Budjana, Dewa: Joged Kahyangan 2014. május 01., Fövenyi Máté
Dewa Budjana - Joged Kahyangan (MoonJune Records, 2013)
Dewa Budjana indonéz gitáros számomra egy kevésbé ismert név a jazz kultúrában. Az 50-es évei elején járó gitáros Indonéziában a Gigi nevű pop formáció gitárosa, dalszerzője, akikkel közösen 1994 óta már 20 kiadott lemezt számolhatnak a hátuk mögött. De most nem emiatt esik szó róla, hanem a jazzvilágban képviselt különleges egyéni zeneisége, a muzikalitásának több stíluson is átívelő megnyilvánulása miatt, amelyet a tavaly megjelent hatodik szólólemezén is igazol, címe: „Joged Kahyangan”. Az egyébként 2012-ben a kaliforniai Pasadena városában rögzített lemezen közreműködő csapat egyáltalán nem mondható szerény kvalitásúnak: Peter Erskine (Weather Report, John Abercrombie), Bob Mintzer (Yellowjackets), Jimmy Johnson (Allan Holdsworth), Larry Goldings (John Scofield) és egy dal erejéig Janis Siegel (Manhattan Transfer) társaságából áll össze a zenészgárda. Hozzáteszem, szinte mindegyik szólólemezén kiemelkedő egyéniségekkel dolgozott együtt, néhányan már visszatérő vendégek.
A lemez első meghallgatás után besorolhatatlannak tűnt. Vidám dallamok után, progresszív riffek, páratlan metrumokon átívelő harmóniák felett különféle hangzások keverednek, így egy olyan gazdag egyveleget hallhatunk, melyet a jazz, rock, pop, etno stílus számlájára egyaránt írhatunk.
Az első szám lírai főtémájával magával ragadja az embert, a 7/8-os lüktetést nem is venni észre, könnyedén gurul a dal. Ezzel a hömpölygéssel szólalnak meg az első szólók a lemezen, tenor, gitár, zongora sorrendben. Budjana gitárszólója enyhén torzított gitárral számomra Metheny játékát idézi fel, annak ízével és énekelhetőségével együtt. Alapjába véve a szólók visszafogottak, kellemes arányban épülnek bele a dalba.
A második dal gyönyörű modális felvezetésével, trükkös ritmikai csavarjaival, alapvetően tonális témájával, annak bájával egy ékköve lett a lemeznek, úgy gondolom érthető, hogy címadó dal lett belőle. Akusztikus gitárt, basszusgitárt és basszusklarinétot is hallhatunk improvizálni a dalban.
A harmadik dalban megtörik a könnyed hangulat, a fríg és dúr hangzást kerülgető harapós téma, alapvetően akusztikus, majd torzított gitár és az azt kísérő harmóniák megint csak egyedi hangzásvilágot hoznak létre. Számomra a másik kedvenc dal, az előző után.
A következő dalban felcsendülő énekhang hallatán a lejátszó felé fordultam, hátha másik lemez indult el, még nem olvastam a borítón, hogy énekes is várható, de nem is akármilyen. Ráadásul egy balladáról van szó, több szempontból is elkülönül a lemez többi dalától. Orgona, akusztikus gitár úsztatják a dúrból moduláló harmóniakört, a már ismert crunch-os gitárhangszínnel megszólózva pár ütemet. A vokális szólamok szövete krémes pop hangzást adnak a dalnak, noha a kíséret mégiscsak jazz-es (triolás vagy 6/8-ados, néhol pedig egyenesedik), a harmóniakör kicsit pop és gospel is, végezetül mindebből egy gyönyörű dallamvilág bontakozik ki.
Ötödik dal visszafogott, könnyed, melankolikus és egyben progresszív is jazz-rockos intermezzójával. Torzított gitár és a szopránszaxofon párosa, szinti gitárok, atonális uniszónó, elementáris megszólalás jellemzi a dal bizonyos részeit. Budjana gitárszólóján John Mclaughlin hatása érződik.
A hatodik dalban a gitáron arrange-szerűen megszólaló akkordok remekül szólnak dobbal, a dal szépen építkezik, itt is a zenével szervesen összeépülő váratlan események tartják fent a hallgató figyelmét. A szólók ebben a dalban nyílnak ki a legjobban, orgona, dob majd gitár sorrendben.
A hetedik dal funky-pop-rockos hangulatában vokális témájával szintén kedvenccé vált, nagyon letisztult és már-már giccsesen puritán módon alakuló tonális környezetben bontakozik ki a fő mondanivaló. A torzított gitár, bambusz furulya és metallofon érdekes egyveleget alkot. A szaxofonszóló alatti hangnemváltások kellemesen fűszerezik meg az előtte elhangzottakat, Bob Mintzer játéka itt is kiemelkedő, az akusztikus gitár szólója után pedig egy bravúros, a témára való visszaérkezésnek lehetünk tanúi, ez is egy kedvenc pont a lemezen.
Az utolsó dalban az énekes ballada hangszeres változatát hallhatjuk, akusztikus gitár- és orgonaszólóval.
Mint már fentebb utaltam rá, az első hallgatások alkalmával nem tudtam megbarátkozni a sok stílus, hangszerek különféle variációival és keveredésével. De aztán felfedeztem, hogy egy-egy számomra idegen rész később értelmet nyert, sokadik hallgatásra pedig természetes folyamatokká váltak a dalokban. Az egész lemez megkomponálása egy nagyon tudatos és felkészült zeneszerzői gyakorlatra vall egy olyan embertől, aki valószínűleg nagyon is tisztában van a saját világával, hangzásával, mely tudatosság gondolom élettapasztalatából, rutinjából is fakad. A zenésztársak megválasztása is ezt igazolja, mindenki egyénisége visszaköszön a lemezről, minden számban kicsit máshogyan, de mindenki valóban jelen van a korongon. A lemez egy igazán kiforrott egyéniség világába kalauzol el minket.
Budjana gitárjátéka ugyan nem vált kedvencemmé, bár az akusztikus gitáron játszott szólói nagyon tetszettek, csupán egy-két torzított hangszínnel megejtett szólójától idegenkedek még. De igyekezni fogom megismeri Budjana világát, mert zeneszerzői oldala favorittá vált.
Tracklist:
- Foggy Cloud
- Joged Kahyangan
- Dang Hyanh Story
- As You Leave My Nest
- Majik Blue
- Erskoman
- Guru Mandala
- Borra’s Ballad
