Kirk Lightsey, Smalls, New York, USA (2017. június 29.)
Képek: Moises Dantas. Szöveg: Dr. Szabó Csaba.
Ma este megint lementem megnézni Kirk Lightsey-t, ezúttal a Smalls-ban. Mert, ugye, ilyet nem sokszor lát és hall az ember. És - hogy, hogy nem - egy csomó ismerős arcot láttam tegnapról! Itt ez a fiatal srác, tegnap a tükör alatt ült, most a zongora mögött. Itt ez a - minimum hetvenes éveiben járó - hölgy: pont ugyanott ül, mint tegnap, a zongora mellett-mögött. Nicsak, megint itt van ez a fiatal, mosolygós, kopasz srác is, gigantikus kamerájával. Nem beszéltünk össze, csak ők is, én is, úgy érezték, hogy ezt a dolgot nem elég egyszer látni-hallani. Így hát ők is lejöttek újra, megint, éjfélkor. Mint kiderült, a kopasz srác Brazíliából érkezett. Amatőr fotós, Moises Dantas a neve, és épp most turistáskodik New York-ban a feleségével. És nagyon kedvesen felajánlotta, hogy ad a Jazzmá-nak egy csomó minőségi fotót a riportomhoz. Fekete-fehérben, mert, azt mondja, ehhez a zenéhez csak ez illik.
A helyzet úgy hozta, hogy Moises tegnap pont előttem ült, ma este pedig mellettem jobbra, a dobok melletti padon. A bal oldalamon pedig, ki más ült, mint maga Roy Hargrove, aki ma este is lejött, hogy játsszon egy kicsit régi mesterével. Néha felállt, középre ment és úgy fújta, máskor csak onnan mellőlem szárnykürtözgetett és trombitálgatott - erősítés nélkül, leheletfinoman és csodaszépen.
Megint elhangzott a "Never Let Me Go". Ezúttal vokállal: egy félamatőr New York-i énekes, Tony Hewitt ugrott be énekelni. Mondanom sem kell, hogy megint fantasztikusan jól szólt a banda - a tegnapihoz képest kicsit összeszedettebb lett a program. Az egy alaptétel, hogy Kirk Lightsey fenomenálisan zongorázik, de emellett Ed Cherry gitárja valahogy ma este még szebben szólt, és a dobos, Lawrence Leathers is teljesen magára talált a második estére. Most nem játszottak olyan sokáig, mint tegnap - csak amennyit a programban engedélyeztek nekik (szerintem a klubtulajdonos, Spike Wilner ráolvasta Kirk-re a "riot act”-et a tegnapi csúszás miatt).
Kirk egy egyedülálló természeti jelenség, egy energiabomba, egy szuperklasszis. Érthetetlen számomra ebben az egészben egy csomó dolog. Többek között az, hogy "csak" a Smalls-ba "jutott neki" fellépés, és nem valamelyik patinás New York-i klubba. (Összehasonlításképpen: a Blue Note-ban például McCoy Tyner játszott a héten, és azt kell mondjam, ő már egy ideje sajnos csak árnyéka önmagának; a nevéből él, és jól láthatólag nem nagyon élvezi, ha játszania kell. Ehhez képest a hasonló korú Kirk Lightsey sokadvirágzását éli, hihetetlen virtuozitást mutat, és valami elemi életöröm árad a zenéjéből.)
És azt sem értem, hogy lehet az, hogy nem ismerik többen Kirk Lightsey nevét, zenéjét. Tessék megjegyezni. Kirk Lightsey, Kirk Lightsey, Kirk Lightsey.
Képek Moises-től.
