Stern, Mike: Echoes and Other Songs 2024. október 05., Dr. Szabó Csaba

Mike Stern – Echoes and Other Songs (Mack Avenue Records)

Van egy jó és egy rossz hírem Mike Stern új CD-jével kapcsolatban. A jó hír, hogy szinte olyan, mint a régebbi albumai. A rossz hír pedig az, hogy szinte olyan, mint a régebbi albumai.

Megmagyarázom. Mike-nak 2016-ban volt egy súlyos balesete: megbotlott egy építési törmelékben Manhattan-ben, és mindkét karja eltört. Ez azon a napon történt, amikor éppen európai turnéra indult volna, amit azonnal le kellett mondania. Nemcsak hogy mindkét karcsontja eltört, hanem idegsérülést is szenvedett a jobb kezében, ami miatt a legegyszerűbb feladatokat sem tudta elvégezni, nemhogy a gitárját megpengetni. Több műtét után sikerült valamennyire visszanyernie a jobb keze funkcióit, és egy kreatív megoldással a pengetőt szó szerint hozzáragasztotta az ujjaihoz, ami lehetővé tette, hogy visszatérjen a régi játéksebességéhez, pontosságához és folyékonyságához.

Ezután az összebarkácsolt Mike újra turnézni kezdett és lemezeket készített, köztük a 2017-es „Trip” albumot, majd 2019-ben Jeff Lorber-rel is felvett egy albumot.

Most, 2024-ben egy újabb lemezt adott ki egy igazi sztárzenekarral. Christian McBride bőgőzik, Chris Potter szaxofonozik, Jim Beard játszik billentyűs hangszereken (ez lett Jim utolsó lemeze; tragikusan és túl korán hunyt el) - plusz a lemezen játszik a világ két legjobb dobosa: Antonio Sanchez és Dennis Chambers (nem kell megijedni: nem ugyanazokon a számokon egyszerre... az már tényleg sok lenne a jóból...). Néhány dalban még Richard Bona is közreműködik.

A lemez Mike Stern jellegzetes stílusát hozza: bluesos dallamok, shuffle alapú számok és itt-ott egy-egy ballada. Szinte olyan jó, mint Mike régebbi albumai, és ez nagyszerű hír, tekintve, hogy 72 éves, és a súlyos balesete után még az sem volt biztos, hogy folytathatja-e a zenélést.

És most jönnek a rossz hírek. Negyven éve vagyok Mike Stern rajongó, rongyosra hallgattam az összes lemezét, és ha ezt az új albumot önmagában hallgatom, a régebbi albumaihoz képest sajnos nem olyan jó. Már a címe is felhívja a figyelmet a „Standards and Other Songs” című, 1992-es remekművéhez való összehasonlításra. Az a lemez kifinomult hangszereléssel és gyönyörű felvételekkel tűnt ki. Gil Goldstein producerrel és más zenészekkel (Bob Berg, Randy Brecker, Jay Anderson, Larry Grenadier, Al Foster) készült, és Mike korai karrierjének egyik csúcspontja volt.  Ehhez képest a mostani lemez számomra kevésbé kifinomultan hangzik, egypár szám hangzása számomra néha kissé keménynek, mások túl száraznak tűnnek, és mintha a keverés sem lenne minden számban tökéletes (pedig a borító szerint a New York-i Power Station-ben vették fel...).

Az all-star zenekar sem kapott megfelelő teret. Chris Potter szaxofonjátéka például túlságosan is Michael Brecker, vagy Bob Berg 90-es évekbeli stílusát idézi, Christian McBride pedig csak a „Climate” című dalban (amely egyébként a lemez legjobban sikerült dala) kap lehetőséget egy igazán remek szólóra. Ezzel együtt a lemez utolsó néhány száma végül megtalálja a megfelelő zónát mind a kompozíciókban, mind a hangzásban, de összességében úgy érzem, hogy Mike ezen a lemezen a régebbi dalait próbálta újraalkotni.

A „Jigsaw” lemezen szereplő számok például feszesebben szóltak, a keverés pedig tisztább és ütősebb volt. Bob Berg "Short Stories" című lemezén pedig a mostaninál sokkal dinamikusabb szaxofon-gitár összjátékokat hallottunk. És ha akusztikus basszus alapú dalokat keresünk, sok korai lemez, amit Mike (például) Harvie Swartz-cal készített, ennél a mostaninál jobban szólt. 
Vannak zenészek, mint Picasso, vagy Miles Davis, akik folyamatosan újítanak, és vannak gitárosok, mint Metheny, vagy Scofield, akik új zenei területeket fedeznek fel. Mike azonban mindig is a „bread and butter” stílusánál maradt, és 70 felett valószínűleg ez már nem fog változni.

Ennek ellenére, figyelembe véve Mike történetét, és azt, amit manapság a jazz, vagy jazz-rock kínál, ez a lemez a 2024-es év egyik kiemelkedő alkotása lehet. Szóval talán csak annyi a problémám vele, hogy nem hozott újabb karriercsúcsot Mike számára.