Hallgatható Bartók – a Sárik Péter Trió a 77. tatabányai DzsesSzerdán
Akárcsak a bánhidai Puskin Művelődési Házban, a felújítás utáni első koncert alkalmával a Tulipános Házban, azaz az egykori bányatiszti kaszinóban is jazzt hallhattak a szép számban megjelentek, köztük a város polgármestere és helyettese. Az érdeklődés remélhetőleg nemcsak az egyelőre még csak szervezett bemutatókon látogatható épületnek, hanem a Sárik Péter (zongora), Fonay Tibor (bőgő) és Gálfi Attila (dob) alkotta trió Bartók műsorának is szólt.
Amint Pleier Tamás és Ludányi Tamás főszervezők bejelentették, a koncertsorozat a hosszúra nyúlt COVID-szünet után is folytatódik, méghozzá a város(vezetés) (ha jól értettem anyagi) támogatásával. Elbúcsúztunk a korábbi jól bejáratott helyszíntől, a zeneiskolától, hogy ezentúl a Tulipános Házban legyenek a jazzműsorok. Hogy ez mennyire volt jó döntés, majd hosszabb távon derül ki. Feltehetően az is szempont volt, hogy tartalommal töltsék meg az új intézményt, ami ezen az estén a minőségi zenét szolgáltató művészeknek köszönhetően sikerült is. Arról pedig nem ők tehetnek, hogy egy szép teremnek nem feltétlenül szép a hangzása is. A második sorban legalábbis nem szólt tökéletesen, de a hanghatással a hátul helyezkedők közül se volt mindenki megelégedve. Némileg visszhangos volt a terem és torz a hang, főként az elektromos zongora. Függönyök talán segítenének, és nem ártana egy megfelelő zongora sem, merthogy az nincs az épületben. Zongora alatt valódi akusztikus hangszert értek. (A zeneiskolában kettő közül választhattak a fellépők, és nagyszerű kétzongorás koncerteket is hallhattunk valaha a Szakcsi–Vukán és a Binder–Oláh Kálmán duóktól).
Amióta megszűnt a Bartók-művek feldolgozásának jogi akadálya, többen is műsorra tűzték Bartók darabjait, így például Binder Károly is kiadott két trió lemezt.
Nálunk az est programját a Sárik Trió „X Bartók” című (sajnos már nem kapható) lemezének anyaga alkotta. Nem titkoltan „nehéz” zenékre számíthattunk, kezdve a „Mikrokozmosz”-szal, majd folytatva a Péter által „slágernek” nevezett „Bolgár ritmus”-sal és a „Bucsumi tánc”-cal, amelybe ritmikus tapsával a közönséget is bevonták. Míg az előző két darabban a zongora mellett főleg az erőteljes dobolás dominált, itt a bőgő kapott több szerepet.
Következett a Péter által „fekete levesnek”, azaz eljátszhatatlannak titulált, „nem szép, de dögös” „Első etűd”. Eljátszhatatlannak nem bizonyult, mert nagyon is eljátszották, de ha szavakkal leírható lenne, akkor nem lenne szükség zenére. Hogy kinek mi a szép, az meglehetősen szubjektív – amit ebben a számban hallottunk az maga volt a szabad zenei vadulás, megint csak a közönség bevonásával. És miközben szomorkodtam, hogy a CD-t már nem tudom megvenni, arra is gondoltam, hogy bár másodszor hallom élőben e programot (már amennyire egy jazzkoncert ismételhető), mégse tudom megunni, és az élő zene varázsát úgyse tudja teljes értékűen visszaadni egy lemez.
Nagyszerűen szól együtt a trió, és a több formációban megforduló Fonay Tibor mellett mindenképpen meg kell említeni, hogy az egyébként másokkal általam még nem hallott Gálfi Attila mennyire fontos szerepet játszik. Erre mondják, hogy „underrated”, azaz alulértékelt zenész.
„Csillagok, csillagok” – énekli a közönség kórusa, de aztán – nehogy elandalodjunk – következik az „Allegro barbaro”, és az egyébként kedves, mosolygós, vicces Sárik Peti teljesen belevadul a zongorába. Jön a „Hej, páva” – ezt mindenki ismeri, majd az „Első román tánc”, „amely trióra írt jazz darab, csak Bartók még nem tudta” – mondja Péter. A vége felé járunk – „Topogó”, nem táncolva, hanem Gálfi Attila tapsával. Ráadásként (f)elszáll a páva, de egy ráadás kevés. Ne hagyj itt! – mondaná a közönség, de ez már tényleg a vége.
Folytatás novemberben László Attiláékkal.
