Emlékzenekar egy zongorista tiszteletére
Ahhoz, hogy megértsük a február 28-án, pénteken a BJC-ben fellépő zenekar nevét, egy kicsit vissza kell mennünk az időben.
Füsti Balogh Gábor (1958-1988) egy rendkívül tehetséges, fiatalon elhunyt zongorista volt. Az 1976-ban alakult - és akkoriban jazz-rockot játszó - Kis Rákfogó-val 1977-ben megnyerte a Ki mit tud? televíziós tehetségkutató verseny jazz kategóriáját, amivel országos ismertséget szereztek.
Balról jobbra: Füsti Balogh Gábor (Fender Rhodes zongora), Kunu László (basszusgitár), Giovanni Lambizi (gitár), Lakatos László (dob), Lakatos Antal (szopránszaxofon), Dely László (konga).
Gábor 1979-ben a lengyelországi Kalisz-ban győzött az évente megrendezett nagyhírű nemzetközi jazz-zongora versenyen.
Az 1981-ig működő Kis Rákfogó-t sűrű tagcserék jellemezték, illetve megemlítendő, hogy stílusuk egyre inkább a hard bop felé mozdult el. A Kis Rákfogó megszűnése után Füsti Balogh Gábor Quintet néven szervezett új zenekart.
1982-ben jelent meg a zongorista egyetlen hanglemeze, amelyen 1976-1982 között a Magyar Rádióban készült felvételek találhatók. A lemez „A” oldalán a Kis Rákfogó három jazz-rock felvétele, míg a „B” oldalon öt hard bop stílusú szerzemény a Füsti Balogh Gábor Quintet előadásában hallható.
A lemez borítóján a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat Krém márkaneve van feltüntetve, takarékossági okok miatt csak egy ragasztott matrica tájékoztat a lemezen található előadókról.
Érdemes megemlíteni a lemezen játszó Füsti Balogh Gábor Quintet összetételét. A zongoristán kívül Lakatos Antal (tenorszaxofon), Fekete István (trombita, szárnykürt), Vasvári Pál (bőgő) és Lakatos Pecek Géza (dob) alkotta a zenekart. Mindannyian a magyar jazz oszlopos tagjai lettek, illetve - sajnos - hárman már csak voltak.
Még egy zenekari formációt meg kell említeni, mégpedig az Őrült Triót, amelyben a zongorista mellett Lakatos Pecek Géza dobolt és Egri János bőgőzött, aki ötletadója volt a „Tribute to Füsti Balogh Band” megalakításának. 2023-ban a Józsefvárosi Jazzfesztiválon még Koós-Hutás Áron trombitált az együttesben, de a múlt évben megjelent „The Big Things” című lemezükön már Subicz Gábor fújta a hangszert.
A Tribute zenekar lemezén helyet kapott a már említett Füsti Balogh Gábor Quintet kiadványon található öt szerzemény feldolgozása, valamint egy Egri János Jr. kompozíció, és a közismert „Giant Steps” John Coltrane-tól.
Néhány nevet már említettem az emlékzenekar zenészei közül, de azért a teljesség kedvéért leírom a neveket: Uher-Győrfi Bálint (tenorszaxofon), Subicz Gábor (trombita, szárnykürt), Egri János Jr. (zongora), Egri János (bőgő), Pecek Lakatos András (dob), valamint a lemezen három számban közreműködött Füsti Balogh Gábor régi barátja Tony Lakatos is.
A lemez rögzítése óta egy személyi változás történt, így a péntek esti lemezbemutató koncerten már Oláh Kálmán Jr. játszott szopránszaxofonon a trombitás Subicz Gábor helyett. Sajnos a lemezfelvétel vendégművésze Tony Lakatos sem volt a pódiumon.
A lemezbemutatónak beharangozott koncerten kettő kivételével hallhattuk a Tribute to Füsti Balogh Band „The Big Things” albumának számait, szám szerint ötöt. Csak John Coltrane szerzeménye, a „Giant Steps” és a lemezen Egri János Jr. – Uher-Győrfi Bálint zongora-tenorszaxofon duó által előadott „Paper Clip / Gemkapocs” hiányzott a lemezre felvett anyagok közül.
Műsorra került viszont még egy Füsti által is játszott standard, az „Afternoon in Paris” (John Lewis), Egri János hard bop stílusú kompozíciója, a „Soft Waves” (ez 2001-ben kiadott albumának címadó dala), valamint Egri János Jr. új szerzeménye, ami egy rhythm change a Sonny Rollins által írt „Oleo” harmónia menetére.
Program:
1/1. Bop-Be (Tony Lakatos)
1/2. Song for My Daughter (Egri János Jr.)
1/3. The Big Things / A nagy dolgok (Füsti Balogh Gábor)
1/4. Afternoon in Paris (John Lewis)
2/1. Soft Waves (Egri János)
2/2. Abigél (Füsti Balogh Gábor) 05:53
2/3. I Woke Up This Morning in Good Mood / Ma reggel jól ébredtem (Füsti Balogh Gábor)
2/4. Mr. Charlie Parker (Egri János Jr.)
Telt ház, annak ellenére, hogy kevesen hallották közülük hajdanán zongorázni Füsti Balogh Gábort, vagy akár csak ismerték volna a nevét.
Nekik Egri János hosszasan és meleg szavakkal beszélt Füsti munkásságáról. Évtizedek múltán érdemes rácsodálkozni a zongorista szerzeményeire, amelyek határozottan jobbak az átlagosnál, időállók, mai füllel is élvezhetők a hard bop és mainstream zene kedvelőinek. Mindehhez járult az öt zenész kitűnő játéka, élvezetes estét szerezve a közönségnek.