Világsztárok Magyarországon – A Dave Brubeck Quartet a BKK-ban 1997. május 17-én
2016. november 27., Maloschik Róbert
Pár hete körlevelet intéztem munkatársaimhoz, ki volt ott ezen a koncerten? Nos, senki! Nekem elég volt első látogatását 1985-ben megnézni Budapest Sportcsarnokban…
Aztán bogarásztam a neten, és mindössze egy cikket találtam!
A szombati koncertet követő hétfőn a Népszabadság JBSz tollából „Egy félidőnyi csillogás” címmel közölt beszámolót. Ezt közöljük alább eredeti formájában (magyarul nem javítunk bele, pedig lett volna mit…):
„Dave Brubeck és kvartettje szombat este a Budapest Kongresszusi Központban úgy játszott, mint a magyar labdarúgó-válogatott jobb pillanataiban. Egy félidőnyi majdnem csillogás, aztán szép lassan elfogyott az ötlet és szusz, és már alig vártuk a hármas sípszót. Van persze két, nem elhanyagolható különbség: a négy amerikai muzsikus egyrészt nagyapja lehetne aranyozott falábú fiainknak, másrészt az utolsó tíz percben nem következett be a tragédia. Sőt kiderült, volt még a tarsolyban. Ha más nem, néhány biztos örökzöld téma, a dzsoli dzsóker Take Five-val az élen. És a Dave Brubeck Quartet szombat este háromszor hagyhatta el hatalmas tapsvihar közepette a színpadot.
A Modern Jazz Quartet másfél évvel ezelőtti budapesti koncertje után a hetven éven felüliek újabb reprezentánsai idézték a BKK-ban az intellektuális jazz talán legfényesebb korszakát, az ötvenes évek világát. Azt a fajta klasszicizáló stílust, amely a rajongók számára a gondolkodó jazzt, a kívülállók számára a tipikus bárzenét testesítette meg. A politikusok számára pedig Brubeck jelentette az alapvetően fekete muzsika, a jazz fehér nagykövetét. Nyilván ennek is köszönhető, hogy ő volt az első jazzmuzsikus, aki a Time magazin címoldalára került (1954-ben), aki John F. Kennedy óta minden amerikai elnöknek játszott, aki a Gorbacsov házaspár tiszteletére a Fehér Házban muzsikált és aki 1987-ben II. János Pál pápa amerikai látogatása során a San Franciscó-i misén saját szerzeményét adta elő. Mintegy kétszáz jazzkompozíciója mellett Brubeck balettzenét, musicalt, oratóriumot, kantátát is írt. Több mint száz lemeze jelent meg, az 1960-as Time Out az első milliós példányszámban eladott jazzalbum. Számos szakmai elismerés boldog tulajdonosa, a legbecsesebb közülük számára a tavalyi Grammy-életműdíj.
Brubeck a menedzsment szerint szombaton fáradt volt, nem teljesen egészséges, nem is adott interjút senkinek. Jóllehet pályafutása során mindig törekedett arra, hogy a szélesebb tömegek igényeit is kielégítse, ezúttal letisztultan, hatásvadász megoldások nélkül játszott. A kvartettben a prímet ezen az estén mégis az érzékenyen és elegánsan klarinétozó Bill Smith vitte. Még akkor is, ha a közönség Randy Jones rockos dobszólóira és Jack Six túlartikulált bőgőfutamaira volt inkább vevő.”
Azért annyit hozzá tennék a fenti cikkhez, aki jazzről ír, minimum tudnia kellene, hogy a „Time Out” nem 1960-ban, hanem 1959-ben jelent meg!
És ha már a „Time Out” szóba került: 1997. március 27-én a Sony Legacy elnevezésű label-je digitalizált formában, újra master-elve CD-n dobta piacra! Majd április 25-én a Telarc kiadásában egy teljesen új anyag jelent meg „In Their Own Sweet Way” címmel, ahol Dave Brubeck játszik együtt négy fiával, a szintén zongorista Darius-szal, a basszusgitáros Chris-szel, a dobos Dan-nel, valamint a csellista Matthew-val.
Habár soha sem szerettem Brubeck stílusát, gondoltam, hátha mégis találok valami pozitívumot második budapesti koncertjével kapcsolatban. Ezért felhívtam Karsay Gyulát, aki akkoriban lett a Telarc CD-k hazai terjesztője. Nos, Gyula 19 és fél év távlatából arra emlékszik, hogy a hangverseny előtt bevitték az akkor 77 éves Brubeck öltözőjébe és bemutatták neki. Az „öreg” nagyon rozoga állapotban volt, de mikor megtudta, hogy ő foglalkozik Magyarországon a lemezeivel, rögtön jobb kedvre derült. Aztán, Karsay úr azt is elmondta, hogy a színpadkép megdöbbentő volt. Tök sötétben jött be (vánszorgott be…) a színpadra Brubeck, csak egy un. „spotlight” követte. Majd leült a zongorához, és amint a billentyűk közé csapott, már nem is lehetett érezni rajta a korát és betegségét!
Aztán az év végén a Telarc a világ összes részéből meghívta terjesztőit egy New York-i gála party-ra. És az időközben egyáltalán nem fiataladó Dave bácsi nagy szeretettel köszöntötte őt. Sőt, arra is emlékezett, hogy Gyula barátunk „the guy from Budapest”.
