Világsztárok Magyarországon - Hányszor és hol lépett fel Magyarországon Keith Jarrett?
2013. augusztus 16., Márton Attila
Minap említette főszerkesztőnk, a Keith Jarrett Standard Trio egyetlen hazai fellépésének felidézése nehézségekbe ütközik.
Hangfelvétel nem áll rendelkezésre, sőt újságcikkeket sem találtak munkatársaink Márkus József (ő csak egy 1 nappal előbbi beharangozót talált…) és Dr. Sümeghy László.
Való igaz, hogy több évtized távlatából egy-egy – még oly’ kiemelkedő – koncert felidézése is nagyon nehéz az említett segédeszközök hiányában. Az azonban tény, hogy Jarrett hazánkban négy alkalommal járt és összesen öt koncertet adott. Szigeti Péter a Gramofon 2007-2008. téli számában a „Kis magyar Jarrett- történelem” című cikkében ír egy 1984-es szólókoncertről is. (Amely azonban feltehetőleg nem is létezett…) Ezt könnyű cáfolni, mivel a 80-as évtizedben évente mindössze három alkalommal megjelenő Jazz című lap (Gonda János szerkesztésében) minden fontos jazz eseményről hírt adott (JoAnne Brackeen, Chick Corea stb.), tehát egy Jarrett koncertnek nyoma lenne a tíz évfolyam valamelyikében, még ha a memóriánk cserben is hagy. (Nem véletlen, hogy az említett lap Jarrett 1989-es két koncertjéről hosszú, képekkel illusztrált cikket jelentetett meg az 1989/1-es számában Gonda János tollából. (Ez a cikk szerepelt Dr. Sümeghy élménybeszámolójának mellékleteként, amely honlapunk Világsztárok Magyarországon rovatában megtalálható.) Így aztán nem csoda, hogy a hazai „Jarrett-történelem” további tévedéseket is tartalmaz, amely éppen az említett Gonda cikk ismeretében teljesen érthetetlen, hiszen Szigeti 1989-re teszi a Standard Trio budapesti fellépését.
Ismereteim szerint Keith Jarrett első koncertje Székesfehérvárott volt 1972. június 3-án az Alba Regia Jazzfesztiválon. Ekkoriban Jarrett még nemcsak zongorázott, hanem szopránszaxofonon is játszott, Charlie Haden bőgőzött és Paul Motian dobolt. Főleg Jarrett kompozíciók hangzottak el, mégpedig egy csodás zenefolyamként. A koncertről részletes beszámolót jelentettem meg (akkor még Hivatásos Jazzrajongó álnéven) honlapunkon 2011 augusztusában. Bizony közel 17 év telt el ezután, amikor a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében 1989. március 20-án és 22-én a Zeneakadémián egy-egy szólókoncerttel szerepelt a nagy jazz ikon. Az első koncerten klasszikus zenét, a másodikon jazz improvizációkat adott elő. Az utóbbi esten járt Dr. Sümeghy, de a Gonda-cikk mindkettőt elemzi. Nos, 1990-ben (konkrétan november 26-án) az akkor már 7 éve létező Standard Trio az Erkel Színházban lépett fel. Csak arra a fantasztikus atmoszférára tudok visszaemlékezni, amit a három jazz óriás (Gary Peacock bőgő és Jack DeJohnette dob) teremtett. Nyilvánvalóan a Nagy Amerikai Daloskönyv standard-jait játszották, olyan számokat mint az „Autumn Leaves”, a „When I Fall in Love”, a „Come Rain or Come Shine”, a „You and the Night and the Music”, az „If I Should Lose You”, az „I Fall in Love Too Easily”, a „The Masquerade Is Over”, az „All the Things You Are” vagy a „God Bless the Child”. Ez már ki is tenne egy koncertet, mivel a trió még lemezeken is jó terjedelmesen, de elképesztő kreativitással adja elő ezeket a látszólag agyonrágott darabokat, hát még koncerten. Az élő felvételeken a negyedórás szám sem ritka, de emlékszem egy félórás produkcióra is. (Vagy az is lehet, hogy a New York-i Town Hall-ban 1990. április 21-én felvett, de csak 1991-en megjelentetett „The Cure” anyagát játszották el Budapesten is? Amelynek track listája a következő: 1. Bemsha Swing 9’42” (Thelonious Monk) 2. Old Folks 11’18” (Deddette Lee Hill-Willard Robison) 3. Woody 'N You 6’38” (Dizzy Gillespie) 4. Blame It on My Youth 8’16” (Oscar Levant-Edward Heyman) 5. Golden Earrings 8’31” (Victor Young-Jay Livingston-Ray Evans) 6. Body and Soul 13’26” (Johnny Green-Edward Heyman-Robert Sour-Frank Eyton) 7. The Cure 10’31” (Keith Jarrett) 8. Things Ain't What They Used to Be 9’11” (Duke Ellington) – legalább is az én CD polcomon elhelyezkedő fémkorongra ez van ráégetve. Tudom, hogy az utolsó dalt a maestro fia, Mercer Ellington írt 1942-ben… Lehet, hogy egy nagyon értékes CD tulajdonosa vagyok? - A szerk.)
Ez a trió az ebben a formációban felmutatható teljesítmény egyfajta csúcsát jelentette, a spontán és tudatos együttműködés magasiskoláját. Arra a kérdésre pedig, hogy miért keresik éppen a Broadway musicalek betétdalaiban, az amerikai popslágerekben található zenei lehetőségek kiaknázását, Jarrett azt válaszolta, hogy a modern jazz képviselői túlságosan sok saját szerzeményt játszanak, amelyek gyakorta nem eléggé melodikusak. Ha pedig történetesen hajlandóak standard-eket előadni, akkor görcsös igyekezettel akarnak valami egyéni interpretációval előrukkolni. Pedig az örökzöldek maximálisan dallamosak, ideális alapanyagot szolgáltatnak az improvizáció számára. Neki tehát eszébe sem jut átharmonizálni/ritmizálni őket, bámulatos könnyedséggel teszi magáévá a darabokat. Persze ő megteheti: a versenyen kívülállók közé tartozik, művészi életműve alapján már régen a zenei panteonban van a helye.
Minden bizonnyal a pesti koncertet is rögzítette kiadója az ECM stábja, mert az a hír járja, hogy ezt csaknem minden alkalommal megteszik. Ezt látszik igazolni, hogy gyakorta adnak ki 8-10 évvel korábbi élő felvételeket. Jómagam pl. a Gramofonban recenziót írtam egy 2001-es tokiói (Yesterdays című) és egy ugyancsak 2001-es (két CD-s) Montreux-i (My Foolish Heart című) koncertfelvételükről, viszont mindkét album csak a 2000-es évtized legvégén jelent meg az ECM-nél. Tehát egyszer még az is előfordulhat, hogy egy „Live in Budapest” Jarrett albumot tehetünk majd a CD-játszóba.
Jarrett hazai ismertségét a rendszerváltás környékének gazdasági fordulata okozta, ugyanis a 80-as évek végén már kaphatóak lettek az ECM LP-k (el sem hinnék, hogy ki hozta be azokat bőröndszámra…), majd a Nyugaton már sokkal korábban elkezdődött CD-korszak nálunk is mindenki számára elérhetővé tette ezt a nagyszerű muzsikát.
A trió budapesti koncertjéhez visszatérve, mint érdekességet elmondanám még, hogy a Jarrett Trio hírére akkora tömeg verődött össze az Erkel előtt, hogy arathattak a jegyüzérek. Mindenesetre azt a saját szememmel láttam, hogy a WC ablakán többen is bemásztak.
Tudomásom szerint azóta csak egy fellépése volt nálunk, ez már az új (nekem kissé steril) Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben került sorra a Művészetek Palotájában 2007. október 18-án, ahol frenetikus sikerű szólókoncertet adott. Egy biztos, az ő csodálatos művészete hanghordozókon olyan páratlan mennyiségben (és tegyük hozzá: kiváló minőségben) hozzáférhető, ami szinte példátlan a zenetörténetben. Kiadója dicséretére lehet elmondani, hogy a nagynevű Down Beat magazin kritikusainak szavazásán pl. az ECM gyakran nyeri a versenyt a lemezkiadók sorában. Nem csoda…
