Hűek maradunk a zenénkhez, kompromisszumok nélkül - Samuel Blaser interjú
Dr. Szabó Csaba interjúja, Alex Troesch és Dt. Nagy Sándor fotói.
Névjegy: A 2019-es Európai Jazz Díj nyertese, valamint a 2021-es Downbeat Magazine Kritikusok Szavazásának ("Rising Star / Harsona") győztese, Samuel Blaser a 21. század egyik meghatározó harsonása. 1981-ben született a svájci La-Chaux-de-Fonds városában, és 2002-ben végzett a konzervatóriumban, ami után indult el igazán a karrierje. Az elkövetkező öt évben kapcsolatba került a Bécsi Művészeti Zenekarral és az Európai Rádió Big Banddel, elnyerte a Fulbright ösztöndíjat, majd mesterképzésen vett részt a New York-i Purchase College Zeneakadémián, a State University of New York-on. Első albumát, a Samuel Blaser Quartet's 7th Heaven-t (Between The Lines) is ekkor vette fel. Blaser művészetének alapjai a sokszínű hatások, technikai felkészültsége és az a kitisztult látásmód, amellyel minezeket alkalmazza. Klasszikus zenét, svájci népzenét és jazzt is tanult gyerekkorában, de hatással volt rá az opera, a rock és a blues zene is. Tisztában van vele, hogy a zenei fejlődés kapcsolatokon keresztül valósul meg, ezért gyakran olyan tapasztalt zenészekkel dolgozott, vagy dolgozik együtt, mint Pierre Favre, John Hollenbeck, Gerry Hemingway, Marc Ducret, Paul Motian, Oliver Lake, és Daniel Humair – akik mind segítettek neki abban, hogy kialakítsa saját zenei identitását.
Sz Cs: A legtöbb jazzrajongó szerint a harsona választása szakmaként egyfajta karrier-öngyilkosság. Számtalan 'harsonás' viccet ismerek, amik mind ezt a témát járják körül. Mi vonzott mégis ehhez a hangszerhez?
S.B: Nagyon korai szenvedély volt ez nálam. Kétévesen fogalmam sem volt arról, hogy a harsonával való karrier milyen kihívásokkal jár. De úgy gondolom, bármilyen hangszeres karriernek megvannak a maga nehézségei. Képzeld el, milyen lenne egy skót dudás karrierje? Minden hangszernek megvannak a maga előnyei és hátrányai.
Sz Cs: Mesélj a kezdeti éveidről. Először klasszikus képzésben részesültél, igaz? Hol tanultál, és kik voltak a mestereid, zenei példaképeid?
S.B: Kilencévesen kezdhettem el harsonát tanulni. A szüleim nem akarták, hogy egy fúvószenekarban kezdjek, így egyenesen a La Chaux-de-Fonds-i Zeneakadémiára mentem Svájcban. Bár a klasszikus zene volt a fő irány, szerencsére a konzervatórium és a fő harsonatanárom nyitott szemléletűek voltak, így lehetőségem nyílt különböző műfajokat felfedezni, a barokk zenétől a kortárs zenéig és a jazzig.
Sz Cs: Széleskörű kapcsolataid vannak a nemzetközi jazzszcénában; már a 2000-es évek végén olyan zenészek, mint Thomas Morgan és Gerald Cleaver játszottak a lemezeiden. Hogyan indult ez az egész? A Fulbright ösztöndíjjal és a Purchase Egyetemen folytatott tanulmányaiddal?
S.B: La Chaux-de-Fonds után elkezdtem magánórákat venni Párizsban, havi egyszer pár napra odautaztam. Ez volt az első élményem a jazz-tanulással kapcsolatban. Miközben magántanuló voltam, jelentkeztem a Fulbright ösztöndíjra, és szerencsére el is nyertem. Ez a lehetőség megadta nekem az esélyt, hogy az USA-ba utazzak és a Purchase Egyetemen tanuljak Jim Pugh és John Fedchock mellett. Bár ez a formális tanulás nem volt az elsődleges célom, ezáltal találkozhattam sok zenésszel, ami motivált az első felvételeim elkészítésére. Brooklyn-ban laktam, és hetente háromszor ingáztam White Plains-be. Elég kalandos volt, de felejthetetlen.
Sz Cs: Hogyan kerültél kapcsolatba Paul Motian-nal, és milyen volt vele zenélni?
S.B: Thomas Morgan-en keresztül jutottam hozzá az elérhetőségéhez, és egy nap felkerestem, hogy játszana-e a lemezemen. Beleegyezett. Bár az elején azt éreztem, hogy nem igazán bízott bennem, de ahogy telt az idő, barátságos és nyitott lett. 2011 júniusában egy emlékezetes koncertet adtunk a Cornelia Street Café-ban, és terveztünk további közös fellépéseket. Néhány hónappal később hunyt el. Később Russ Lossing barátomtól megtudtam, hogy Paul fontolgatta, hogy felvesz a zenekarába, ami izgalmas lehetőség lett volna!
Sz Cs: Melyek azok a projektek, lemezek, vagy fellépések a karrieredben, amelyekre a legbüszkébb vagy?
S.B: Ott van például a "A Mirror to Machaut," ami kiemelkedik a kedvenceim közül. A "FolkSongs" egy másik darab, amit nagyon szeretek, valamint az egyik szóló projektem: "18 Monologues Élastiques."
Sz Cs: Mi a véleményed a svájci jazz szcénáról, mondjuk más európai országokhoz, vagy az USA-hoz képest?
S.B: Elég furcsán fog hangzani, de nem mondanám, hogy jól ismerem a szcénát, mivel nem nagyon merültem el benne. Bár sok zenészt ismerek a környéken, nem érzem úgy, hogy igazán része lennék a svájci zenei közösségnek. A szülővárosomban élek, sokat utazom, de nem nagyon veszek részt a helyi eseményeken.
Sz Cs: Ezzel én is így vagyok, én meg azt nem érzem, hogy része lennék a svákci tudományos közösségnek... itt élek, itt dolgozom, csinálom a dolgomat, de azokkal kollaborálok, akikkel én szeretek, függetlenül attól, hogy hol vannak a világban. Na mindegy. Rád visszatérve. 2021-ben megnyerted a DownBeat Rising Star, vagyis "Feltörekvő Csillag" kategóriáját a harsona szekcióban. De akkor már elmúltál 40 éves... Vegyes érzéseid voltak emiatt?
S.B: Semmi vegyes érzésem nem volt, csak nagyon örültem neki!
Sz Cs: Tanítasz is?
S.B: Igen, jelenleg a Berni Művészeti Főiskolán (HKB) tanítok. A harsonaosztályom elég exkluzív most, és szeretném bővíteni. Valószínűleg sok diák tudja, hogy a jazz harsonás karrier elég nagy kihívásokat rejt...
Sz Cs: Nemrég Brazíliában turnéztál. Ez volt az első alkalom? Hogyan fogadták ott a zenédet, és változtattál-e a programon, vagy a megközelítésen a helyi közönség miatt?
S.B: Összesen három turnét csináltam ott. Az első turné Marc Ducret-val volt. Akkor fel is vettünk egy élő show-t “Audio Rebel” címen Rióban, ami szintén egy fantasztikus stúdió. A következő évben visszatértünk Marc-kal és Peter Bruun-nal. Az utolsó turné egy duó volt David Hemingway-vel. Nagyon élveztem az időmet ott; a közönség csodálatos volt – nyitott és befogadó. Hűek maradtunk a zenénkhez, kompromisszumok nélkül, és úgy látszik, van ott is egy közönség, amely fogékony erre a fajta zenére is.
Sz Cs: Ha valaki azt mondja, hogy "magyar zene", vagy "magyar jazz", mi jut eszedbe?
S.B: Bartók, Ligeti, Kurtág, Liszt. Zenében a tiétek a csúcsok csúcsa!
Sz Cs: 2019-ben játszottál utoljára Budapesten, az Opus Clubban. Van valamilyen emléked a klubról, vagy a városról?
S.B: A taxisofőr felvett a reptéren és elvitt a BMC-be, miközben nagyon hangos, rossz minőségű techno zenét nyomatott. Pár perc után udvariasan megkértem, hogy halkítsa le. Eléggé feldühödött, panaszkodott, hogy minden zenész, akit a BMC-be visz, mindig ezt kéri tőle. Agresszívan megkérdezte, miért van ez. Rosszul éreztem magam miatta, de őszintén szólva, ez volt a legrosszabb zene, amit valaha hallottam. Aznap Kurtág felesége éppen elhunyt, és az épület hangulata teljesen más volt, mint szokott.
Sz Cs: Mesélj egy kicsit a terveidről.
S.B: Próbálok elfoglalt maradni, egyensúlyozva a zene, a család és minden hobbim között. Nemrég újakat is hozzáadtam a listámhoz, például a festést és a repülőgépvezetést, ami mindig is egy álmom volt. Pár éve úgy döntöttem, hogy elindítom a saját kiadómat, ami teljes kontrollt ad a zenéim felett. Bár alkalmanként ki-licenszelek egy-egy projektet, célom az, hogy független maradjak – hacsak nem kapnék valami nagy ajánlatot, mondjuk az ECM-től... Elkezdtem megosztani a katalógusomat barátaimmal is. Russ Lossing októberben adja ki nálam a szólólemezét – Inventions címmel. Emellett saját ügynökömként is tevékenykedem, és több alügynökkel is együtt dolgozom, ami segít bővíteni az ismeretségi hálózatomat és koncerteket szervezni olyan helyeken, ahol esetleg nincs közvetlen hozzáférésem. Ez a fajta tevékenység elég sikeres volt az elmúlt években, és ennek is köszönhetem, hogy rendszeresen turnézom a világ minden táján. Számos új lemezem van kilátásban, köztük egy második ROUTES album, két album Daniel Humair-rel különböző formátumokban, és még néhány album más barátaimmal mint például Pierre Favre és Bruno Chevillon. A zene sosem ér véget! :)
Sz Cs: Beszélj az új projektedről! Épp most kaptam az emailt a Bandcampről és meg is rendeltem…
S.B: A zenei dokumentálás iránti szenvedélyem végtelen, és folyamatosan azon kapom magam, hogy újabb felvételeket készítek. A legutóbbi brit turnénk során Marc Ducret, Peter Bruun és én lehetőséget kaptunk, hogy ellátogassunk a Wincraft Stúdióba Cheltenham közelében, amit Steve Winwood birtokol. Korábban már ott kevertem a ROUTES című albumomat is. Most egy teljesen új zenei anyagot vettünk fel, amit októberben adunk ki 300 példányban limitált kiadású kék 10'' bakelit LP formában. Nagyon várom, hogy megjelenjen!
Sz Cs: Köszönöm szépen a beszélgetést, és további sok sikert kívánok.
S.B: Én is köszönöm, és találkozunk a következő koncertemen, tudom, hogy mikor teheted, ott vagy, akárhol is játszom Svájcban!
(A www.jazzma.hu 10 éve jelentette meg az első Samuel Blaser lemezkritikát Dr. Nagy Sándor tollából: https://www.jazzma.hu/lemezpolc/kulfoldi-eloadok/blaser-samuel/fourth-landscape/kritika/blaser-samuel-fourth-landscape,
aztán az idén tavasszal Hegedüs Zsuzsanna írt az idei lemezéről: https://www.jazzma.hu/lemezpolc/kulfoldi-eloadok/blaser-samuel/book-nine/kritika/blaser-samuel-book-nine,
és szintén ő írt az idén májusban megjelent Blaser CD-ről: https://www.jazzma.hu/lemezpolc/kulfoldi-eloadok/blaser-samuel/our-way/kritika/blaser-samuel-our-way - A szerk.)
