Pizzarelli, John: For Centennial Reasons: 100 Year Salute to Nat King Cole 2019. szeptember 10., Kolta Péter
John Pizzarelli - For Centennial Reasons: 100 Year Salute to Nat King Cole (Ghostlight Records, 2019)
John Pizzarelli – gitár, ének
Konrad Paszkudzki – zongora
Mike Karn - bőgő
John Pizzarelli énekes, jazzgitáros a Nat King Cole legendára emlékezik az új albumon. Ez a harmadik lemez, amit a 46 évesen elhunyt, megkerülhetetlen ikonnak szentel. Az elsőt 1994-ben vette fel Pizzarelli Benny Green és Christian McBride társaságában. Nat King Cole világa óriási hatással volt és van rengeteg zeneszerető számára. Szeretem, keresem az újdonságokat, de Nat King Cole könnyed, természetes lazaságából, hangulatából nekem sosem elég. Pizzarelli ezúttal 12 standard-et és két saját szerzeményt rögzített Mike Karn bőgőssel és Konrad Paszkudzki zongoristával.
Az első kérdés, ami lemezhallgatás közben felmerült bennem szinte azonnal az, hogy kell-e 2019-ben közel hatvan évvel korábbi stílusban zenélni, van-e köze ennek a zenének a mai világhoz, élethez? Vajon nem a múzeumban van a helye ennek a muzsikának? Ezt a zenét már 1965-ben eljátszották, hitelesen, nagyon jól. A lemezt végig hallgatva azt válaszoltam magamnak, hogy igen, kell. Sőt, aki sok modern, megfejtős, agyas, kortárs, rendhagyó zenét hallgat, annak érdemes hátra dőlni, megállítani az időt és feltenni a Pizzarelli trió albumát.
Semmi meglepőt nem hallunk a lemezen. Olyan dalokat kapunk, melyeket már millióan eljátszottak, lemezre vettek (Body and Soul, The Very Thought of You, It’s Only a Paper Moon, stb.), amiket már leginkább köszönjük, nem kérünk (Hit That Jive, Jack!, Route 66). Mégis, jó meghallgatni. Persze az amerikai gitáros erre utazik: ő a „Great American Songbook”, a népszerű és nagy hatású, ikonikus amerikai könnyűzenei gyűjteményének korunk egyik legkiválóbb hangja, aki újra lemezre veszi az ismert dalokat.
Semmi olyan hangszerelés, zenei fordulat nincs, amit ne hallottunk volna az elmúlt ötven év alatt. Sőt, szerintem szándékosan korhű klisékkel dolgozott a trió. Mégis, az egyszerű, jól bevált megoldások most is jók, nem is kell más.
Semmilyen furfangot, fergeteges szólót nem hallunk senkitől. Egyszerű, blues és bebop hagyományokat ápoló gitár-, zongorajáték a jellemző. Nincsenek csúcspontok, kitörések, elszálló, arcul ütő villongások. Egyszerűek és nagyon jók.
Aránylag szűk amplitúdón mozog a trió, sosem téved margón kívülre. Nagyon jól játszanak, érthetően, letisztult, kiforrott módon. Pizzarelli, ahogy korábban is, most is énekel. Tetszenek korábbi albumjai is (saját nevén húsznál is több lemezt vett fel). Sokat fejlődött énektudása, de nem lett a kedvenc énekesem. A saját szerzemények passzolnak a standard világhoz, kellemesek.
Nem éri semmiféle meglepetés a zenehallgatót. Ezt a lemezt karosszékből, egy pohár bor és egy kellemes szivar mellett érdemes meghallgatni. Biztosan jó kedved lesz tőle, és nyugodt perceket kapsz elsőosztályú minőségben. Véleményem szerint kell időt szakítani erre a muzsikára is. Kitisztul az ember feje tőle. Semmi különös, egyszerűen jó!
