Tovább dübörög a tHUNder Duo - Horváth Kornél - Dörnyei Gábor kettős interjú

Az április 24-i koncert előtt leültünk a Marians éttermében egy kis kötetlen beszélgetésre. Íme, a beszélgetés teljes átirata, editálás és újraszerkesztés nélkül.

Csaba: Köszönöm szépen, hogy vállalkoztatok erre a beszélgetésre. Nem interjút tervezek, hanem beszélgetést. Mindenki mindenkit kérdezhet, és még az is lehet, hogy a végén Ti ketten egymásról is megtudtok új dolgokat.

Gábor: Kornél, Te eredetileg milyen hangszeren tanultál?

Kornél: Fuvolát tanultam, főiskolán.

Gábor: Én meg azt hittem, hogy először még gyógyszerészetet tanultál. Nem gyógyszerészként végeztél?

Kornél: Nem, abszolút nem. A családban sokan dolgoztak abban a szakmában, de én nem tanultam gyógyszerészetet.

Csaba: De nekem úgy rémlik, az egyik régebbi interjúban említetted, hogy patikában is dolgoztál egy időben, amikor nem volt más lehetőség.

Kornél: Igen, dolgoztam, de csak azért, mert abban az időben ('74-ben) közveszélyes munkakerülésnek számított, ha az ember nem volt bejelentett állásban. Muszáj volt valami munkát találni.

Gábor: Miért nem léptél be valamelyik zenész szakra?

Kornél: Azért, mert nem volt akkor még jazz tanszak. Csak klasszikus fúvós szak volt. Én vendéghallgatóként jártam be a jazz tanszak óráira, például kis-zenekari gyakorlatokra. De hivatalos papírt ez nem adott. És a fuvolázás mellett jártam szaxofonozni Papp Józsefhez, aki a magyar szaxofon-életben kiemelkedő alak volt. Nem tudom, hallottál-e róla?

Csaba: Csak onnan, hogy Te egyik interjúdban említetted valahol.

Kornél: Óriási zenész volt! Altszaxofonos, és én nagyon sokat köszönhetek neki. Klasszikus "Charlie Parker-féle iskola" volt, és Papp József fantasztikusan játszotta például a bebopot. Ez óriási szerencse volt nekem, hogy tőle tanulhattam.

Gábor: Akkor végül papíron mi lett belőled? Futballista? Vagy valamilyen képesítésed azért csak lett?

Csaba: Tudtommal... kisiparos!

Kornél: Így van. Papíron "kisiparos" lettem. A fuvolatanulásból nem kaptam hivatalos végzettséget, a jazz tanszakra csak vendéghallgatóként jártam, papírt nem adtak. Viszont a jazz szakos órák, kiszenekari gyakorlatok nagyon sokat adtak: ott alakultak ki az első kapcsolatrendszereim.

Gábor: Igen, ez a kapcsolati háló sok mindent eldöntött akkoriban is.

Kornél: Pontosan. Ott ismertem meg például a Lerch Pistáékat, és rengeteg induló zenészt, köztük a Lakatos Tóniékat is. Nagyon sokat köszönhetek ezeknek az embereknek.

Csaba: De azért később valami papírt mégiscsak kaptál, nem?

Kornél: Igen, amikor a KiMitTud-ban felléptünk, működési engedélyt kaptam az Országos Rendező Irodától. Így már hivatalosan előadóművésznek számítottam, és nem kellett tovább "papíron" máshol dolgoznom.

Gábor: Akkor ez egy óriási előrelépés volt.

Kornél: Igen, nagy megdöbbenésemre másfél év múlva ('77 körül) kiválasztottak húsz jazz muzsikus közé, akiket az Országos Filharmónia felkarolt. Hogy ki intézte ezt, vagy hogyan kerültem be, máig sem tudom pontosan.

Csaba: Ez körülbelül mikor volt?

Kornél: 1972 környékén. Akkor már játszottam a Tomsits Rudolf együttesében is, mert leszerelés után rögtön hozzájuk kerültem katonaként. Nyolc hónap sorkatonai szolgálat után rögtön jött a Tomsits együttes.

Gábor: Megúsztad a hosszabb katonaságot?

Kornél: Valahogy sikerült! És utána a Filharmóniához kerültem. Ez pedig azt jelentette, hogy onnantól kezdve a honoráriumaim is nagyságrendekkel magasabbak lettek, egy másik polcra kerültem a klasszikus zenészek között. Ez akkoriban óriási dolog volt.

Csaba: Akkor tulajdonképpen autodidakta módon sajátítottad el az ütőhangszereket?

Kornél: Igen. Voltak persze a Dely testvérek, akikkel együtt játszottam, tőlük is sokat tanultam. Meg jártam Szalai Petihez ütős órákra. Nagyon sokat lestem el tőlük is.

Csaba: Ha leesne valaki a Marsról, és megkérdezné, hogy milyen ütősök vagytok, hogyan magyaráznátok el? Tehát valaki, aki még egy hangot sem hallott tőletek – hogyan mondanád el, milyen zenész vagy?

Kornél: Nagyon nehéz megfogalmazni. Én leginkább úgy mondanám, hogy amit csinálok, az egy elegy azokból a zenészekből, akik nagy hatással voltak rám.

Csaba: Például kik?

Gábor: Nálam Peter Erskine, a fantasztikus jazzdobos, Billy Cobham a groove és virtuozitás miatt, Horacio "El Negro" Hernandez, a kubai ritmusvilág miatt. Mindegyiktől tanultam valamit. De nem úgy, hogy utánoznám őket, hanem hogy az ő világukból építkezve alakítottam ki a sajátomat.

Kornél: Meg az is számít, hogy milyen zenei közegben nőttünk fel. Milyen zenéket hallgattunk fiatalként, milyen referenciák voltak a fejünkben. Rám a 70-es évek fúziós zenéje volt óriási hatással. Akkor egypár év alatt annyi forradalmian új zene jelent meg, mint talán semelyik másik periódusban.

Csaba: Headhunters, Mahavishnu, Return To Forever...

Kornél: Aki ezeket akkor hallotta, referencia-pontok lettek neki.

Gábor: És persze az is benne van, hogy magyarok vagyunk. Nemcsak a zenében, de a hozzáállásunkban, a munkabírásunkban biztosan ott van a magyar mentalitás.

Csaba: Szóval nem tudjátok egy szóval leírni, hogy milyen stílust játszotok?

Gábor: Nem, mert annyi minden keveredik benne: jazz, latin, világzene, klasszikus zenei hatások... De leginkább azt mondanám, hogy őszinte zene.

Csaba: Kornél, az egyik interjúban, amit találtam, azt mondtad, hogy először fuvolistaként álltál be a Kaszakő zenekarba, és ott jöttél rá, hogy ütőhangszereken is jól boldogulsz.

Kornél: László Attila, a Kaszakő zenekar vezetője fuvolistát keresett. Talán a fuvolatanáromon, Kárász Ilonán keresztül jutott el hozzám a hír. Vagy lehet, hogy Szemző Tibor szólt, hogy a Műegyetemen van egy zenekar, ahol fuvolistát keresnek.

Csaba: És akkor Te csak úgy oda elmentél?

Kornél: Igen, meghallgattak a Berzsenyi Kollégiumban, ott volt az ő bázisuk. Nagyon speciális helyzet volt: nem volt dobfelszerelésük, csak ütőhangszerek. És amikor nem fuvoláztam, besegítettem az ütős szekcióba.

Csaba: Szóval ott kerültél először kapcsolatba ütőhangszerekkel.

Kornél: Tulajdonképpen igen. Volt egy cserépdobom, azon kezdtem játszani.

Gábor: És korábban, gyerekkorodban semmi ütős hangszert nem próbáltál?

Kornél: Semmit. Egészen 17 éves koromig még a zenesuli közelében sem voltam. Aztán 17 évesen beiratkoztam fuvolára, és egy év múlva már egy szimfonikus zenekarban harmadik fuvolista voltam.

Csaba: Azért ez elég gyors fejlődés volt.

Kornél: Ha valaki komolyan veszi, napi 4-5 óra gyakorlással viszonylag hamar el lehet jutni egy jó szintre. Persze aztán onnan feljebb lépni, az már egy teljesen más kávéház.

Gábor: A Kaszakő nagyon speciális jazz-zenekar volt...

Kornél: Főleg az elején egy nagyon speciális felállás volt. Fagott, fuvola, basszusgitár és ütőhangszerek. A fúvós szekció főleg Chicago, Blood, Sweat & Tears dalokat játszott – átdolgozva rezes fafúvósokra.

Csaba: Saját kompozíciók is voltak?

Kornél: Igen, főleg az Attila szerzeményei, amit direkt fafúvókra írt. Erről felvételek is fenn vannak a YouTube-on, például a KiMitTud-felvétel is.

Gábor: Azt hiszem, még nem is éltem akkoriban...

Kornél: Igen, de ha meghallgatod, egyből megérted, milyen volt az a korszak.

Csaba: Volt basszusgitáros is, ugye?

Kornél: Igen, Vajda József volt a basszusgitáros, egy hihetetlen őstehetség. Ő akkoriban már pengetővel játszott Jaco Pastorius-stílusban – autodidakta módon sajátította el.

Gábor: Ez akkoriban teljesen újdonságnak számított.

Kornél: Igen, szenzációs volt. Óriási szerencse volt, hogy éppen ilyen emberekkel találkoztam abban az időszakban.

Csaba: A Kaszakő zenekar anyagából lemez is készült... de már csak később...

Kornél: Igen, de addigra már sajnos kényszerű változások történtek. A fagottos fúvósunk síelés közben súlyos koponyaalapi törést szenvedett. Ezután döntöttünk úgy, hogy legyen dobfelszerelés is a zenekarban, és átalakult az egész felállás. Jött Lakatos Pecek Géza, aki zseniális dobos volt. A bőgős is új lett, Lattman Béla érkezett. Ez egy teljesen új korszakot nyitott.

Csaba: És Csanyi Zoli zongorázott. Azon a később megjelent albumon tehát már egészen más volt a hangzás.

Kornél: Igen, mert akkor már volt dobfelszerelés, basszusgitár, zongora... Így teljesen más irányt vett a zenekar.

Csaba: Gábor, téged is kérdezhetnélek a kezdetekről, de a JazzMa-n volt veled egy részletes interjú. Abban nagyon sok mindenről beszéltél: például gyerekkorodról, és a Jazzpression időszakról, ahol Sárik Péterrel zenéltetek, és arról is hogyan mentél ki és kezdtél Londonban jam sessionökön megmutatkozni.

Gábor: Igen, az az interjú 5-6 éves lehet. Ott leírtam Robinak a teljes utamat: hogyan kerültem ki Londonba, hogyan indultam el külföldön.

Csaba: A mostani beszélgetésünk egyik apropója viszont, hogy idén 20 éves a tHUNder Duo.

Gábor: Igen, hihetetlen, de már 20 éve, hogy megalapítottuk Kornéllal. Sőt, fontos megemlíteni és mindenképp tedd be az interjúba (... itt Gabi kacsint Kornélra egyet...), hogy az alapítás ötlete tőlem származott: én kerestem meg Kornélt azzal, hogy csináljunk valamit közösen.

Csaba: És hogy jött az ötlet?

Gábor: Volt egy dobos farsang rendezvény abban az időszakban. Több formáció is fellépett, bigbandek, szóló dobosok, különféle összeállítások. Én viszont úgy gondoltam, jó lenne valami teljesen újat csinálni.

Csaba: Így jött a tHUNnder Duo ötlete?

Gábor: Igen. Én már 17 éves korom óta rajongója voltam Kornélnak. Először a Szendőfi Péter helyettesítésekor játszottunk együtt, amikor Péter Amerikában volt. Azóta is volt némi kapcsolat közöttünk, de nem zenéltünk rendszeresen együtt. A dobos farsangra viszont megkerestem Kornélt az ötlettel, és szerencsére igent mondott.

Csaba: Rögtön éreztétek a közös hangot?

Kornél: Abszolút. Már az első közös játék alkalmával éreztük, hogy ugyanúgy érezzük a tempót, ugyanaz a ritmikai világ van bennünk. Ez az első perctől kezdve működött.

Csaba: Szerelem, első...

Kornél: ...ütésre.

Csaba: És ez aztán folytatódott több koncerttel is, igaz?

Kornél: Igen. Először kisebb fellépéseink voltak, például a Győri Ütős Fesztiválon, aztán egy sok másik fesztiválon is felléptünk, később a Dobos Gálán Cegléden. Szépen lassan egyre több meghívás jött.

Gábor: És aztán jött a nagy áttörés: a tHUNnder Duo DVD felvétele 2010-ben.

Kornél: Igen, az egy hatalmas mérföldkő volt számunkra. A felvételre meghívtuk Don Famularo-t is, egy amerikai sztár dobost és moderátort, aki a műsorvezető szerepét vállalta el. Nagyon szomorú, hogy ő már azóta nincs köztünk...

Csaba: És aztán ebből jött a Stanley Jordan kapcsolat?

Gábor: Igen, igazából ez is egy szerencsés véletlenen múlt. A DVD felvétel után Kornélnak eszébe jutott Marinella Colombo, aki többek között Stanley Jordan menedzsere is volt. Ők már ismerték egymást korábbról.

Csaba: És Marinella hozta össze a tHUNder Duo-t Stanley Jordan-nel?

Kornél: Igen. Megkérdeztük Marinellát, hogy volna-e bármilyen közös lehetőség. Nem konkrétan Stanley Jordan-ről, hanem úgy általában. És akkor ő visszaírt, hogy Stanley-nek lenne kedve egy közös fellépéshez.

Csaba: És ez rögtön a Margitszigeti Szabadtéri Színpadi fellépés előtt történt?

Kornél: Igen. Pont jókor jött: volt egy szabad időpont a Margitszigeten, és gyorsan összehoztuk az első koncertet.

Csaba: Az első találkozás milyen volt?

Kornél: Stanley nagyon közvetlen volt. Találkoztunk, beszélgettünk, aztán rögtön játszottunk is. Két napig szigorúan próbáltunk a BMC-ben, hogy összehangolódjunk.

Csaba: Adott direkt instrukciókat, pl. Gábornak, hogy mondjuk a Kenwood Dennard itt ezt a részt mondjuk így játszotta a korábbi zenakarában?

Gábor: Nem, dehogy. Vannak olyan zenészek, akik nagyon kontrolláló típusok, akik éreztetik, hogy mindig a főnök dönt el mindent. Stanley nem ilyen, abszolút nem.

Csaba: Egyébként Stanley Jordan-t ismertétek korábban személyesen?

Kornél: Személyesen nem. Persze, a zenéit igen: óriási sztár volt már a hetvenes évek végétől. A "Magic Touch" című Blue Note lemeze 1985-ben mindent vitt: hosszú hetekig vezette a jazzlistákat, és még a poplistákra is felkerült.

Csaba: És milyen volt vele dolgozni?

Kornél: Stanley abszolút partnerként kezel minket. Nem volt főnökösködés, nem volt utasítgatás, hanem teljes művészi szabadságot adott. Olyan közeg volt, ahol szabadon lehetett improvizálni és kiteljesedni.

Csaba: Tanultatok is tőle?

Gábor: De még mennyit. Stanley hihetetlenül mély érzésű zenész, irgalmatlan technikai tudással. Mindig van melódia a játékában, nem csak a gyors futamok. De amikor beindul, olyan swing tempóban tud improvizálni 10-15 percig egyhuzamban, hogy az valami elképesztő.

Csaba: Milyen volt a tHUNder Duo helyzete ezután?

Kornél: A Stanley-vel való kapcsolat sok új lehetőséget nyitott meg. Játszottunk Amerikában – New Yorkban, Denverben, Detroitban –, aztán Kanadában is. A Drummer's Collective-ben New Yorkban léptünk fel, majd Kanadában a Drumeo csapatával csináltunk workshopot és koncertet.

Csaba: Európában is koncerteztetek?

Kornél: Igen, nagyon sokat. Dobfesztiválok, egyetemek, klubok – sokfelé játszottunk tHunderDuo néven. Stanley-vel közösen pedig főleg nagyobb jazzfesztiválokon.

Csaba: És mikor játszottatok utoljára tHunderDuo-ként csak ketten, Stanley nélkül?

Kornél: Még Stanley műsorán belül is adtunk elő duó számokat, de önálló tHunderDuo koncertünk ritkábban van mostanában. A COVID sok mindent megtört.

Csaba: Pedig pont akkoriban kezdett volna igazán felfutni a tHunderDuo.

Gábor: Igen, a Hudson Music kiadta a DVD-nket Amerikában, ami hatalmas dolog volt. Magyar zenész addig még nem szerződött velük. Ez nagyon sok ajtót kinyitott volna, de jött a COVID...

Kornél: Igen. Játszottunk dobfesztiválokon, klubokban, egyetemeken. Sajnos sokszor nem volt lehetőség profi rögzítésre. Például a MüPában készült egy 14 kamerás felvétel is, de hivatalos DVD nem született belőle.

Csaba: És mellette Ti mindketten sok más projektekkel is foglalkoztok, igaz?

Gábor: Igen. Én ugyebár Londonban élek már hosszú ideje, és ott alakítottam ki a saját zenei és oktatói karrieremet.

Csaba: Tanítasz is?

Gábor: Igen, most már nemcsak játszom, hanem oktatok is. Van három magániskola, ahol a legjobb tanítványaim tanítanak az én nevemben. Emellett két éve a London College of Creative Media-n is vezetek egy ütőhangszeres tanszéket.

Kornél: Nagyon komoly munka!

Gábor: Igen, a tanítás mindig része volt az életemnek. Már tinédzserként is, Szegeden megkerestek, hogy tanítsak. Aztán ez kinőtte magát, és most már teljes rendszerben működik: curriculumokkal, vizsgarendszerrel, professzionális oktatással.

Csaba: Azért az szép út: otthoni gyakorlástól a londoni egyetemi tanszékvezetésig.

Gábor: Igen, hosszú út volt, borzasztó sok munka, de megérte. Nagyon szeretem látni, hogy fejlődnek a diákok – és közben én is folyamatosan tanulok.

Csaba: A Drumeo nagyon menő platform mostanában.

Gábor: Igen, elképesztő közönségük van világszerte. És az, hogy ott rögzítették velünk az anyagot, hatalmas elismerés.

Csaba: Kornél, és Te tanítottál valaha hivatalosan is?

Kornél: Hivatalosan nem, és nem hivatalosan is csak keveset.  Nagyon érdekes módon az első, és majdhogynem utolsó tanítványom egy észak-koreai perkás volt.

Csaba: És az hogy jött össze?

Kornél: A Vigadóban volt egy koncert, ahol több dobos – például Kovács Gyula, Kőszegi Imre, Jávori Vilmos – játszott. Az első részben pedig Berki Tamással zenéltünk egy zenekarban. A koncert után odajött hozzám egy észak-koreai ember, és megkérdezte, hogy vállalnék-e perkások oktatását. Kiderült, hogy Magyarországra érkezett egy észak-koreai bigband, teljesen új hangszerekkel, mert az akkori észak-koreai vezetés úgy döntött, hogy kell nekik egy saját jazz-zenekar.

Csaba: Ez elég szürreálisan hangzik.

Kornél: Az is volt. De végül elvállaltam a felkérést, és elég komoly fejlődést értünk el velük. Ez volt az első és egyben utolsó alkalom, hogy hivatalosan rendszeresen tanítottam. Egyébként azóta is sokan megkerestek, hogy mutassak ezt-azt, de rendes, folyamatos magánórákat már nem vállaltam. Egyszerűen az én tempómban és életformámban nem fér bele az, hogy rendszeresen tanítsak. Ha valakit tanítasz, azzal teljesen korrektül kell foglalkozni: tananyagot összeállítani, készülni az órákra, nem csak "megmutogatni" dolgokat. És én mindig úgy éreztem, hogy ezt nem tudnám tisztességesen csinálni a sok egyéb mellett.

Csaba: Európában is sokat turnéztatok a tHUNder Duoval?

Gábor: Igen, rengeteget játszottunk Angliában, Ausztriában, Svájcban, Olaszországban, Németországban. Dobfesztiválokon, egyetemeken, klubokban – ahol csak lehetett.

Kornél: A Stanley-vel közös projektek is futottak mellette: a londoni Ronnie Scott’s-ban például többször is felléptünk vele.

Csaba: Hogy alakult ki a tHUNder Duo különleges stílusa? A jazzből, a world musicból, vagy honnan?

Kornél: Igazából mindenből. A jazz, a latin ritmusok, az indiai ritmusvilág, a klasszikus zenei alapok – mind hozzátettek valamit. Nagyon sokféle hatás keveredik bennünk.

Gábor: És szerintem az is nagyon fontos, hogy emberileg is nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot. Ez nélkülözhetetlen, ha két ütőhangszeres ennyire szorosan együtt játszik.

Csaba: Gábor, közben te Londonban egy másik életet is éltél zenei szempontból. Session munkák, stúdiófelvételek...

Gábor: Igen, több mint 15 éve dolgozom Andy Whitmore producerrel. Ő egy nagyon ismert brit producer, olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Elton John, Eric Clapton, a Soul II Soul, Lemar, vagy Jason Donovan.

Csaba: Hogy lettél session dobos nála?

Gábor: Egy közös ismerős révén. Először egy stúdiófelvételen doboltam neki, aztán Andy nagyon elégedett volt, és azóta majdnem minden dobfelvételre engem hív.

Csaba: És mindig tudod, hogy kinek készül a felvétel?

Gábor: Nem mindig. Sokszor csak a demót kapom meg, feljátszom a dobsávot, de hogy az melyik előadó lemezére kerül, azt sokszor nem is tudom.

Csaba: Hallgatod a rádiót, vagy megyek egy boltban, és egyszer csak felismerem: "Ez az én pergőm!

Gábor: Ilyen a session világ: sokszor névtelenül is dolgozik az ember. Az élő koncertezés persze más. Ott vagy, látod a közönséget, azonnali visszajelzést kapsz. De a stúdiómunka is izgalmas a maga módján.

Csaba: És most is csinálsz lemezeket, igaz?

Gábor: Igen, például egy egyiptomi énekesnő új albumán dolgozom éppen, és Alapi István új projektjében is játszom, ahol világsztárokkal – Randy Brecker-rel, Frank Gambale-vel – közös felvételek készülnek.

Csaba: És mindezt otthonról, a saját stúdiódból?

Gábor: Igen. Óriási dolog, hogy a saját kertemben lévő stúdióban profi minőségben tudok felvenni. Minden mikrofon, hangtechnika adott – csak bedugom a laptopot, és mehet a munka.

Kornél: Régen ez elképzelhetetlen lett volna.

Gábor: Igen, a technika hihetetlen lehetőségeket adott. Ma már nem probléma, hogy a zenészek a világ különböző pontjain élnek: feljátszod a sávot, átküldöd, és készen van.

Csaba: És nem hiányzik a közvetlen interakció, hogy megbeszéljetek dolgokat együtt egy stúdióban.

Gábor: De igen. De most ez lett a rendszer jazz-ben: szerte a világon így mennek a felvételek.

Csaba: És most hogy áll a tHUNnder Duo? Még aktív a projekt?

Kornél: Igen, abszolút létezik még, csak kevesebbet tudunk játszani együtt.

Gábor: De a tHUNnder Duo szelleme tovább él. Sok koncertünk nem csak fellépés, hanem oktatási program is: koncert az első részben, majd a másodikban workshop, ahol a diákokkal elemezzük a hallottakat.

Csaba: Akkor nemcsak előadóként, hanem oktatóként is működtök együtt?

Kornél: Igen. A tHUNnder Duo egyik fő ereje az volt, hogy nem csak zenéltünk, hanem át is tudtuk adni azokat a technikákat, szemléletmódokat, amiket mi képviselünk

Csaba: Ez a sokszínűség érződik is a zenéteken. Viszont még mindig fontos számotokra a magyar gyökér, ugye?

Kornél: Nagyon is. Ez például a tHUNnder Duo nevében is benne van: a „Hun” betűt mindig nagy H-val írjuk – tudatosan.

Gábor: Igen, nem lehet letagadni, és nem is akarjuk. A munkamorálunkban, a tűzben, a hozzáállásban nagyon erősen ott van, hogy honnan jövünk.

Csaba: Ez érződik például Kornél esetében az Alegre Corrêa projektben is, nem?

Kornél: Igen. Teljesen improvizatív módon játszottuk fel az egész lemezt – mégis, ha meghallgatod a felvételeket, olyan, mintha megírt kompozíciók lennének. Ez is valahol a közös háttérből fakad. És az, hogy teljesen különböző háttérrel, egy brazil zenésszel is rögtön közös hangot találtunk, szintén azt mutatja, hogy amit itthonról hozunk, az nagyon erős alap.

Csaba: És most, 20 évvel az tHUNnder Duo megalapítása után, hogy látjátok a projektet?

Gábor: Újabban azon gondolkozunk, hogy egyre több elektronikus elemeket is bevonunk, Roland Pad dobszintetizátort, loopokat. Lehet, hogy egy modernebb, még kísérletezőbb irányt veszünk majd. De a lényeg ott is ugyanaz: az emberi kapcsolat, a közös zenei nyelv, a szabadság.

Kornél: És az, hogy még mindig lelkesedéssel csináljuk. Ez a legfontosabb.

Csaba: Visszatérve kicsit Stanley Jordan-hez: milyen volt vele hosszabb távon együtt dolgozni?

Kornél: Stanley egy rendkívül alázatos, mély érzésű ember. A színpadon teljesen kinyílik, de a magánéletben inkább visszahúzódó típus. Soha nem éreztette velünk, hogy sztár lenne. Teljes értékű partnerként kezelt minket.

Gábor: Nagyon ritka az ilyen mentalitás, különösen világsztárok között.

Kornél: Igen. Ráadásul Stanley rendkívül nyitott: ha valami improvizált groove-ot vagy ritmust játszunk, sokszor beépíti a műsorba. Nagyon figyel ránk zeneileg is.

Csaba: Kapcsolódott valahogy a kompozíciós munkátokhoz is?

Kornél: Igen, például a koncert közbeni groove-jainkból is születtek új témák, amelyek később állandó elemei lettek a műsorának.

Csaba: Ez ritka dolog egy világsztártól.

Gábor: Stanley hihetetlen érzékenységgel dolgozik a hangokkal. Ez inspirált minket is: sokkal tudatosabban figyeltünk arra, hogy minden hangnak súlya legyen.

Csaba: És most? Vannak új közös tervek?

Kornél: Sajnos a lemezfelvétel mindig nehéz kérdés. Pénzügyi akadályok, menedzsmenti szervezések miatt sok projekt csak terv maradt eddig.

Gábor: Pedig lenne bőven anyag. Akár élő felvételekből is lehetne egy nagyon erős albumot összeállítani.

Csaba: A tanítás most nagyobb hangsúlyt kap nálatok?

Gábor: Igen, különösen nálam. A London College of Creative Media-n nem csak tanítok, hanem egész curriculumokat állítok össze. Sok időt és energiát igényel, de nagyon inspiráló munka.

Kornél: És Gábor nemcsak ütőhangszer-technikát tanít, hanem szemléletet is.

Gábor: Igen. A cél nem csak az, hogy technikailag ügyesek legyenek a diákok, hanem hogy igazi zenészekké váljanak. Fontos, hogy értsék a zenei környezetet, tudjanak alkalmazkodni, kreatívan gondolkodni.

Csaba: Ez manapság nagyon ritka. Mindenki csak technikát akar tanulni.

Gábor: Igen, de szerintem a legnagyobb különbség éppen az, ha valaki zenész akar lenni, nem csak hangszeres.

Csaba: És most, 2025-ben, mik a terveitek?

Kornél: A tHUNnder Duo működik tovább, amennyire az időnk engedi. Szeretnénk végre egy új lemezanyagot is rögzíteni, élő vagy stúdió formában.

Gábor: Emellett mindketten visszük a saját projektjeinket is. És persze a tanítás is folytatódik: új kurzusok, workshopok, masterclass-ok szervezése Londonban és másutt.

Kornél: És Stanley Jordan-nel is vannak még közös terveink. Én emellett a pop-oldalról egy csomó projektet leadtam az utóbbi években. A Zorán turnét azt viszont továbbra is csinálom, mert vele már 30 éve együtt dolgozom, és ugye Zorán már 80 felett jár, minden fellépés vele egy ünnep. Emellett például egy kiváló magyar tangóharmonikással, Orosz Zoltánnal is játszom soka. Pont ezért kell most a Marians-ból egy nappal hamarabb hazamennem, van egy lekötött nagy koncertünk Tatabányán. Játszom, amikor és amennyit tudok, és amíg élvezem, és amíg fizikailag is még jól bírom...

Gábor: Igen, nagyon jó volt visszatekinteni és átgondolni, honnan indultunk és hol tartunk most. Nagyon jól érezzük magunkat itt a Marians-ban, ami ugyebár egyszerre szálloda is és jazz-klub. Beköltözünk, este lejövünk játszani. A mostani program úgy lett összeállítva, hogy az egyik koncert minden este egy Stanley Jordan szóló, a másik pedig a kvartett. Tegnap például lejöttem, és beültem a szóló-szetre, csak úgy, mint a közönség egyik tagja. Hatalmas élmény volt.

Csaba: Szóval, nem unatkoztok. Reméljük, hogy hamarosan hallhatunk mindkettőtöktől új dolgokat. És nagyon köszönöm ezt a beszélgetést. És nemsokára indul a Stanley Jordan kvartett mai fellépése.

Kornél, Gábor: Mi is köszönjük!