Nagyvilág - Egy kis Párizs
2012. február 19., Mózes Tamara
Összegyűjtöttem néhány benyomásomat Párizsról, bárkinek, aki már volt ott, vagy majd utazik, vagy akit egyszerűen csak érdekel. Harmadik éve tanulok Franciaországban, a Conservatoire Rayonnement de Région de Paris jazzének- és improvizáció szakán, és még mindig nem tudok betelni a várossal, szerintem ez már így is marad.
Íme a tipikus párizsi utca: magas házsorok, világos színek, nagy ablakok és erkélyek, az utcasarkokon kávézók.
A tudatos városrendezéssel épített Párizsban szigorúan szabályozzák, hogy milyen lehet az utcakép (a házak homlokzatai, a boltok, vendéglők, vagy pl. kávézók - amiből megszámlálhatatlanul sok van - milyen székeket és asztalokat tehetnek ki az utcára, stb). Elsőre furcsa volt, de aztán kifejezetten megszerettem, hogy az emberek a járda irányába ülve kortyolgatják a kávéjukat, és mintha élőben néznének valami mozifilmet, úgy figyelik az előttük elhaladó embereket. Rájöttem, hogy ez a szokás is hozzátartozik ahhoz a nyüzsgéshez, nyitottsághoz, amitől annyira vonzó a légkör. Benne lenni a térben, jelen lenni, „dedans” (dödan), ahogy a franciák mondják… ezt az atmoszférát nem lehet megunni. Állandó kíváncsiságot ébreszt és új impulzusokat ad.
Sokszor keresek ki a ’Pariscope’ nevű újságból (ami az itthoni PestiEst megfelelője) mindenféle komoly- és könnyűzenei koncerteket, újabb és újabb helyszínekre bukkanok, és elképesztő, de szinte mindenhol ez fogad: nagy befogadótér, érdeklődő emberek, jó színpad, design, kiváló hangtechnika és hangosítás, és persze koncertélmény! Legyen az hangversenyterem, színház, önkormányzati aula vagy múzeum, esetleg átalakított régi palota vagy gyárépület, vagy akár szabadtéri színpad.
Ennek egyik oka nyilvánvalóan az, hogy Franciaország az állami költségvetésből óriási részt fordít a kultúrára, és ez egyértelműen érezhető, látható és hallható. Az is fontos szempont, hogy a francia lakosság –legalábbis szerintem- nyitott és kíváncsi, hozzá vannak szokva a mindig megújuló művészeti kínálathoz, és részt vesznek benne. Nagyon sok egyesület (assotiation) is van, mindenféle témakörrel (tudomány, művészet, oktatás, sport, stb..,), amit csak el lehet képzelni, ezek aktívan működnek. Könyvtárakból hatalmas a választék, sőt a zenei gyűjtemények is mindenki számára nyitottak (az egyik pl. a belvárosban, a föld alatt található, a ’Les Halles’-nál, egy másik a külvárosban, a ’Porte de Pantin’-nél), nem is beszélve a ’Fnac’ és ’Virgin’ lemezboltokról, ahol a polcoknál kitett fülhallgatókkal a zenék többségébe bele lehet hallgatni.
Párizsban 14 metróvonal van, ami kb 400 (!) állomást jelent. Az állomások sűrűbben vannak, mint Pesten, de a vonalak jóval hosszabbak, átlagosan 25 megálló. A metróhálózat tényleg praktikus, bár az is igaz, hogy a napi 2-2,5 óra metrózás és a földalatti összekötő folyosókon való keringés elég fárasztó, de edzi magát az ember (a mozgólépcső ritkaság). Érdekesség, hogy kb. 300 szerződtetett zenésze van a RATP-nek (a párizsi BKV), őket egy időközönként megrendezett ’casting’ során válogatják ki, aminek során engedélyt kapnak, hogy játszhassanak az aluljárókban, hiszen Párizsban hivatalosan tilos az utcazenélés. Fantasztikus dolgokat hallani néha (pl egy Bach-műveket játszó tangóharmonikást), és lehet találkozni mindenféle zenésszel: vannak gitárosok, szaxofonosok, énekesek, zongoristák, szájharmonikások, még szitár- meg hárfajátékosok is. Nekik konkurenciáik azok a muzsikusok, akik „illegálisan”, egyik kocsiból a másikba szállva játszanak pár percet, aztán végigvonulnak kéregetve az utasok között. Ha nem metró, akkor marad a busz, vagy villamos, illetve: a bicikli.
Az úgynevezett ’Vélib’-et pár éve hozták forgalomba, ez utcáról bankkártyával kölcsönözhető kerékpárt jelent, és nem kerül sokba. Több száz nyilvántartott bicikliparkoló van a városban, az ember „elköt” egy biciklit, fél órát mehet vele, majd lerakja egy másik parkolóban. Ott felvehet egy másikat, és azzal haladhat tovább. (Ehhez hasonló szisztéma már autókölcsönző változatban is létezik.)
Ezen kívül nagyon ajánlom mindenkinek a párizsi uszodákat, ugyanis a medencék vize nem hideg! Pont jó hőmérsékletű, így az embernek van kedve belemerészkedni és úszni.
Ha van rá idő, persze a legjobb dolog sétálni, - érdekes, de ahhoz képest, hogy világváros, jó a levegő, és van tér - és gyönyörködni mindenben. Sok szépséget láthat az ember a templomokban is, a Notre Dame-on kívül pl. ott van a Saint-Germain l’Auxerrois, Saint-Eustache, Saint-Augustin, Saint-Sulpice, Madeleine templom.
A Szajnapart ki van építve a gyalogosoknak, végig lehet menni a macskaköves úton a folyó mellett, és rengeteg más hely is van, ahová szép időben kimegy a lakosság. Hétköznap ebédidőben tele vannak a parkok, az emberek a szabad levegőn piknikeznek, napoznak, beszélgetnek. (Egyszer voltam egy olyan születésnapi partin, ahol így volt megadva a cím: „A Pont de la Tournelle lábánál, balra lent”, így ott jött össze a társaság a szendvicsevésre és pezsgőbontásra…).
Azt mondják, Párizs a világ legszebb városa.
Én is azt mondom!
