Világsztárok Magyarországon – Toots Thielemans a budapesti Vígszínház jazz-sorozatának utolsó estjén, 1991. április 15-én
2013. október 05., Márkus József
Viccesnek tűnik, pedig nem vicc. A Vígszínház nagy hűhóval bejelentett nemzetközi jazzkoncert-sorozata mindössze 13 napot ért meg. Ez idő alatt valóban jazz-sztárok léptek fel: április 2-án az amerikai Art Farmer, 15-én pedig a belga Toots Thielemans.
Úgy is fogalmazhatunk, hogy az eredetileg talán egy egész színházi időszakra, vagy inkább a színházi év hátra levő részére tervezett, jó néhány koncertből álló sorozat tervéből végül is csupán egy első és egy utolsó hangverseny valósult meg. Azaz szigorúbban fogalmazva: a sorozat megbukott. Mivel nem vagyok gazdasági szakértő, nem is szeretném boncolgatni a sorozat leállításának okait. Annyi bizonyos, hogy a koncertek sorának folytatása a közönségen nem múlt. Nem láttam sem Farmer, sem Thielemans fellépésekor üres széksorokat a színházban.
Valamit pedig már sejthettek előre a Thielemans-gála létrehozói, mert előzőleg, az Art Farmer-hangverseny szórólapján a rendezők között még olvashattuk az Országos Rendező Iroda, valamint a Magyar Televízió nevét, a következőén már nem. Másrészről az a rendezvény még hamisítatlan jazzkoncert volt. A Thielemans-féle fellépés ezzel szemben a plakátok és a szórólap olvasatában: „A Budapest Bank Budapestért Gálaest” – és itt a gálaest kifejezés sok mindent jelent; a közönség számára bizonyos elhatárolódást a jazz műfajától. A zenekedvelők egy csoportja ugyanis idegenkedik, mások pedig – uram bocsá’ – még meg is ijednek ettől a kifejezéstől. És valóban, a külsőségeket tekintve nem is volt ez jazzhangverseny; a gálaest nagyon szerencsés kifejezés minden olyan szórakoztató műsoros estre, amelyre öltönyben, nyakkendővel kell megjelenni, és a hölgyek is megmutathatják divatkollekciójuk legújabb darabjait. Hogy visszatérjek az est elnevezésére: valamely bank nevét olvasva egy kulturális vonatkozású szórólapon, az mindig valami védőernyő, valami támogatás érzetét kelti az olvasóban. A lap hátoldalán kissé homályos magyarázat is olvasható: „A Gálaest jótékony célú előadás, amelynek bevételét a Budapest Bank Budapestért Alapítvány javára fordítják.” A további magyarázó soroktól valamivel okosabbak leszünk, de nem sokkal: „Az alapítványt 100 millió forint induló vagyonnal a Budapest Bank rt. hozta létre. Célja a főváros, Budapest értékeinek védelme és gyarapítása, fejlődésének szolgálata.” Ehhez kétszázötven forinttal én is hozzájárultam.
A negatívumok természetesen csak azok számára negatívumok, akik szigorúan csak a jazz-élvezet kedvéért jelentek meg. Mindenesetre maga a szórólap is kiemeli, hogy „Vendégsztár: Toots Thielemans”, sőt azt is, hogy „Magyarországon most először!” Ez elég biztató volt a közönség azon részének is, akikre az előbb céloztam. Nem csalódtak, hiszen az olyan – amerikainak is, belgának is tekinthető – kiemelkedő jazz-zenész, a szájharmonika egyedülálló művésze, mint Toots, talán nem is tud már a jazz stílusától eltávolodni, akár ósdi slágert, akár operett- vagy musical-zenét kell játszania. És a gálaesten ahány zeneszámban részt vett, azokban improvizált is (talán egy kivételtől eltekintve). De nem kizárólag tőle hallottunk jazz-improvizációkat. A Körmendi Vilmos vezetésével jelen lévő Magyar Szimfonikus Szórakoztató Zenekar (Mellesleg sem előtte, sem azóta nem találkoztam ezzel az elnevezéssel.) a Stúdió 11 jazzhez értő tagjaival volt megerősítve; nevezetesen a ritmusszekciót alkotó zenészekkel: Tóth Gyula (gitár), Lattmann Béla (basszusgitár) és Jávori Vilmos (dob), továbbá Csepregi Gyulával, a kiváló tenorszaxofonossal.
A teljesség kedvéért fel kell sorolnom azokat a színművészeket, zenészeket, énekeseket is, akik a műsor jazz részében nem vettek részt: Berkes János, Darvas Iván, Haumann Péter, Kalmár Magda, Németh Sándor, valamint a Tomkins énekegyüttes. Szulák Andrea színész-énekesnőt külön említem, mivel az ő stílusa közel áll a jazzénekléshez. Más esetekben ezt már be is bizonyította, ez alkalommal azonban sajnos nem kapott ilyen lehetőséget.
A műsorközlés feladatát vállaló Kudlik Júlia üdvözölte a hallgatóságot, majd egy rövid, de ünnepélyes zenekari tus jelezte a műsor kezdetét. Elsőnek Benny Goodman „Don’t Be That Way”című száma hangzott fel (Ezt meg honnan veszed Jóska? Ezt még 1934-ben Eddie Sampson, a Chick Webb Orchestra altszaxofonosa írta! Ők már 1935-ben lemezre vették, és az a változat a slágerlista 20. helyéig jutott. (Ne feledjük, akkor tombolt a swingkorszak…) Benny Goodman zenekara csak 1938-ban dolgozta fel. Igaz, az ő változatuk 1938. március 19-től április 23-ig, vagyis 5 héten át vezette a Billboard Magazin slágerlistáját! – A szerk.) – Csepregi Gyula remek tenorszaxofon-szólójával. Egy ballada következett: Duke Ellington híres „Sophisticated Lady”-je, a kompozíción Tóth Gyula gitárszólója vonult végig. Harmadiknak egy élénkebb számot hallhattunk: a „Sweet Georgia Brown”-t. Ismét a gitáros került a középpontba, de ezúttal a zenedarab karakterének megfelelő virtuózabb oldalát mutatta meg. A szóló után Jávori Vili kezdeményezésére négyezés, vagyis párbeszéd következett a dobos és a gitáros között, a téma visszatéréséig.
A negyedik műsorszám előtt Kudlik Júlia bejelentette a szájharmonika-művészt, akit nagy ovációval fogadott a közönség. Bemutatkozásul Johnny Mandel örökzöldje hangzott fel – „The Shadow of Your Smile”. A darabot balladatempóban, szájharmonika–gitár duó felállásban adta elő Thielemans és Tóth Gyula. Ezután egy hamisítatlan, lendületes swing-darab következett, Lester Young szerzeménye, a „Jumpin’ with Symphony Sid”. (Symphony Sid = Sidney Tarnopol (1909-1984) habár egy fehérbőrű jazz műsorvezető volt, mégis nagyon kedvelték ők az afro-american jazz muzsikusok, hisz ő volt az első „radio announcer”, aki hajlandó volt be-bop felvételeket is játszani a WHOM adón, habár műsorának címe „After-Hours Swing Session” volt. Kimondottan neki dedikálva írta ezt a témát Lester Young. Később, amikor Symphony Sid 1945-ben Jersey City-ből a New York-i WWRL adóhoz szerződött, már a „Jumpin’ with Symphony Sid”-et használta kimondottan be-bop műsora szignáljaként! - A szerk.)
A szünet előtti utolsó számként jött a koncert csúcspontja, Toots leghíresebb száma, a népszerű „Bluesette”. Thielemans három nyelven (franciául, angolul és németül is) elmagyarázta, hogy a keringő jellegű, ¾-es ütemű régi francia tánc (és egyúttal egy régi hangszer) nevéből, a musette-ből, és a blues szóból alkotta a szám címét. Mint minden alkalommal, ha ez a darab kerül sorra, ezúttal is elővette gitárját, hogy azzal kísérje saját füttyművészeti produkcióját. A közönség tapsa nem hagyott alább, ennek az lett a vége, hogy a művész és a közönség együtt fütyülte-dúdolta a dalt.
A szünet után néhány a jazzhez kevéssé köthető műsorszám következett; köztük azonban egy igényes darab feldolgozása is: Toots újra a szájharmonikáját vette elő, hogy egyik honfitársának, a belga születésű, de sokáig Párizsban élő neves sanzonszerzőnek és -énekesnek, Jacques Brel-nek egyik dalát eljátssza. Furcsa módon a lassú, ¾-es dal címét német nyelven mondta be: „Die schönste Liebe”, vagyis „A legszebb szerelem”. Hamarosan felcsendült az első finálé jellegű darab: a jazzbarátok ízlésével igencsak ellentétes „Budapest, Budapest, te csodás” kezdetű, indulószerű dal, amelyet mindenki énekelt, aki csak élt és mozgott a színpadon. Nem szívesen írom le a nevét, mert tisztelem, mint operett- és dalszerzőt: Fényes Szabolcs volt a tettes. Az bizonyos, hogy nem Thielemans kívánságlistájából választották ki a rendezők… Nyilvánvaló, hogy a szponzor Budapest Bank (és a közönség idősebb korú része) kedvéért tévedt ez a szám a műsorba. Toots szájharmonikájába is bekerült, még jó, hogy nem törölte ki belőle a blueshangokat. Az viszont tuti, hogy ez volt az egyetlen műsorszám, amelyre a harmonika gazdája nem improvizált!
És ezután következtek a ráadás-számok. Először végre egy igazi jam session-szám, a „C-Jam Blues”, Ellington-tól! (Csak zárójelben teszem hozzá, hogy az Emarcy kiadó 1991 februárjában kazettán (!). majd ksőbb CD-n jelentette meg Toots Thielemans „Footprints” című lemezét (szép kis képzavar…), de arról a kiadványról egyetlen szám sem került a budapesti programba. Ha csak a záró számot, a „C to G Jam Blues”-t nem vesszük annak! – A szerk.)
Jöttek is sorra az improvizációk a harmonikától, a gitártól és a tenortól, majd ugyanilyen sorrendben, de a dobos befogadásával együtt a négyezések (párbeszédek), szinte vég nélkül… És még egy ráadás végül, zárásként – de nem a jazzesek kedvére… Valami nótaszerűség – „Most kell egy pillanat” vagy hasonló jellegű szöveggel. Ez végleg betette az ajtót, és már vonultam is a hatoshoz, hogy mielőbb kiérjek a Déli pályaudvarra.
Ezzel visszaemlékezésem a Vígszínházban rendezett gálaestről be is fejeződött. Kiegészítésül néhány bekezdést írnék az 1991-es sztárvendég életéről, pályafutásáról.
Jean-Baptiste Thielemans névvel született 1922-ben Brüsszelben, Belgium fővárosában. Bár flamand származású (köztudott, hogy Belgium kétnyelvű ország), ő egyforma tökéletességgel beszéli a francia és a flamand nyelvet, sőt angol és német nyelvtudása is perfektnek mondható. A zenei életben egyszerűen Toots Thielemans a neve. A 20. század egyik legjelentősebb szájharmonika-művészeként ismert. Vitathatatlan érdeme, hogy ezt az instrumentumot, amely egykor a koldusok és a blues-zenészek hangszere volt, pályafutása során az elismert jazzhangszerek közé emelte. Toots szinte már megszámlálhatatlan alkalommal került a különböző zenei szaklapok globális népszerűségi szavazólistáján az első helyre – a „Miscellaneous instruments” – vagyis a különféle, illetőleg különleges hangszerek csoportjában. (Ebbe a kategóriába sorolják az olyan, kevéssé ismert, illetőleg ritkán használt hangszereket, mint a tekerőlant, a havasi kürt és talán még az autóduda is.) Nagyon sok hasonlóság fedezhető fel Thielemans és Stéphane Grappelli művészi pályájában. Mindketten Európából indultak, amerikai elismertségük segítette hozzá mindkettőjüket a világhírnévhez, továbbá mindketten a modern jazzben kevéssé használatos hangszerrel „futottak be”. Egyetlen nagy különbség, hogy Grappelli fő hangszere, a hegedű mindig is a klasszikus zene egyik királyának számított, míg Thielemans harmonikája a mélységekből emelkedett a jazz műfajába. Még egy közös pont, hogy mindketten egyaránt tartoztak, illetőleg tartoznak az amerikai és az európai jazzélethez is.
Thielemans csodagyereknek számított, hiszen már hároméves korában egy kis házi készítésű, asztali harmonikán játszott, majd iskolásként már szájharmonikázik. Később, a negyvenes években önállóan megtanul gitározni is, és 1944-től a Németországot megszálló amerikai egységek klubjaiban játszik, három év múltán pedig az Egyesült Államokba is ellátogat. 1949-ben – immár professzionális zenészként – Párizsba utazik az emlékezetes nemzetközi Jazzfesztiválra, ahol nem csupán fellép, hanem a jam session-ön is részt vesz – olyan híres jazz-sztárokkal, mint Sidney Bechet, Charlie Parker, Miles Davis és Max Roach. Egyúttal megismerkedik Benny Goodman-nel, akinek a további európai turnéin, az ötvenes években, több alkalommal is részt vesz; például 1950-ben így együtt játszhat olyan sztárokkal, mint a trombitás Roy Eldridge vagy a tenoros Zoot Sims. Hasonlóan tagja lesz az Európába hazalátogató George Shearing együttesének is – rendszeresen, egészen az ötvenes évek végéig. Ezekben az együttesekben, amelyekben csak „sideman”-ként, tehát nem vezetőként szerepel, a szájharmonika-játék kissé háttérbe szorul, hiszen ilyenkor Toots fő feladata a gitárkíséret.
A belga muzsikus az 50-es, 51-es évek fordulóján áttelepül az Egyesült Államokba, de továbbra is gyakran látogat haza „az öreg kontinensre”. 1952-ben a Charlie Parker's All-Stars tagja, Miles Davis-szel és Dinah Washington-nal működik együtt. A zongorista Shearing-gel részt vesz az 1958-as Newport Jazz Festival-on, amelyről „Jazz on a Summer’s Day” címmel emlékezetes filmet készítenek.
Toots Thielemans hosszú pályája során rengeteg neves muzsikussal és énekessel készített lemezfelvételeket, turnézott és lépett fel nagyhírű fesztiválokon. Az eddig említett neveket a következőkkel egészíteném ki: Oscar Peterson, Dizzy Gillespie, Ella Fitzgerald, J. J. Johnson, Peggy Lee, Quincy Jones, Jaco Pastorius, Bill Evans (a zongorista), Astrud Gilberto, Shirley Horn, Urbie Green, Pepper Adams, Herbie Hancock, Pat Metheny, Kenny Werner, Eliane Elias, Natalie Cole, Kurt Edelhagen stb.
A 92. esztendejében járó idős mester jelenleg is él, aktív, és viszonylag jó egészségnek örvend. Néhány évvel ezelőtt Toots és Philip Catherine együtt, egy templomban ünnepelték meg Django Reinhardt szülővárosában, Liberchies-ben a zseniális gitáros születésének 100. évfordulóját. Belgium szülöttei mindhárman… Pár év múlva a 90 éves Thielemans ünneplésére került sor – ezúttal a New York-i Lincoln Centerben – egy koncert keretében, amelyen maga Toots is fellépett – Herbie Hancock, Eliane Elias, Kenny Werner, Marc Johnson és mások társaságában. Még sorolhatnám a különféle ünnepléseket, kitüntetéseket, amelyeket egy ilyen ragyogó életút vége felé járó mester kiérdemelhet. Egyetlen, különösen megtisztelő gesztust mégis megemlítek írásom zárásául: még 2001-ben történt, hogy II. Albert, Belgium királya nemességet és bárói címet adományozott Toots Thielemans jazz-zeneművésznek. (Tavaly pedig a 90. születésnapján Brüsszel díszpolgárának „ütötte” saját öccse Freddy Thielemans, aki nem mellesleg a belga főváros polgármestere! – A szerk.)
