Redman, Joshua: Compass 2012. február 01., Meleg Tamás
Az, hogy ma egy három éves lemezt van szerencsém ajánlani a kedves olvasóknak, két ünnephez kapcsolódik. Az első egészen aktuális, a lemezen közreműködő formáció vezetője tudniillik a mai napon töltötte be 43. születésnapját (Happy Birthday Mr Redman!). A másik is mindjárt aktuális lesz, és minket is egészen konkrétan érint: a világklasszis szaxofonos február 15-én tiszteletét teszi a Budapest Jazz Clubban, ahol is egy igen izgalmas trióval ad koncertet. A bőgős az a Reuben Rogers lesz, aki Nicholas Payton-tól kezdve Dianne Reeves-en át Aaron Goldberg-ig szinte mindenkivel készített már lemezt. Gregory Hutchinson dobos-t pedig azt hiszem, nagyon nem kell bemutatni, ő a mai dobosgeneráció egyik legkiemelkedőbb alakja, Red Rodney-tól kezdve a Maria Schneider Jazz Orchestra-ig számtalan lemezen csodálhatjuk a játékát. Azt hiszem, a trió tagjainak a nevét olvasni önmagában is elég érv, hogy két hét múlva szabaddá tegyük magunkat erre az estére, miután viszont meghallgatjuk a “Compass” című lemezt, mely Redman jelenlegi utolsó saját néven kiadott stúdiómunkája( így a trió turnéjának anyagát valószínűleg ennek a lemeznek az anyaga teszi ki javarészt), egyértelművé válik, hogy nincs más lehetőség, ott kell lenni.
Joshua Redman igazi sztárnak számít a jazzvilágban. Nagyon fiatalon lett igen elismert név, a Harvard-on megszerzett summa cum laude diplomája után megnyerte a Thelonious Monk szaxofonversenyt, az azóta eltelt húsz évben pedig számtalan nagyszerű lemezt készített, és rengeteg különböző stílusirányzatot kipróbált. A 2002-es “Elastic” és a 2005-ös “Momentum” igen progresszív fúzióját hozta létre a jazz addigi stílusainak és korunk zenéjének, majd ezután következett egy éles váltás. Egy triólemez , melyen három különböző ritmusszekció kíséri (Larry Grenadier & Ali Jackson, Reuben Rogers & Eric Harland, Christian McBride & Brian Blade) , valamint három vendégszaxofonos, Chris Cheek, Joe Lovano és Dewey Redman (időközben elhunyt apja) működött közre. Be kell vallanom, hogy én agyon hallgattam a 2007-es “Back East”-et, és mindig az volt az érzésem, hogy az egész egy kísérlet arra, hogy a szaxofon-bőgő-dob triójáték lehetőségeit vizsgálja, annyira különbözőek, és mégis egytől egyig nagyszerűek a felvételek. Redman-re nagy hatással voltak Sonny Rollins triófelvételei , olyannyira, hogy bevallottan ő inspirálta őt ilyen jellegű lemez készítésére.
És a “Back East” után jött a folytatás, a 2009-es “Compass”. Hihetetlen, de ez a korong mintha még több stílusárnyalatot próbálna meg integrálni, miközben mégis nagyobb egység hatását kelti, mint elődje. Ezen a lemezen “csak” két bőgős és dobos (Larry Grenadier, Reuben Rogers, Brian Blade és Gregory Hutchinson) játszik, az előzőekhez képest viszont annyival tovább mentek, hogy itt sok számban egyszerre játszik a két bőgős , vagy a két dobos, vagy akár mindkettő. A tracklist-en fel van tüntetve, melyik oldalon (bal-jobb) kinek a játékát halljuk. Igen kiforrott hangzást eredményez ez az apparátus, az embernek olyan érzése van, mintha a szaxofonos már legalább a tizedik ilyen lemezt készítené,és nem egy “duplatrió” játszana, hanem egy ember. A kiforrott hangzás “ellenére” rettenetesen izgalmas játék van. Redman mintha nem elvett volna azokból a tőle talán szokatlan színekből, amikkel kísérletezett a “Back East”-en, hanem még messzebbre ment volna bennük, miközben sokkal több az igazi “vagány”, pregnánsabb, blues-os, bop-os elem is, mint az előző triólemezen. A kompozíciók nagyon vegyesek és izgalmasak. Található a lemezen Beethoven-feldolgozás (méghozzá a híres “Holdfény-szonáta” átirata), free elemek felé kacsintgató témák, és igazi vérbő, be-bop-os , hard-bop-os számok is. A ritmusszekció rendkívül kreatívan,reaktívan működik, a dinamika és a hangzás lenyűgöző. Alapvetően jó érzés azt hallani, hogy Redman mennyire otthonra talált az ilyen fajta, kisebb, akusztikus formációkban is.
Én személy szerint nagyon kiváncsi vagyok a folytatásra, a trió koncertjéig pedig úgy számolom vissza a napokat, mint egy óvodás kisgyerek Karácsony előtt.
