Towner, Ralph: My Foolish Heart 2017. február 26., Dr. Szabó Csaba
Ralph Towner - My Foolish Heart (ECM)
Robi kérte, írjak valamit Ralph Towner új lemezéről, annak örömére, hogy a CD tegnap reggel a New York-i jazz-lista negyedik helyén nyitott.
A lényeget már a koncertbeszámolómban leírtam: az új lemezen is ugyanazt a ralphtowneres (barokkos, folkos, klasszikus és jazzes elemeket ötvöző, komplex, abszolút egyedi és utánozhatatlan) gitározást hallhattjuk, amelyet már évtizedek óta megszoktunk és megszerettünk. Óriási meglepetés nincs magán a lemezen - azok számára, akik követik Towner mester zenéjét. Habár... lehet, hogy 2017-ben már az is meglepetésnek számít, hogy egy "semmi-hype/all-music" mezítlábas egyhangszeres szólólemez egyáltalán a lemezeladási listákra felkerül.
A lemezen a címadó dal kivételével saját kompozíciók szerepelnek. A "My Foolish Heart" darabot sokan, sokféleképpen játszották az évek során: Ralph azt mondta a koncerten, hogy őrá a Bill Evans/Scott LaFaro/Paul Motian verzió gyakorolt egy egész életre szóló hatást; ezt játssza le most hat húron (amennyit az ujjai engednek; a többit pedig gondoljuk hozzá). Az már csak "vicceskedés", hogy a Foolish Heart lemezt éppen akkor vette fel, amikor a rendetlenkedő 76 éves szívéhez új pacemakert "szereltek be" nála.
Towner (szokásától eltérve) ezúttal két régebbi, az Oregon-nal már korábban felvett kompozíciót is "meglátogat": a “Shard”-ot az 1973-as "Music of Another Present Era" lemezről, és a “Rewind”-ot az 1995-ös "Beyond Words" lemezről. (A “Rewind” ott nyitószám volt, most pedig az új lemez záródarabja). Mind a két számnál a kompozíció meztelen "esszenciája" került most felvételre, amolyan "himnusz" jelleggel; a “Shard” ezúttal eléggé nyúlfarknyira sikerült. Tulajdonképpen az egész lemez elég rövidke lett. (Matek szakosoknak: minimum: 0:51; maximum: 5:01; medián: 3:50, átlag: 3.03; standard deviáció: 1.52; alsó és felső 95-ös konfidencia index: 2:01/4:05; összesen: 33:36.) Humán szakosoknak: "Nem a méret számít" és "A jóból keveset adnak".)
A kompozíciók közül számomra kiemelkedik a “Pilgrim” csodálatos, spirál-jellegű barokkos progressziója, a két 12-húros gitáron játszott darab (Biding Time és Clarion Call), és a folkos-olaszos “Dolimiti Dance”. A szomorkás/szögletes “Blue as in Bley” az 1 éve elhunyt Paul Bley-nek állít emléket. Talán Towner mester staminája és ujjtechnikája kopott egy picit az évek során, de kompozícióban, zeneanyag-választásban, zenei "ötletekben", abban a képességben, ahogy kíséri/kiegészíti saját improvizációit (vagyis: "fejben") talán most a legerősebb.
Összefoglalva: igazi ajándék ez a lemez: letisztult, maradandó alkotás. Tökéletesen bemikrofonozott egyszál gitár: szépen szól a CD, még az ECM (magas) standard-jeihez képest is. (LP-n talán még szebben szólna, de úgy nem lehet kapni). Szerintem fejhallgatóval a legjobb hallgatni. Ralph Towner, az immár hetvenes évei közepét "taposó" mester, még mindig "the real thing"; egyre ritkábban ad ki lemezeket (szólólemezt utoljára tíz éve – “Time Line”, 2006-ban; duót utoljára Paolo Fresu-val 2009-ben), de amikor megszólal, nagyon, de nagyon érdemes odafigyelni.
