Nagyvilág - Chicago 2012
Ha az ember ellátogat Chicago-ba, még akkor is belebotlik a zenébe, ha nem akarja.
Ha az ember ellátogat Chicago-ba, még akkor is belebotlik a zenébe, ha nem akarja.
Összegyűjtöttem néhány benyomásomat Párizsról, bárkinek, aki már volt ott, vagy majd utazik, vagy akit egyszerűen csak érdekel. Harmadik éve tanulok Franciaországban, a Conservatoire Rayonnement de Région de Paris jazzének- és improvizáció szakán, és még mindig nem tudok betelni a várossal, szerintem ez már így is marad.
László Attila 2011 karácsonyán negyedik alkalommal járt IlayaRaaja neves indiai zeneszerző meghívására a dél-indiai Chennai-ban az utóbbi két és fél évben, ahol ezúttal a zeneszerző nagyszabású koncertjén vett részt szólistaként.
Kaptam egy meghívást, hogy játsszak együtt Jermaine Landsberger-rel, Berlin egyik leghíresebb jazzklubjában, az A-Trane-ben (ahová szinte lehetetlen bekerülni) és egy ludwisburgi jazzklubban.
A Smárton trió 8 éves történetében először léptünk fel Párizsban és Brüsszelben idén novemberben. A koncertek a két város Magyar Intézetének közös szervezésében jöhetett létre.
Nemrégiben angliai turnén vett részt a gitáros Bende Zsolt. Erről faggatom az alábbiakban.
Don Alzheimero (1938) (Peter Pallai ex BBC editor, you know) miután három nap alatt mindössze tizenegy órát aludt, és ez az ő korában ez már bizonyos „húzós”. Mielőtt azonban jazz-immunrendszere végképp összeomlott volna, elküldte győzelmi mámorban születet jelentését „foggy London Town”-ból. A fotók állítólag később jönnek… (a szerk.)
Hát akkor Maloschik Robi unszolására elmondom, hogy: nemrég értünk haza az USA-turnéról a kvintettemmel és nagy élmény volt!
Nem sok olyan szép helyen megrendezett jazzfesztivál van a világon, mint a Salzburg tartományban 32. alkalommal megtartott saalfeldeni nemzetközi jazztalálkozó.
Kaszás Petikét a Márványteremben először 1998. november 6-án az Electric Jazz Force-szal léptettem fel. 19 éves volt és Jávori Vili már előtte nagyon dicsérte. Azt mondta nekem, az utóbbi években nem volt ilyen tehetséges tanítványa.
Nagyszerű rendezvénysorozatot fog eredményezni a Budapest Jazz Club és a brit főváros egyik legrangosabb jazzklubja, a 606 Club évek óta erősödő kapcsolata.
Rozsnyói Péter (1980 - Veszprém), sajnos kevéssé ismert, de legtehetségesebb zongoristáink egyike, június 8-án a brit főváros egyik legjobb jazz klubjában, a Chelsea-i 606-ban, majd a rákövetkeztő este a londoni Magyar Intézetben lépett fel - mindkét esetben tomboló sikerrel.
Kristófot (1976) nem sokkal 19. születésnapja után, 1995. május 29-én láttam-hallottam először játszani. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszéke Zenekarával lépett fel a Márványteremben. Aztán 1999. május 14-én Párizsból hazatérve megnyerte az Ablakos Lakatos Dezső Jazz Szaxofon tehetségkutatót (Zana Zoltánnal holtversenyben).
A Steinway zongoragyár immár harmadszor rendezte meg kétzongorás fesztiválját Londonban, melynek ismét a Soho-ban található Jazz and Pizza Express Club adott otthont.
Április 5-én, kedd este a Cseke Gábor Trió telt ház előtt lépett fel a londoni Magyar Kulturális Központban, és mindjárt tegyük hozzá, túlnyomórészt brit közönség előtt. A központ jazz rendezvényeinek van jó néhány bejáratott angol látogatója, aki rendszeresen álmélkodik: hogy telik ki ennyi élvonalbeli zenész egy olyan kis országból, mint a miénk. A Genesis egykori gitárosa, a rock-muzsikus Steve Hackett is a “törzsvendégek” közé tartozik, persze neki szerves kapcsolata van magyar muzsikusokkal, mivel rendszeresen turnézik a Djabe-val.
Először Apámtól hallottam Imiről, még az 1960-as évek közepén. Aztán koncerteken láttam. Ezek közül a legemlékezetesebbek számomra a Rákfogó bulik az Építőkben (Petőfi Sándor utca). Beszélőviszonyba viszont csak azután kerültem vele, miután az 1970-es évek közepén külsősként jazzműsorokat kezdtem gyártani a Magyar Rádiónak.
Fränk Sanyit 1999.április 16-e óta ismerem. Aznap volt a Jazz a Márványteremben sorozatomban az Ablakos Lakatos Dezső Jazz Szaxofon Tehetségkutató IV. elődöntője (amiben későbbi barátja, Bársony Bálint is szerepelt), az est második részét pedig "Női jazz"-nek neveztem el, ahol Sanyi akkori szaxofon tanárnője, Majthényi Csilla lépett fel a "csupanő" Classy Four Saxophone Quartet-tel. Csilla mutatta be nekem, és az évek során szép fokozatosan összebarátkoztunk. 1999 őszén rendszeres vendége volt a Kárpátia Étterembe szervezett "Sunday Brunch"-jaimnak. Olyannyira jazzrajongó, hogy figyelmeztető szavamra nem hallgatva 2003-ban beindította az Upside Down jazzhelyet, amit pár év után be is zárt. Viszont annak ellenére, hogy ő MTK és Chelsea drukker, én meg a Honvédnak és a Manchester United-nek drukkolok, barátságunkat semmi sem bontahatja meg.
Kozma Orsit majd negyedszázada ismerem, még abból a kislány korából, amikor a Magyar Rádió Gyermekkórusának tagjaként szaladgált az intézmény folyosóin. Kicsi, csivitelő csöppség volt. Aztán amikor 30 éves lett, tiltakozása ellenére rendeztem neki egy szülinapi koncertet a Jazz a Márványteremben sorozatomban. Kérlelt, „Robi bácsi ne, én nem vagyok jazzénekes!”, de én hajthatatlan voltam. És habár a jazzbe belefér egy-két „blue note” (fogalmazzunk így, mellé csúszott hang), nála ilyen sosem (!) fordul elő. Őt tartom a legtisztábban éneklő magyar jazzénekesnőnek.
Don Alzheimero-t az 1990-es évek közepén a Jazz a Márványteremben sorozatom egyik koncertje előtt mutatta be nekem Ungvári Laci barátom, mondván Londonból látogatott haza. DA azóta is kedvel és becsül engem, mert mint szokta volt mondani "Aki ennyire szereti és önzetlenül támogatja a jazzt, az nem lehet normális". Így hát, amikor elindult a www.jazzma.hu, szinte természetesnek tűnt nekem, hogy őt kérem fel londoni tudósítónak.
Ahogy azt múlt pénteken megígértem a www.jazzma.hu olvasóinak, alant máris olvashatják László Attila indiai úti beszámolóját.