Pátkai Rozina: Vocé e Eu 2013. szeptember 24., Bereczki Bálint
Itt van az ősz, itt van újra, jönnek a hidegek, a rövidebb nappalok és minden nyűg, ami ezekkel jár. Célszerű tehát nagyobb figyelmet fordítani a kókadtság és a borongós hangulat megelőzésére: a szervezetnek több vitamin kell, a léleknek pedig több olyan élmény, ami kirobbanthat minket a szürkeségből: ilyen például Pátkai Rozina új lemeze, melynek címe „Vocé e Eu”.
Egy nagyszerű, friss bossa nova anyagról beszélünk, ez a muzsika pedig már alapból mediterrán vizekre repíti a hallgatókat. De másról van itt szó, Rozina albuma több mint egy füleken át befogadható D-vitamin kúra. Tíz, hangulatilag a műfaj több oldalát bemutató dal hallható a korongon, elsősorban az Antonio Carlos Jobim songbook-ból, de bekerült olyan darab is, ami eredetileg nem bossa nova-ként íródott: Charlie Chaplin „Smile” című standard-je a cédé egyik legjobban eltalált pillanata.
A plusz, ami kiemeli a lemezt a hasonló műfajú kínálatból, két dologban rejlik: a fantáziadús, fiatal(os) hangszerelésben és Rozina előadásmódjában, hangjában. A zenekarnak sikerült lefújnia azt az édeskésen nosztalgikus port, ami sokszor belepi ezeket a dalokat, de az alaprecepten nem változtattak, és tiszteletben tartották a bossa nova autentikus ízeit, hagyományait. A „Lány Ipanema-ból” (korához képest) itt nem nagymama, hanem újra egy titokzatos és csábító hölgy (a dalban hallható Fender Rhodes Tálas Áron kezei alatt szólal meg), amilyen Stan Getz-ék idejében volt. Tóth Mátyás gitáros profin hozza az alapot, Pecze Balázs szólói üde színfoltjai a lemeznek (a „Desafinado”-ban hallható Pátkai-Pecze unisono jól eltalált momentum), a ritmusszekció (Soós Márton bőgős és Cseh Balázs dobos) pedig mintha most jött volna a Copacabana-ról („Isto Aqui o Que é”, „Smile”).
Pátkai Rozina azontúl, hogy remek énekesnő, elő is adja a nótákat, átjön azok sajátos esszenciája, ami az énekhangok síkja felett létezik, és érzelmekben tudatosul. Remek példa erre a záró Gershwin darab, a vonósokkal (The RTQ String Quartett) dúsított „El Hombre Que Yo Amé”. Itt figyelhető meg a „nem értem a szöveget, de tudom, miről szól a nóta” hatás (valamint egy kis mókázós ízelítő a műhelymunkából, a dalt követő hidden track-ben). A „Desafinado”-ban huncut, a „Caminhos Cruzados”-ban szomorú, a „Vocé e Eu”-ban játékos Rozina hangja (ezzel a dallal zsebelték be az Independent Music Awards közönségdíját, nem mellékesen).
Pátkai Rozina és bandája tehát megmutatta, hogy milyen egy nem unalmas kortárs bossa nova lemez. Érdemes egyébként elcsípni őket élőben is, mert Rozina személyisége sokat hozzáad a dalokhoz.
