2025. március 1-e óta 14 éves a www.jazzma.hu. Ebből az alkalomból új sorozatot indítottam, amely az épp aktuális napon született magyar és külföldi jazzmuzsikusokat ünnepli egy-egy zene segítségével!
2025. április 7-én, hétfőn este Jan Garbarek Group koncerten jártam a MÜPA-ban. Garbareket először gyerekkoromban láttam/hallottam a '90-es években egy templomi koncertjének élő televízióközvetítésén. Jóllehet az akkori fülemnek az "csak" egy érdekes produkciónak tűnt, mégis élénken beleivódott az emlékezetembe. Nyilván nem véletlenül, és persze később már érett füllel is nagyon tetszett.
Ez a sorozat kéthetente mutat be egy-egy albumot az 1960-70-es évekből.
Ismert, vagy akkor még névtelen - népszerű, vagy alig elfogadott - híres, vagy kevésbé sztárolt muzsikusok alkotásairól olvashatnak.
Ötvenharmadik rész: Chet Baker - Ballads for Two.
Új sorozatot indítok –nyerési lehetőséggel!-, amelynek címe: Rejtvény. Ez minden hónap első napján jelentkezik majd.
Én felteszek egy jazz zenei kérdést, amire Önök 2 héten belül válaszolhatnak.
A beküldők nevei közül sorsolással kerül ki a nyertes. Díja 1 (egy!) CD, ami többnyire magyar jazz zenész műve, de alkalmanként lesz a nyeremények között külföldi előadó lemeze is!
Olvasóink kívánságának megfelelően újra indítottam „Névnaposok” című sorozatomat!
Ma Tibor névnap van. A magyar jazz történetében 70 Tibort találtam. Közülük huszonnyolcan már meghaltak.
2025. március 1-e óta 14 éves a www.jazzma.hu. Ebből az alkalomból új sorozatot indítottam, amely az épp aktuális napon született magyar és külföldi jazzmuzsikusokat ünnepli egy-egy zene segítségével!
A debreceni jazzeseményekről évek óta munkatársunk, Fazekas Csaba számol be. Szombaton is elment a Kölcsey Központba, meghallgatta a két koncertet, és az ott tapasztaltakat írja le alább! – A szerk.
1960. december 12-e, New York City, A&R Stúdió: az Ornette Coleman Double Quartet felveszi a FREE JAZZ - A COLLECTIVE IMPROVISATION című lemezét. Mérföldkő a szabadon rögtönzött zene évtizedekre visszatekintő történelmében. A minden hónap második hétfőjén megjelenő sorozat részei a free jazz legjelentősebb képviselőit mutatják be.
Hatvannegyedik rész: Rob Brown.
Miles Davis 1975. február 1-én az Osaka Jazz Festival-on lépett fel zenekarával. A koncertet rögzítették és dupla LP formájában 1975 augusztusában jelentette meg a CBS/Sony.
Olvasóink kívánságának megfelelően újra indítottam „Névnaposok” című sorozatomat!
Ma Márton névnap van. A magyar jazz történetében 18 Mártont találtam. Közülük ketten már meghaltak.