Világsztárok Magyarországon – Az Oregon a PeCsában 1993. július 4-én
2015. április 06., Maloschik Róbert
Mivel lapunk „nagy öregjei” vagy nem voltak ott ezen a koncerten, vagy csak nem akarnak róla írni, így kénytelen-kelletlen ismét nekem kell billentyűzetet ragadnom. Szóval –szokás szerint- mi ott voltunk feleségemmel, Szász Gabival!
Habár az Oregon sosem tartozott a kedvenceim közé, de nem is kaptam kiütést zenéjüktől. Így aztán már csak azért is elmentünk, mert még előtte soha sem láttam dobolni Trilok Gurtu-t…
Hogy miért nem a kinti színpadon rendezték a koncertet, azt a mai napig nem értem. Ti. totál teltház volt, álló koncerttel, vagyis minimum ezer nézőt zsúfoltak be a terembe. A PeCsa már akkor is elég lepusztult volt, plusz dohos-büdös. Na most ebbe a környezetbe képzeljék bele az Oregon kimondottan intellektuális jazz zenéjét…
A repertoár a 70-es évek első felétől (Music of Another Present Era 1972 LP) az akkor még meg sem jelent CD-ig (Troika 1994) ölelt fel főleg Ralph Towner szerzeményeket.
A nyitószám rögtön egy Towner téma volt, a „June Bug”, ami az Oregon egy állandó sikerszáma (szinte slágere..) volt. Ez először az 1979-es „Roots int he Sky” című LP-n jelent meg. Ebben a közel 13 perces darabban mindenki bemutatkozott (Ralph Towner – gitár, zongora, szintetizátor, Paul McCandless – szopránszaxofon, oboa, Glen Moore – bőgő, Trilok Gurtu – dob, ütőhangszerek), majd 8 perc tájától Trilok Gurtu egy két és fél perces frenetikus tabla-szólót adott elő – a közönség persze örjöngött -, majd a külön neki épített dobogon felült a dobszerkóhoz és olyan swingelést mutatott be a „ride”-on, hogy még nekem is leesett az állam!
Ezután eljátszottak egy újabb Towner témát (Mariella), amit ott először hallott a magyar közönség, hisz ezt 1993 elején vették fel, és az 1994-ben kiadott „Troika” című CD-n ez lett a nyitószám…
Majd jött az Oregon másik „slágere” az amerikai indián szaxofonos Jim Pepper „Whichi tai to”-ja, amit az együttes 1978-as LP-jén, az „Out of the Woods”-on szerepelt először. Ennél is „felrobbant” a terem.
A koncert első felének zárásául egy közel 20 perces egyveleget hallhattunk. Ez az „Opening”-gel (Music of Another Present Era – 1972), és az 1987-es LP címadó dalával (Ecotopia) zárult.
A szünetben hosszas sörbeállás után magamhoz vehettem kólámat…
A teremben a második részben az izzadt testszag kiáramlás egyre fokozódott, de Gabival mi hősiesen kitartottunk.
Nem mondom, hogy majdnem táncra perdültünk – egyrészt, mert nem én vagyok a parkett ördöge, másrészt mozdulni sem lehetett a tömegben…
A második részt Paul McCandless „speeche”-e vezette be, amiben ő is kitért a hőségre, s azt is megemlítette, hogy szívesebben játszottak volna a parkban. (Itt a szabadtéri színpadra gondolhatott…)
Ralph Towner 1992-es szóló CD-jének egyik dala, a „Nightfall” után jött egy igazi Oregon nóta, a „Yet to Be” az 1976-os „In Concert”-ről. Ez volt az est szó szerint legjazzesebb, majdnem free-be hajló darabja, ahol Trilok ismét hatalmasat dobolt, a szerző zongorázott, Glen Moore is bemutathatta, hogy eredetileg ő jazz bőgősnek indult, McCandless pedig szopránszaxofonozott.
Ezután mindenki lement a színpadról, egyedül Ralph Towner maradt egyszál akusztikus gitárral. De a laza 5 perces gitárszóló után visszajöttek a fiúk, és Trilok Gurtu „Balato”-ját 15 percben adták elő az Oregon-ra hangszerelve. Trilok itt gonggal nyitott, majd különböző spéci dél-amerikai ütőhangszerek megszólaltatása után, ismét a dobszereléshez ült és -most közel 22 év múlva meghallgatva is- olyant dobolt, hogy lúdbőrös lettem tőle… Nem beszélve a pörgőnyelvű hindu énekétől.
Ezután mindenki lement a színpadról, mivel azonban a közönség percekig tombolt, az Oregon visszajött és három ráadás számot játszott! Úgyhogy további félórát főttünk saját levünkben…
Hazafelé Gabival megállapítottuk, hogy érdemes volt eljönni, kár lett volna elszalasztani ezt a koncertet.
Csak azt a tömény bűzt tudnám felejteni…
