Tzumo-Borlai Electronic Dreams: Freedom 2011. december 20., Szabó Gabriella Eszter
Állandóan olyan lemezeket kapok Maloschik Robitól, amelyekről egyszerűen - még ha szeretnék - sem tudok negatív kritikát és elmarasztaló véleményt írni. Ez persze egyúttal örömteli, hiszen azt is jelenti, hogy én magam is olyan kiválóságokkal „találkozhatok”, melyekkel egyébként nem feltétlenül futnék össze, és amelyek testi-lelki „jó-állapotomat” folyamatosan biztosítják a kapott élmények által.
Ha végig vesszük az eddigi zenei anyagokat, melyekről gondolataimat és észrevételeimet papírra vetettem, akkor máris érthető lesz a fenti sor és a benne megfogalmazott „panaszom”: Brad Mehldau, Keith Jarrett, Maurizio Rolli, Victor Bailey, Lee Konitz, Bob Mintzer és még sorolhatnám, ha az lenne a célom, hogy leltárt készítsek az eddigi megjelent írásaimból.
Szerencsére a sikertörténet folytatódik a jelenlegi, aktuális albummal is, azzal a különbséggel, hogy most magyar tehetségekről fognak szólni az alábbi hasábok.
Ki ne vágyna Szabadságra? Igen, nagybetűvel, hangsúlyozva! Azt gondolom, mindannyian vágyunk rá, ki így, ki úgy, itt vagy ott, ezzel vagy azzal, vagy senkivel, „sehol” sem. Mindenkiben ott lapul a vágy, és törekszik arra, hogy élete során megkaparintsa a szabadság mámoros érzését.
Személyesen sajnos nem beszélgettem Oláh Tzumó Árpáddal (1980) a legújabb lemezéről, így azt sem tudom pontosan, hogy milyen megfontolás alapján lett a Tzumo-Borlai Electronic Dreams formáció ezen korongjának a címe: „Freedom”, azaz „Szabadság”, mely 2011. december 16-án jelent meg, és a Budapest Jazz Club adott otthont a korong méltó bemutatásához. A muzsikát hallgatva viszont azt hiszem nem is kell túl sok magyarázat ahhoz, hogy megértsük és az okokat boncolgassuk, mi miért történt, egyértelmű és a zene magáért beszél.
Ha már Tzumo, akkor fontos, említendő események: a „Freedom” című album zseniális és igen kreatív billentyűse és zeneszerzője. 7 évesen kezdett zongorázni, melynek kicsivel későbbi eredménye az 1998-as Magyar Rádió által szervezett Füsti Balogh Gábor jazz zongora tehetségkutató versenyen elért, Szabó Sz. Dániellel megosztott, első díj. Később ösztöndíj a bostoni Berklee-re (2002-2003), illetve felvételt nyert a los amgelesi „Thelonious Monk” intézetbe is (2003-2005). Majd hazatérvén, többek között megalapította a fent említtet zenekart, melyben igen tehetséges és kiváló kollégák működnek vele együtt. Úgy, mint hazánk egyik legnívósabb dobosa, Borlai Gergő (1978), aki több mint 100 lemezen játszik; kétszer kapta meg az „év dobosa” címet; két életműdíj és az „Arany dobverő – 2001” tulajdonosa; valamint két szólólemeze is megjelent.
A szaxofonos, Bacsó Kristóf (1976) (1999-ben holtversenyben nyerte meg Zana Zoltánnal a Magyar Rádió jazz szaxofon tehetségkutató versenyét, majd a párizsi Conservatoire és a bostoni Berklee hallgatója, együtt muzsikált John Patitucci-val, Tony Lakatossal, Winand Gáborral, Gadó Gáborral, oszlopos tagja a MAO-nak, a Bacsó Kristóf Quartet-nek, a Szabó Dániel Quintte-nek, az Oláh Kálmán Sextet-nek). Ütőhangszereken ifj. Födő Sándor – Fodo (1981) játszik (többszörös arany- és platinalemez tulajdonos, melyet a rendkívüli hangszerelésekért kapott, Fábián Juli Jazz Riff, Sebestény Márta, Tolcsvay László), Papesch Péter (1973) a basszusgitáros, aki ugyan csak 20 évesen kezdett autodidakta módon a hangszerével foglalkozni, együtt zenélt Presser Gáborral, Tátrai Tiborral és nem utolsó sorban ő is emeli az amúgy is kiemelkedő Fábián Juli Jazz Riff színvonalát. Csókás Zsolt pedig a „Kishúg” gitárosaként is ismert (Szalóki Ági, Borlai Gergő), amellett, hogy a 2008-as pozsonyi jazz verseny legjobb hangszeresének lett kikiáltva.
Miután már szinte minden információ a birtokunkban van a CD-n szereplőkről, nem tudunk még semmit magáról a zenei anyagról. Pedig nem elhanyagolható…
Több országba is eljutunk, és bepillantást nyerünk a kultúrájukba, anélkül, hogy egy fillért (vagy eurót) is kifizetnénk ezért. Kényelmesen, hátradőlve. És a dallamok hozzák magukkal, elsőként India világát… egzotikus képek varázsolnak el minket a lassú, szinte bizonytalan, kísérletező hangokkal, finom dobolással… ebből az ámulatból a másikba esünk, amikor meghallgatjuk Bacsó Kristóf -a már tőle megszokott, igényes, kreatív, ritmikai-harmóniai ötletgazdag- szólóját, mely az egekbe röpít, felfokozza a hangulatot, az érzelmeket, már-már szenvedélyes és viharos vizeken evezve. Majd torzítós gitár következik, alatta nagyon dinamikus ütőzéssel. Egyik „őrületet” követi a másik, kapkodjuk a fejünket, annyi meglepetés vár ránk. Hiányolom a billentyűs szólót. Amint ez a gondolat átsuhan az agyamon, nagyon finoman átveszi a gitár „énekét” az elektromos keyboard és méltón halad India útjain tovább…
A helyszín változik, a zenekar marad… Ázsia után Afrika, és azon belül Egyiptom. Még nem volt alkalmam elutazni oda, most lélekben egy kicsit igen, és nagyon élvezem a „nyaralást”. Az „All the Way from Egypt” bevezető részében megelevenedik előttünk a tikkasztó forróság, tevegelés. Akár. A zene a semmiből indul, megfontolva, szinte bágyadtan, azonban számtalan apró, váratlan fordulattal, mely a különböző effektekben is megmutatkozik. A téma nem is lehetne más, mint egy bő szekundokban bővelkedő, lágy dallam, amely után nem sokkal a valódi „afrikai hangszer” is felbukkan, szinte virtuóz játékkal. Bacsó Kristóf szerzeménye a „Lunar Dance”, mely leginkább nem a „könnyű” jelzőt kapja meg. Technikailag és zeneileg is nehéz darab, mely gyönyörű szaxofon témával indul, ízes, fantáziadús billentyűs szólóval folytatódik, és zseniális gitározással éri el csúcspontját.
A címadó „Freedom” egy nagyon szuggesztív, rendkívül változatos ütőhangszeres intro-val készíti elő a későbbieket. Gyönyörű harmóniák úsznak be, majd szépen sorban belép a többi hangszer is. A szaxofon keleties, fülbemászó hangjai egyre felforrósodnak, és vele együtt az egész folyamat is. Általában jellemző a zenekarra, hogy a percek alatt elképesztő dinamikai, hangulatbéli változásokat képesek előidézni, mesterien kimunkálva, de mégis szabadon! Itt is, a szaxofonszóló vége felé már úgy érezzük, hogy nincs tovább, mikor hirtelen szinteket ugrik vissza a hangerő és kezdődik elölről az izgalmas zenei utazás. Ezúttal a gitár mutatja be a lépcsőzetes építkezés módját. És végre hallhatunk egy fergeteges, technikailag-zeneileg világszínvonalú dobszólót is.
A lezárás teljesen más karakter, mint amit eddig megszoktunk. Álmodozó, elrévülő, kedves, bájos, úszó, lebegő. A címe: „One for BL”. Hm….Hogy a BL mit jelenthet? Bóna Lacit? Nem tudom. De talán nem is ez a fontos.
Hanem az, hogy ez a lemez magában rejt minden olyan technikát és muzikalitást, melyre egy igazi muzsikusnak szüksége lehet. És minden olyan zenei folyamatot, ámulatot, élményt, melyre pedig egy igényes zenehallgató áhítozik.
