Szőke Nikoletta: Inner Blaze 2012. március 04., Vörös Janka
Szőke Nikoletta - ének,
Szakcsi Lakatos Róbert - zongora,
Barcza Horváth József - bőgő,
Mohay András - dobok
Közreműködnek:
Fenyvesi Márton - gitár,
Bolla Gábor - szaxofon
Szőke Nikolettát hála a Jóistennek aránylag „sokan” ismerik itthon, ami elég ritka jelenség, tekintve a magyar jazz iránti közérdektelenséget… Ez (az ismertség) köszönhető a jó menedzsmentnek és (remélem) főként a jó éneklésnek is.
A napokban megjelent „Inner Blaze” című új lemeze. Japánban… (ez már a negyedik a Felkelő Nap hazájában!) Szóval Szőke Nikolettát Japánban jobban szeretik? Gyerekek, ne hülyéskedjünk már, milyen dolog ez, hogy mi kevésbé szeretjük a sajátunkat, mint mások egy idegent…
Szőke Nikoletta (1983) a Shure Montreux Jazz Voice Competition 2005-ös nyertese. Ez egy nemzetközi verseny jazzénekesek között, olyan zsűrivel, mint pl. Quincy Jones, Al Jarreau, Patti Austin, Solomon Burke, Barbara Hendrix, Karrin Allyson, stb. Kvázi a legnagyobbak adták Nikinek 2005 legjobb jazzénekese díját… Erre Japánban jelenik meg a 2012-es lemeze. Mi az igazságtalanság, ha nem ez? Ennyire nem érdekel itthon senkit sem a minőség? A Tv-s tehetségkutatók azok meg mennek…
Szőke Niki az a fiatal a jazz szakmában, akiről az összes kezdő áradozik. Nagyon szeretem a jó pletykát, de Nikiről nem tudok, mert mindenki szereti. Nem véletlenül… Erre Japánban a jobb eladás reményében jelenik meg az új lemeze. Haha.
Egyébként ez azért is dühítő, mert a lemez jó. Ez egy zömében „pop” lemez jazz kísérettel. És Japánban jobban fogy.
Szebbnél szebb számok követik egymást, kicsit édes-bús hangulatban, én hiányolom is a kitörést, egy húzósabb számmal. Nem baj, hát ez most ilyen időszaka Nikinek - úgy tűnik. Nyugodt, bájos, letisztult korszak. Gyerekek, meg minden.
Csodálatos a zenekari összjáték, tökéletes kíséretéül szolgál Niki pregnáns, ugyanakkor finom, könnyed éneklésének. Profi lemez, profi hangzás.
A tracklist feldolgozásokból (Sting, Joe Sample, Stevie Wonder, stb) és standardekből áll, valamint Niki, férje, Barcza Horváth József, és a zongorista Szakcsi Lakatos Róbert szerzeményeiből.
Az első szám (Antonio’s Song) kicsit brazil szappanopera–gyanús, de aki szereti a brazil szappanoperákat, az örömét leli benne. Fenyvesi Marci és Szakcsi Lakatos Róbert szólója viszont abszolút feledteti ezt szerencsére.
Aztán követi a „Fields of Gold”, Sting bácsitól méltán híres örökzöld, egy sajátos előadásmódban. Gyönyörű feldolgozása ennek a már amúgy is fülbemászó és amúgy is szép számnak. Nem hiszem el, hogy ez ne tetszene valakinek…
A „Contemplation” című saját szám pedig abszolút standard-dé válhat, én is szívesen énekelném. Bolla Gábor ívei jókor, jó időben díszítik a témát.
És a lemez címadó dala, a páratlan „Inner Blaze” (Oláh Szabolcstól), Niki gyönyörű szövegével, egy újabb gyöngyszem a lemezen, amit kicsit meg is ráz Niki, de a témát nem nyomja el.
A „Visions” (Stevie Wonder) sokkal erőteljesebb, mint a többi, ebben a számban Niki megmutatja a fekete énekesekhez kötődését, jó technikával, jó hajlításokkal, jó idővel énekel (a többiben is ám!). Nem erőlködős, ami egyébként fehéreknél sűrűn előfordul. Görcsösségnek nyoma sincs.
A „One Day I’ll Fly Away”-ről nekem mindig Jim Carrey ugrik be a Dick és Jane Trükkjei című filmből, bár akkor a liftben az „I Believe I Can Fly” –t énekli (Niki 2010-es „My Song”-ján ez volt a vivő nóta!), úgyhogy végülis mindegy… Pedig az vicces.
A „You’re Evrything” végre megmozdítja a lemezt, tempósabb, frissebb szám, jót tesz a figyelmemnek, de kicsit előbb jöhetett volna. Jó nehéz téma (Chick Corea), de nem hallatszik, hogy Niki megerőltetné magát, sőt megkoronázza egy kitűnő szólóval is.
A „Like Someone in Love” pedig a legszebb feldolgozása, amit valaha hallottam, ennek az amúgy elcsépelt standardnek. Niki megmutatja benne, hogy is kell balladát énekelni. Gyönyörű ívek, közben jó frazírok és jó time-olás. Itt a Jazz. Egyszerű és tökéletes.
A gospeles „Everyday” a fülemnek nagyobb kitöréseket, nagyobb ívet kívánna. Pedig én ezt hallottam már élőben Nikitől és ott akkor egy szavam sem lehetett… Viszont nagyon jók a figcsik itt!!
A lemezt egy újabb bús-borongós, de szép szám zárja. Barcza Horváth József is végre szólózik egyet, juhúú!!!
Összességében egy nagyon szép lemezt hallgattam végig (eddig) négyszer, és ez az a lemez, amit még fogok is hallgatni, kis lehangoltsága ellenére. Rendkívül precíz és tanulságos, nem csak énekeseknek!
Azt kérem az ezt olvasóktól, hogy vigyék Niki hírét!
