A multiinstrumentalista Scott Robinson a Bartha Mátyás Trióval a BJC színpadán
Be kell vallanom, hogy számomra a Robinson név leginkább Daniel Defoe népszerű ifjúsági regénye kapcsán volt ismerős, de április 22-én, kedden a BJC-ben bővült a kör Scott Robinson (1959-) multiinstrumentalista jazz zenésszel. Kicsit utánanézve kiderült, hogy többek között játszott már Chet Baker-rel, Lionel Hampton-nal, Joe Lovano-val, Ron Carter-rel, Bob Brookmeyer-rel, a Maria Schneider Orchestra-val. Mellesleg már négy Grammy-díjat kapott produkcióban is részt vett. Fellapoztam a Down Beat múlt évi kritikusi- és közönség listáján, ahol előkelő helyen található a baritonszaxofonosok és a különleges hangszeresek (basszusszaxofon) között.
Bár főhangszere a tenorszaxofon, ezen kívül számtalan nád- és rézfúvós hangszeren játszik, olyanokon is, amelyeknek még a nevét sem hallotta az emberek többsége. Budapestre csak négy hangszerrel érkezett, de ezekről később.
Egyébként az amerikai művész nem először járt Magyarországon, 2016 augusztusában a Müpa-ban lépett fel a PapaJazz formációval a Swing-tárogató címet viselő előadáson, de részt vett a Tárogatós Világtalálkozón is.
A kísérő zenekar a Bécsben élő Bartha Mátyás ausztriai bázisú triója, a nemzetközi összetételű zongora-bőgő-dob hangszer-összetételű együttes volt. Ebben a magyar Bartha Mátyás zongorázott, az amerikai Danny Ziemann bőgőzött és az osztrák Christian Salfellner dobolt.
Kissé előre szaladva a történésekben, leírhatom, hogy nem vallottak szégyent, engem leginkább a bőgős játéka fogott meg.
Egy Irving Berlin kompozícióval (Say It Isn't So) kezdtek, amit Robinson tenorszaxofon intro-ja vezetett be. A művész ebben a számban végig tenoron játszott és végül az előadás úgy 15 perc hosszúságú lett.
Intro-val kezdődött a következő darab is – mégpedig tárogatón –, ami egy magyar népdal volt, a „Krasznahorka büszke vára”. Ez nem első alkalommal volt Robinson programján, az interneten több változatban is megtalálható, például a New York-i Hungarian Cultural Center-ben 2015-ben előadott verzió.
https://www.youtube.com/watch?v=FdXsF7yGuHM
Harmadikként Scott Robinson saját szerzeménye, a „Dr. Pivo” hangzott el, mégpedig tenorszaxofonon. A pivo a szláv nyelveken a sör megfelelője, ezt egy amerikai „csak úgy” nem használja szerzeménye címében. Némi keresgéléssel megtaláltam, hogy a cseh Emil Viklicky zongorista triójával két lemezt is készített az 1990-es években és ezek egyikén szerepelt eredetileg a kompozíció.
A következő darab előtt szóbeli bevezetőt kaptunk Sidney Bechet élettörténetének felidézésével. Zeneileg pedig a „Si tu vois ma mère” Bechet kompozícióval emlékeztek a szopránszaxofon első mesterére, de most fúvós hangszerként tárogató volt a fókuszban.
Ahogy írtam, Robinson darabról darabra váltogatta hangszerét, de feltűnt az is, hogy kedveli a duóban előadott improvizációs betéteket, hol a bőgős Danny Ziemann-nal, hol a dobos Christian Salfellner-rel.
Az első rész utolsó darabja kapcsán Roland Kirk jutott eszembe, akiről számos felvétel készült, amikor koncertjein egyszerre több fúvós hangszeren játszik.
Robinson előbb trombitán játszott, amit később tenorszaxofonra váltott, míg végül mindkét hangszer kéznél volt. Azt írtam „kéznél volt”, mivel soha nem játszott egyszerre a két hangszeren, ami az eltérő megszólaltatási technika miatt ezen hangszerpár esetében nem is lehetséges.
A szünet után két tenorszaxofonos darabbal folytatták, előbb a „Morning Star” című Scott Robinson szerzeménnyel, majd Bronislaw Kaper standardjének, az „Invitation”-nek az előadásával. Ez utóbbiban nemcsak Robinson remekelt, hanem Christian Salfellner is a nagyszerű dob kísérettel.
Innentől kezdve a konferálás elmaradt, mindenesetre jött egy tárogatóval, majd egy tenorszaxofonnal előadott szerzemény. A zenét pedig egy hangszerbemutató követte, Robinson ugyanis felemelte az eddig a színpad szélén fekvő, ember nagyságú contrabass tárogatót. Sajnos csak pár hangot fújt bemutatásképpen ezen a monstrumon.
Ezután már az utolsónak szánt darab következett, amelyben ismét előkerült a trombita és tenorszaxofon is.
A zenészek búcsúzóul felsorakoztak a színpad szélén, de végül csak Danny Ziemann és Christian Salfellner ment le a pódiumról. Scott Robinson és Bartha Mátyás még maradt, duóban adták elő a ráadás számot.
