészt nagyon örültem, másrészt sajnáltam azt, aki szerintem jól játszott és jobbat érdemelt volna. Közben azért magammal sem voltam megelégedve, mert sosem vagyok elégedett önmagammal. Úgy gondolom, más legalább annyira megérdemelte volna az első helyet, mint én. Ugyanakkor meg örültem is.
MR: Az elődöntő alapján a zsűri úgy vélte, hogy négy gyerek kiemelkedik, s ebben benne volt maga is. Végül is jól éreztük ezt, mert a pontozás alapján ugyanazok végeztek az első négy helyen, mint az elődöntőben. Illetve hát ezt sem mondhatom, mert ugye megosztott harmadik hely volt. De a maga részére most jön a neheze. Fel kell venni a lemezt és június végétől október elejéig, ha jól számolom hat koncertje is lesz (Szombathely, Zsámbék, Kapolcs, Debrecen, Budapest Jazz Club, Nagykanizsa). Közben Grazban év végi záró vizsgák vannak, meg ott is vannak fellépései. Hogy tudja ezeket összehangolni?
GM: Hát jó nehezen. Főleg ugye azért, mert külföldön tanulok. Oda-vissza ingázok Graz és Nagykanizsa, illetve Graz és Budapest között.
MR: És az ide-odautazgatást hogy tudja megoldani? Vonatozik, vagy valaki szállítja kocsival?
GM: Igen, autóval.
MR: Akkor egy kicsit beszéljünk arról is, hogy mi hogyan ismerkedtünk meg. Szerintem kb. három éve láttam először magát, amikor a Pallai Péter-Kerekes György páros még nem a BJC-ben, hanem a Nyitott Műhelyben tevékenykedett. Egy 16 éves látszólag elfogódott kisfiú odaült a nagyon lehangolódott (out of tune) pianinohoz és perceken belül feldobta a hangulatot. Már akkor lehetett hallani, hogy nagyon tehetséges, de mivel Nagykanizsán élt, így nem nagyon lehetett előtte hallani magáról. Azt hiszem, a Farkas Norbi bőgős, aki szintén nagykanizsai, de akkor épp Budapesten élt hozta magával. (És az 2009. március 20-i legeslegutolsó „Jazz a Márványteremben” koncertre már én hívtam meg, az akkor már 17 éves Matyit, hogy szólóban játszhasson a bostoni Berklee College of Music zongora tanszakának helyettes vezetője, Gárdonyi László előtt!) De hogyan került ki éppen Grazba tanulni?
GM: Hát épp a Farkas Norbi barátom miatt. Ő oda kezdett el járni és hívott engem is. Ő egy nagyon ambiciózus ember. Mindig odamegy, ahol a legjobbak a zenésztársak és ahol a legjobban állnak a zenéhez. Ő három és fél évvel idősebb nálam, így már évek óta Grazba jár és mondta, hogy milyen inspiráló ott a légkör. Tavaly többször is voltam kint nála és személyesen is meggyőződhettem arról, hogy tényleg nagyon jó. Ausztria egy olyan ország, amely sokat tud áldozni a kultúrára, mert van miből nekik. És Grazban jók a lehetőségek, jók a tanárok. És ezért gondoltam, hogy én is megpróbálom.
MR: Vannak kedvenc zongoristái?
GM: Hát a legelején főleg Keith Jarrett-et hallgattam. Szeretem. Nem emberileg, hanem zeneileg. Meg nagyon szeretem Brad Mehldau-t. Őt nagyon sokat hallgatom. Persze másokat is, Joey Calderazzo-t például.
MR: Most, hogy az előbb bent a TV stúdióban játszotta szólóban a „Psalm”-ot, pont az jutott eszembe, mintha Brad Mehldau-t hallanám.
GM: De nagyon szeretem a régieket is, például Wynton Kelly-t.
MR: Hány évfolyamos a grazi iskola?
GM: Négy éves.
MR: Na de odajár szintén a Balázs Tamás, aki már a hatodik évet végzi.
GM: Mert ő master-en van. Az már egy felsőbb fokozat.
MR: De azt hiszem, ő épp most végez.
GM: Igen, én is úgy tudom.
MR: És ott szoktak egymással beszélgetni? Mert a magyarok furcsa emberek…
GM: Igen. Én főleg a Bartha Matyival szoktam együtt lenni, meg zenélni.
MR: És a Norbi azért még szóba áll az elsősökkel, mert ő már régebb óta jár oda?
GM: Igen. De ő is még csak most fejezi be a másodikat.
MR: De azért szokott még magával játszani?
GM: Legutóbb tavaly ősszel volt egy közös fellépésünk. Ő nagyon elfoglalt már. Játszik egy zágrábi big bandben, mellette vannak állandó zenekarai. Nehezen tud időpontot egyeztetni.
MR: Akkor várjuk, hogy elkészüljön a győztes lemez. És remélem, hogy nem csalt a fülünk és sokat fogunk még magáról hallani.
GM: Én is remélem. (Ezt nagyon csendesen mondta!)