"Professor Robi" Bernben – Oscar Peterson Centennial Quintet, Marian's Jazzroom, Bern (2025. március 19.)

A héten a Marian Jazzroom Oscar Peterson legendás kanadai zongoristának állít emléket, aki pontosan 100 éve született (és 2007 decemberében hunyt el). A zenekarban a "mi" Robi Botosunk zongorázott, Ulf Wakenius gitározott, Mike Downes bőgőzött, Jim Doxas dobolt, és két szám erejéig az énekes Paul Marinaro is beszállt a zenekarba. Azt persze szerintem minden jazzrajongó tudja, hogy Robinak szoros baráti kapcsolata volt Toronto-ban Peterson mesterrel, és azt is sokan tudják, hogy Ulf körülbelül tíz évig gitározott Oscar zenekarában. (Én anno 2006-ban Seattle-ben a Jazz Alleyben láttam is őket... akkor Oscar már az agyvérzése után volt, tolókocsiban, erősen meggyengült bal kézzel, de a régi, utánozhatatlan feelinggel és muzikalitással...)

Mint később Robi elmesélte, a Centennial zenekar beindítása is az "Oscar Peterson Estate" (vagyis Peterson mester özvegye és lánya) ötlete volt. Ők kérték fel Robit, hogy szervezze meg a zenekart és a programot.

Robinak és Ulf-nak volt közvetlen kapcsolata tehát Oscar mesterrel. Jim Doxas pedig Oscar gyerekkori barátjával, és zenésztársával, a zongorista Oliver Jones-szal játszott hosszú évekig.

Mike Downes pedig úgy került a zenekarba, hogy Robi zenésztársa Kanadából.

A Chicago-i énekes Paul Marinaro ugyancsak a Peterson család barátja, és rajtuk keresztül Robi is ismerte már évek óta. Tehát sokszoros és régi kapcsolatok és barátságok szövik össze a zenekart egymással is, és Peterson mesterrel is, és mindez meg is hallatszott a remek koncerten.

A programban természetesen Oscar Peterson legendás kompozíciói szerepeltek. Ahogy annak idején Peterson mester is gyakran a „Backyard Blues”-zal kezdte a koncertjeit, úgy a Centennial Kvintett (vagyis, ekkor még csak kvartett) is így indított. Aztán jött egy csodálatos "When Summer Comes", amelyben Robi megcsillogtatta finom, lírai zongorázását, aztán egy dinamikus „Cakewalk”... és jöttek sorban a Peterson klasszikusok köztük a 60-as években született "Hymn for Freedom"... A szet közepén Ulf egyedül maradt a színpadon, és szóló-gitárral ("Everything Happens to Me") állított emléket Peterson mesternek, és Oscar Peterson régi gitárosának Joe Pass-nek, akiket Ulf először 15 évesen látott Göteborgban, NHOP-vel bőgőn. (Akkor, kisgyerek fejjel még talán álmodni sem mert volna arról, hogy jóval később, ő maga is fog játszani és lemezeket felvenni mind a kettejükkel...) A gitárszóló után visszajött a teljes zenekar, és beszállt Paul Marinaro is két számra, amelyek ugyan nem Peterson kompozíciók, de Peterson mester játszotta őket: Duke Ellington slágere, az "I'm Lucky So-and-So" és "Taking a Chance on Love", amelyet Anita O'Day énekelt, még anno... Oscar egyik 1957-es lemezén.

Elszaladt az idő, a közönség ráadást követelt, de ez itt kérem Svájc: itt rendnek kell lenni! A zenekar 5 perccel túlszaladt a megszabott játékidőn, és az akkurátus klubmenedzser felkapcsolta a villanyokat, kinyitotta az ajtókat, és a backstage irányába terelte a zenekart és a kijárat irányába a közönséget. "ORDNUNG muss sein." Aki többet akar hallani, fizessen be a második szetre, vagy jöjjön vissza máskor: egész héten itt játszik a zenekar.

Maloschik Robi bácsi elintézte, hogy a szünetben készítsek egy mini-interjút Botos Robival. A két Robi kapcsolata régre nyúlik vissza, Botos Robi (vagy akkor még Robika), tizenéves zenészként fellépett Maloschik Robi "Jazz a Márványteremben" sorozatában, ahol a koncert első felében a testvéreivel (Lajos és Ferenc) zongorázott, majd a második részben a Tzumo (akkor még "Cumó") Trióval dobolt! Aztán 1998 tavaszán elindult a Maloschik Robi által szervezett Füsti Balogh Gábor Jazz Zongora Tehetségkutató Versenyen, ahol a döntőben különdíjat kapott. És ezután is sokszor játszott különféle programok részeként Magyarországon, többször a Márványteremben, és a Debreceni Jazz Napokon is. Közben kiköltözött Kanadába 1998-ban, 2003-ban megnyerte Montreux-ben a zongoraversenyt, összebarátkozott Oscar Peterson-nal, és nemzetközileg elismert zenészkarriert futott be. A legnagyobb zenészekkel játszik lemezein, turnézik szerte a világban, és patinás kanadai egyetemeken és konzervatóriumokban tanít. Jól ismerik a nevét és szeretik a zenéjét szerte a világban.

Sz Cs: Szia Robi! Köszönöm szépen, hogy azonnal elvállaltad ezt a mini-interjút.

B.R.: Igazán nincs mit! Robi bácsi, akit sok szeretettel üdvözlök, küldött egy e-mailt, és persze, hogy szívesen beszélgetek veled. És üdvözlöm őt is - már régen nem találkoztam vele egy ideje. Egyébként jövő héten Budapesten leszek, lehet, hogy akkor majd összefutok vele.

Sz Cs: Azt hittem, ezen a Centennial koncertturnén vagytok most...

B.R.: Ez így is van, és lesz még egy sor fellépésünk szerte a világban. Nagyon várok egy koncertet, amit a Niagara Jazzfesztiválon fogunk adni, és egy másikat, amikor is Japánban, Osaka-ban egy szimfonikus zenekarral fog kiegészülni a zenekarunk. De most, a berni koncert-hét után lesz egy kis időm, és hazarándulok beköszönni rokonokhoz, ismerősökhöz. Pesten leszek egy hétig.

Sz Cs: Koncerteket is fogsz adni?

B.R.: Semmi nincs konkrétan lekötve, de most beszéltem a Jónás testvérekkel, akik a Budapest Jazz Klubban a jam session sorozatban játszanak. Le fogok ugrani a klubba, és beszállok a zenekarba. De még nem tudom, hogy csak pár szám erejéig, vagy hosszabban. Majd meglátjuk.  És van egy másik programpont is: jövő csütörtökön a Zeneakadémián lesz egy workshop, délután 2-4 között - ezt régi barátommal, a szaxofonos Bacsó Kristóffal szervezzük.

Sz Cs: Remek. Akkor, aki akar veled találkozni Pesten, s meg akar hallgatni, meg fogja találni a lehetőséget. Egyébként ez most csak egy kis mini-interjú lesz, mert nemsokára vissza kell menned, mert kezdődik a második szet. A magyar sajtóban sok interjú, cikk jelent már meg veled. Sokan, sok helyen írtak már Oscar Peterson-nal a kapcsolatodról, a Montreux-i verseny-győzelmedről... a régi dolgok helyett most inkább csak a legújabb eseményeiről kérdeznélek.

B.R.: Állok elébe!

Sz Cs: Kezdem egy fura kérdéssel. Nekünk magyaroknak külföldön sokszor olyan "idegen szó lesz a nevünkből..." A mai koncerten is volt olyan zenésztársad, aki úgy mondta a nevedet, hogy "Botosz", és volt, aki úgy, hogy "Botos". Te hogy mondod odakinn, Botosz, Botos, vagy netán Botox?

B.R.: Ha én magam mondom, akkor azt mondom, Botos, "s" a végén. De ha mások máshogy mondják, nem javítom ki őket. Egy ideig forszíroztam, hogy "s" legyen a vége, de abból meg az lett, hogy elkezdték sh-val írni, hogy "Botosh", és az nem tetszett... Szóval, vegyes az írásmód és a kiejtés is...

Sz Cs: Folytassuk Oscar Peterson-nal. Azt már sokszor, sok helyen megírták, hogy a kapcsolatotok a Montreux-i fesztiválon kezdődött, és Toronto-ban folytatódott. De a gyakorlatban hogy képzeljük ezt el, összejártatok, zongoráztatok együtt, mutatott neked dolgokat, adott tanácsokat, élettapasztalatot?

B.R.: Toronto-ban élt, nem olyan messze tőlünk. Egyszer felhívott, hogy zongoratanárt keres a lányának, és rám gondolt. Szóval, így indult a kapcsolat. A háza alsó szintjén volt a zongora, ott tanítottam a lányát, de tudtam, hogy ő fent van egy szinttel feljebb, de minden hangot hall. Aztán kérdi: "hogy ment a lecke?". Mondom neki, remekül... Akkor a lányához fordult: Mennyit fizetsz a Robinak, hogy ezt mondja? Mert hát úgyis hallotta... Azzal kapcsolatosan, hogy milyen tanácsokat, élettapasztalatokat adott: talán a legfontosabb az volt, hogy vállaljam saját magamat, a gyökereimet, a roma hatásokat, motívumokat is a zenémben, ne azt játsszam, amiről azt gondolom, az emberek jazz címszó alatt hallani akarnak, hanem ami igazán belülről fakad...

Sz Cs: Szakcsinál is eltartott egy darabig, míg erre rájött...

B.R.: Érdekes, hogy a korai felvételein megvolt ez. Aztán egy időre teljesen elolvadt, és később újra előkerült, és akkor lett nagyon jó. Amúgy, hogy úgy mondjam, ez egy ilyen magyar betegség. Azt játszani, és úgy, ahogy mi azt gondoljuk, hogy várják tőlünk, vagy ahogy Amerikában játsszák, vagy ha mondjuk a Keith Jarrett azt mondja, hogy "ez így jó....", vagy pedig vállalni saját magunkat, a gyökereinkkel, azokkal a hatásokkal, zenékkel amikben felnőttünk...

Sz Cs: Oscar-ra visszatérve: akkor olyasmiket nem csináltatok, hogy például kétzongorás otthoni koncerteket, vagy közös gyakorlásokat?

B.R.: Régebben például Benny Green-nel csinált ilyesmit. Lementek a zongorákhoz, és közösen játszottak. De az a helyzet, hogy az agyvérzése után már nem sokat játszott, vagy gyakorolt, ha otthon volt. Koncertezett még, de otthon már nem nagyon játszott. Ez az agyvérzés azért megviselte nagyon, az egész hangulatán is megérződött...

Sz Cs: Gondolom, azért jól esett, mikor a családja megkeresett erre a 100 éves évfordulóra, hogy állítsatok össze egy programot és zenekart.

B.R.: Persze. És nem volt nehéz összeállítani a zenekart, és a programot sem. Nem volt az, hogy én mondtam meg, mi legyen a szetlista, közösen állítottuk össze.

Sz Cs: Lemezt is terveztek?

B.R.: Még nem tudom. Nem lenne rossz felvenni egypár koncertet, és majd meglátjuk. Lehet, hogy itt a Marians-ban az utolsó két napot fel lehetne venni. Vagy például majd Osaka-ban, azt a koncertet, ahol a nagyzenekarral fogunk játszani. Habár az az igazság, hogy az egész lemezkiadási piac nagyon megváltozott az utóbbi időben.

Sz Cs: A COVID járvány óta?

B.R.: Pontosan. Az egy borzasztó nehéz időszak volt. Kanadában talán még hosszabbak voltak a lezárások, mint máshol. Van egy zongorám otthon, azon játszottam sokat, az interneten keresztül tanítottam időnként, de összességében nagyon nehezen bírtuk a bezártságot... én is és családom is. Sok barátot, ismerőst, rokont elvesztettünk ezalatt az időszak alatt... Borzasztó volt, és valahogy úgy érzem, hogy azóta valahogy más lett a világ, nem állt minden helyre, nem ugyanolyan semmi, mint azelőtt... Arról nem is beszélve, hogy a járvány miatt egy csomó tervem kútba esett. Volt egy amerikai szerződésem egy nagy lemezcéggel, turné volt szervezés alatt, megvoltak a papírok, kifizetve a vízum, egyebek... aztán ment minden a "lecsóba". És a járvány után nem indultak be újra ezek az amerikai tervek...

Sz Cs: De azért most is megvannak a lemezkiadóid, szerződéseid?

B.R.: Megvannak. Kanadában az Universal Music Canada, Amerikában a Ropeadope Records. Tudod, Snarky Puppy...

Sz Cs: Tudom, komoly label: Christian McBride, Christian Scott, Marco Benevento, Aaron Parks...

B.R.: Kicsit más stílust képvisel a két label. De az az igazság, hogy a COVID óta egyiknek sem készítettem lemezt. Már lassan itt az ideje. Két különféle programot kellene felvenni. Lehet, hogy az egyik az egy szólózongora-lemez lehetne. Olyat még nem csináltam. Balladák, standardek vegyesen... Majd meglátjuk. Van egy másik zenésztársam, a Paul Novotny bőgős, és amolyan "mindenes"... tanár is, filmzenéket, videojáték-zenéket is szerez... S van egy remek stúdiója, csináltunk ott már több lemezt, az egyik kapott díjakat is a hangmérnöki teljesítmény miatt, és valóban remekül szól... vele sokszor játszom duóban Kanadában... vele is tervekben vannak új felvételek, netán egy turné is...

Sz Cs: Jól hangzik! Lassan menned kell vissza a második szetre. De tudod, mit akartam megkérdezni már az elején? Miért Kanadát választottátok ’98.ban? A legtöbb jazz-zenész, ha az Atlanti óceán másik partjára vágyik, New York-ot célozza meg, nem? Onnan egyenes út a világhír....

B.R.: Feleséggel, kicsi gyerekkel, Kanadát gondoltuk a biztosabb választásnak. Azt gondoltuk, és ez így is lett, hogy ott erősebb a szociális háló, jobb lesz az a fiatal családomnak. De az is biztos, hogy Kanadából nehezebb, hogy úgy mondjam, "betörni" a nemzetközi jazz-körforgásba, mint mondjuk New Yorkból. De azért jól beilleszkedtünk itt Kanadában, amit kicsit olyan "megbúvóhelynek" is gondolnak sokan... Én azért nem panaszkodhatok. Játszom sokat, turnézom, lemezeket adok ki... és emellett Kanadában befogadott az úgynevezett "akadémiai élet" is: két nagyon híres zenei központban is tanítok, a York Egyetemen és a Royal Conservatory of Music-ban is.

Sz Cs: Szóval Professzor Robi lettél! Gratulálok! És további sok sikert kívánok, és jó utat Magyarországra.

B.R.: Én is köszönöm a beszélgetést, és üdvözlöm Maloschik Robit, és a JazzMa olvasóit. Most meg szaladok vissza a második szetre...