Szőke Nikoletta: Shape of My Heart 2011. május 10., Dr. Gregorits János
A címadó Sting-dal megjelöli az album zenei spektrumának egyik határát, aminek a másik végén Thelonious Monk található az „In Walked Bud”-dal. Ezek között helyezkedik el Antonio Carlos Jobim, Stevie Wonder, George Michael, Carl Fischer és Sam Dees, no és a három magyar szerző; Lakatos Róbert, Barcza Horváth József és Rozsnyói Péter. A számok különféle stílusban szólaltak meg, a legvegytisztább jazzt Monk mellett Barcza Horváth József és Lakatos Róbert szerzeményei képviselik. A kísérő trió tagjai Lakatos Róbert (zongora), Barcza Horváth József (nagybőgő) és Mohay András (dob) voltak. Sorravéve a dalokat a „Shape of My Heart”-tal kezdem, amiben az énekesnő átélt interpretációval, dramaturgiailag helyesen adagolt fokozással jutott el a csúcspontra. (Felhatalmazás nélkül bár, de vélelmezem Sting egyetértő véleményét.) Antonio Carlos Jobim szerzeménye a „Zingaro” nem a szokványos modorban hangzott el. Szőke Nikoletta kilépett a bossa nova elhasznált sztereotípiáiból, elsősorban a dallamra koncentrálva, ami egy másik vetületből mutatta meg ezt a klasszikussá vált számot. George Michael dala a „Jesus to a Child” az énekesnő saját értelmezésében, de autentikusan csengett. (Itt is fel merem tételezni a szerző egyetértését ezzel az interpretációval.) És most térjünk rá a hazai szerzők darabjaira. Barcza Horváth József „Another Place”-e, a megfellebbezhetetlenek exkluzív kasztjába tartozó „In Walked Bud” után a legízesebb jazzt képviseli, jól megírt téma, kitűnő akkord-szerkezet, teljesen megérdemli az „improvizációs körhinta” kategóriába való besorolást, amit a zenészek felszabadult, örömmel teli játéka teljes mértékben vissza is igazolt. Nagyon tetszett a melankolikus „For Sue”, Lakatos Róbert szerzeménye, ahol a szerző és az énekes kölcsönös empátiája harmonikus egységet hozott létre. Ami a hangszeres teljesítményeket illeti, ott Lakatos és Barcza Horváth holtversenyben voltak, Barcza bőgőzése a zongoráéval egyenértékű szólisztikus igényű szólamot eredményezett, de ha tempósan kellett kísérni ott swingjének egyenletes lüktetése éppúgy kifogástalan volt. Lakatos Róbert, - aki a borítón nem Szakcsi Lakatos Róbertként szerepelt, ezért én sem így említettem eddig – mindig kifogástalanul és lebilincselő módon zongorázott, ha kellett romantikusan, ha kellett pattogó keménységgel. Mohay András kitűnő dobos, aki természetesen szolgálhatott volna parádés szólókkal is, de itt a lemez koncepciójának megfelelő diszkrét kíséretet adta, ami legalább olyan fontos, illetve még fontosabb is, mint a szólózás. Az album legfontosabb szereplője természetesen Szőke Nikoletta volt, vitte is a prímet, úgy, hogy közben egy kvartett negyedik hangszerének helyét is betöltötte scat-refrénjeivel. Ez a „scat” egyébként annyiban különbözött a szokásostól, hogy mellőzte a sokak által alkalmazott blöff-ízű szupergyors passzázsokat és helyenként kifejezetten kimunkált, a harmóniai struktúrához tökéletesen illeszkedő melodikus elemeket alkalmazott. Az én olvasatomban a „Shape of My Heart” négy egyenrangú muzsikus produkciója volt, egyformán elismerés illeti őket.
