Alexander, Joey: Countdown 2016. szeptember 29., Gáspár Károly
Joey Alexander - Countdown (Motema Music)
„Kikészít ez a gyerek...!”
- Joey, kisfiam! Most már hagyd a zongorát, és menj ki focizni a többiekkel!
- De anyuuuu, ezt a Coltrane számot még hagy nézzem meg, tudod, hogy felakarom játszani a lemezemre!
- Na jól van, de aztán irány játszani! Az új Playstation 4-hez még hozzá sem nyúltál, mióta megkaptad! Apád szokott játszani vele...
Valahogy így képzelek el egy-egy napi párbeszédet az Alexander-ház falain belül. Mert, hogy ugye itt van ez a Joey Alexander nevű 13 éves (!) zongorista fiú, akinek 2015-ben megjelent első albuma, a „My Favorite Things” méltán óriási sikert aratott. Az Indonéziában született srác ma már családjával együtt az Egyesült Államokban él, és bizony a világ legismertebb jazz zenészei között tartjuk számon! Nagy szerepe van ebben (egyik) mentorának, aki nem más, mint Wynton Marsalis! A nagyszerű trombitás egy internetes videómegosztó portálon „futott bele” néhány éve Joey felvételeibe, és olyannyira beleszeretett játékába, hogy meg is hívta az általa vezetett Lincoln Center-be fellépni. (Itt jegyzem meg, hogy ha olvassa kritikámat Mr. Marsalis, kérem tekintse meg az én oldalamat is a neten. Igaz, hogy már 40 éves vagyok, na de a lelkem oly gyermeki!) Ezt követően felgyorsultak az események, egyre többen ismerték meg, és „ájultak el” a szemüveges „padavan” tudásától.
Joey Alexander-ről (aki máris művésznévvel rendelkezik (!), hiszen eredetileg Josiah Alexander Sila áll anyakönyvében) tudni kell, hogy nem csupán egy tehetséges gyermekről beszélünk, akit felkaroltak amerikai hírességek, mert képes eljátszani pár standard-et -a korához képest meglepően jól-, ráadásul még olyan kis cuki is. Nem, nem! Joey maximálisan felkészült, jó értelemben vett profi, akinek játékát hallva meg nem fordul az ember fejében (pláne, ha nem ismeri Őt), hogy mindössze 13 éves! Azt gondolom, ilyen Isten adta tehetség még nem született a jazz történetében! Voltak és vannak fiatal talentumok, de ennyire fiatalon soha nem hallottam -szerintem más sem- senkit ennyire magas szinten jazzt muzsikálni, semmilyen instrumentumon!
A „Fairy Tale” -a tündérmese- folytatódik, hiszen 2016 szeptember közepén új albummal jelentkezett az ifjú pianista, a Motema Music jóvoltából, „Countdown” címmel. (Amely október 1-én, tehát most szombaton a New York-i Jazzlista 1. helyén fog nyitni!)
A 9 számból álló CD-n a telhetetlen „kid” nem érte be egy bőgőssel, így esett, hogy Dan Chmielinski (1, 2, 7), és a fantasztikus, tán leginkább a Brad Mehldau Trio-ból ismert, Larry Grenadier (3, 4, 5,6, 8, 9) basszizálnak. Ulysses Owens, Jr. dobol (már kezdtem izgulni, hogy mivel „Junior”, olyan 5-7 éves lehet, de Ő már „idős”, hiszen 33 éves...). Sőt, Herbie Hancock kompozíciójában, a „Maiden Voyage”-ban -mely 5-ös „track”-ként hangzik el- Chris Potter is feltűnik, szopránszaxofonon közreműködve! (Aki -mármint Potter- néhány hete a Dresch Quartet-tel adott nagyszerű koncertet a BMC Opus Jazz Club-ban, és csodálatos élmény volt Vele találkozni, picit beszélgetni a hangverseny előtt. Nagyon kedves, közvetlen és szerény ember!)
Lássuk csak, hogy is „néz ki” közelebbről a „Countdown”! Egy saját szerzeménnyel, a „City Lights”-cal indít a trió. Minden tiszteletem ellenére azt gondolom, vannak ennél sokkal jobb munkái Joey-nak, no de a kiváló interpretáció értékéből ez semmit sem von le. Vérbeli modern mainstream hangulatba csöppenünk bele, Herbie Hancock stílusát idéző zongoraszólóval. (Gondolataim a dal hallgatása közben Part 1. Huh, tényleg nagyon jó a srác!)
Ezután ismét jön -nem utoljára- szerzőként Alexander, hiszen a blues-os elemekkel átszőtt, amolyan „traditional” hangzású „Sunday Waltz” az Ő tollából származik. Enyhe Oscar Peterson hatást véltem felfedezni a téma és az „impro” közben, némi Brad Mehldau-féle fűszerrel megbolondítva az igen finom „keringőt”. (Gondolataim Part 2. Azta’! Vajon hányféle stílust játszik perfektül?!)
Jön a címadó mű, John Coltrane modern klasszikusa, az igen nehéz harmóniakörrel rendelkező „Countdown”. Ehhez még párosul egy kemény „up” tempó, de a nem egyszerű helyzetet játszi könnyedséggel, parádésan oldja meg a mi Joey-nk. (Gondolatok Part 3. Ebben meg Chick Corea-s, nem is akárhogy! Istenem, bocsáss meg, hogy ezt mondom, de szerintem egy „alien”...!!!)
Charlie Chaplin nem csak filmjei, azokhoz írt zenéi kapcsán is ismert, közkedvelt. Egyik „popular” száma a „Smile”. Alexander úgy döntött, hogy ezt a szép balladát szólóban veszi fel. Jól tette, mert gyönyörű, ízlésesen „átharmonizált” verziót kaptunk Tőle, szem előtt tartva azt, hogy a melódia ne tűnjön el a rögtönzések erdejében. (Gondolataim Part 4. Balladát is nagyon tud, ráadásul szólóban, ami külön művészet! Gyakorolnom kellene...)
Itt a Chris Potter szereplésével „megemelt” Hancock szám, a „Maiden Voyage”. A szerző személyéből adódóan logikus volt, hogy az improvizáció erősen Herbie Hancock-ra hajaz majd, de nem mindegy, hogyan. Nos, Joey olyan természetességel „csinálja”, hogy nem az jut eszembe: jóvanmá’, levette a „Hörbi”-t, annál inkább elámultam és hátradőlve élveztem a nagyívű szólót. Potter hatalmasat fúj, szokásához híven. (Gondolataim Part 5. Nem elég, hogy mennyire „dzsanázik”, még szólistát kísérni is nagyon tud! Nem hiszem el...13 évesen...!)
Monk még nem vót, de most van! A nagy Thelonious-tól a -talán kevesebbet játszott- „Criss Cross”-t választotta Alexander. A tipikus Monk-os „feeling”-et árasztó témát autentikusan szólaltatja meg a hármas, és a zongoraszóló is Monk szellemében „zajlik”. Különösen érdemes „odakagylózni”, hogy a Monk-ra jellemző ritmikák is milyen tökéletesen megszólalnak Joey által! (Gondolataim Part 6. Monk stílusát felidézni, az egyik legnehezebb feladat a jazzen belül. Joey-nak ez is megy; kivagyok!!!)
„Chelsea Bridge”. Billy Strayhorn csodálatos melódiája hangzik fel hetedikként a „Countdown”-on. Az „A” részeket latinos, a „B” részeket swinges, „double time”-os lüktetésben „nyomatják” Alexander-ék. Erről a dalról, ebben a formában a híres Ahmad Jamal-féle „Poinciana” jut eszembe. És valahogy olyan igazi, a jazz aranykorát -a 60-as évekre gondolok- idéző hangulata van. Pompás! (Gondolataim Part 7. Most má’ tényleg nem bírom! 13 évesen ezt az érzetet, hogy...?!)
Wynton bácsi kedvében akart járni Joey, ezért egy dalt választott tárházából, mégpedig a „For Wee Folks” címűt. Távol álljon tőlem, hogy kötekedjek -az egyébként általam szeretett és nagyra becsült- Wynton Marsalis-szal, de mint kompozíció, ez sem igazán nyerte el a tetszésemet. Viszont, ahogy elénk tárják a művészek a darabot, na az felemelő érzés, és feledteti a mű hiányosságait. (Gondolataim Part 8. Még egy unalmas, „se füle-se farka” számot is élvezhetően zongizik el! Asszem iszok valami erőset!)
A lemez befejező „opusa” újra egy, a „zkv” -tehát Joey- fejéből kipattant téma, a „Soul Dreamer”. Amolyan filozofikusan hömpölygő, szenzitív, ugyan akkor modern szerzeményről van szó. Méltó és szárnyaló lezárása egy kivételes albumnak, amelyben igazi szimbiózist hallhatunk Alexander, Grenadier és Owens, Jr. között. Nem mintha, mást hallanánk a többi „track” kapcsán, a Chmielinski-vel felálló trióval. (Gondolataim Part 9. Nem ittam semmi erőset, inkább „benyomtam” egy tortát. Kikészít ez a gyerek! Oda se’ merek ülni a zongorához egy jó darabig...)
Hát kérem, eddig tartott Joey meséje mára! Isten vagy a Sors -kinek, hogy tetszik- valamiért úgy gondolta 2003. június 25-én, hogy egy indonéz kisfiúnak adományoz olyan tehetséget, tudást, ami által ki fog emelkedni a tömegek közül, és csodájára jár majd a világ zongoratudásának.
Fejet hajtok előtted Joey, és izgalommal várom újabb felvételeid, koncertjeid! Néha azért focizz, videójátékozz, tévézz, etc. -ahogy korodbeliek teszik-, és felejtsd el pár órára, hogy Te vagy Joey Alexander művész úr!
Joey Alexander: Countdown (Motema Music 2016)
1. City Lights
2. Sunday Waltz
3. Countdown
4. Smile
5. Maiden Voyage
6. Criss Cross
7. Chelsea Bridge
8. For Wee Folks
9. Soul Dreamer
Joey Alexander - zongora
Dan Chmielinski - bőgő (1, 2, 7)
Larry Grenadier - bőgő (3, 4, 5, 6, 8, 9)
Ulysses Owens Jr. - dob
Chris Potter - szopránszaxofon (5)
