Kikkel beszéltem? – 81. rész: Dianne Reeves (2003 május - phoner)
Keddenként jelentkező sorozatomban azokról a külföldi jazz muzsikusról mesélek megtörtént eseteket, amelyek hozzám kapcsolódnak!
Hűha, ezt meg kifelejtettem…
2003 május elején a Blue Note lemezek magyarországi forgalmazója felhívott Bartók Rádiós szobámban, és megkérdezte, lenne-e kedvem Dianne Reeves-szel telefoninterjút készíteni. Hát persze, hogy volt. Aztán azt is a tudomásomra hozta a hívófél, hogy már itt van náluk az énekesnő nyáron megjelenő lemezének „advance copy”-ja, átküldik futárral, hallgassam meg, hogy jobban fel tudjak készülni a riportra. Pár óra múlva megérkezett a CD, majd újabb telefon a lemeztársaságtól, hogy ekkor és ekkor érjek rá, mert a művésznő fog hívni. Sajnos, olyan időpontot adtak meg, mikor nekem nem volt stúdióidőm, így egy másik stúdióba kellett menni rögzíteni a beszélgetést. Aztán rájöttem, hogy a 17. stúdiónak nem tudják a telefonszámát, így felhívtam a lemeztársaság itteni irodáját, hogy ezt a számot kell hívni Los Angelesből. (Azt csak zárójelben teszem hozzá, hogy akkori másik munkatársnőmnek, Pocsai Krisztinának aznap pont vidéki fellépése volt, így én készítettem az interjút. Azt is elárulom, hogy az interjúban zenék is lesznek, amit most utólag tettem bele a riportba!)
És a megbeszélt időpontban csörgött a 17. stúdió telefonja, és Dianne Reeves így kezdte a beszélgetést:
DR: Hi!
MR: Maloschik Róbert vagyok, a Magyar Rádió jazz szerkesztője.
DR: Húha! Én még soha sem jártam Magyarországon.
MR: Remélem, mindenki tudja Önről Magyarországon, hogy George Duke unokahuga...
DR: Oh, yeah...
MR: De ez most nem túl lényeges a beszélgetésünk számára, annál inkább az, hogy Ön egyike kedvenc jazzénekesnőimnek.
DR: Ó, köszönöm.
MR: A 90-es évek közepe óta.
DR: Tényleg? Nagyon köszönöm.
MR: Ugyanakkor azt is gondolom, hogy Ön az amerikai jazztársadalom egyik kedvence. Olyan nagy nevek zenekaraival énekelhetett gyermekkorától fogva, mint Clark Terry, McCoy Tyner, Quincy Jones, és természetesen George Duke. És hogy az énekeseket is említsem, együtt léphetett fel Al Jarreau-val és más nagy nevekkel.
DR: Yeah.
MR: Be kell vallanom, hogy csak 1994-ben vettem meg életem első Dianne Reeves CD-jét. Az volt az „Art and Survival”.
DR: Ember, elég kemény lehetett azzal kezdeni.
MR: És azóta nagy Danne Reeves rajongó vagyok.
DR: Ó, köszönöm.
MR: Ugyanakkor azt gondolom, hogy a nagy áttörés az Ön számára az „In the Moment”-tel és a „The Calling”-gal jött el.
DR: Yeah.
MR: Grammy-jelölések, egy Grammy-díj és extatikus hangú értékelések olyan jazzújságokban, mint a Down Beat és a JAZZIZ. Hogyan dolgozza fel az ilyen típusú sikert?
DR: Ó, nagyon fantasztikus érzés, de úgy érzem, hogy tovább kell dolgoznom.
MR: És akkor most beszéljünk legújabb CD-jéről, melynek címe „A Little Moonlight”.
Először is: lehet, hogy ez egy húszéves kapcsolat felbomlása a zongorista-zeneszerző Billy Childs-szal?
DR: Ó, nem! Nem teljesen. Hogy pontos legyek, ő hangszerelte a lemezen az „I’m All Smiles” című dalt.
https://www.youtube.com/watch?v=mmzhl3omDN8
Billy-vel folyamatosan együtt dolgozunk.
MR: Csak azért, mert láttam a CD-borítón az új zongoristája, Peter Martin nevét.
DR: Igen, de Billy az állandó zongoristám 15-20 éve.
MR: Akkor beszéljünk a többi muzsikusáról is: Gregory Hutchinson az Ön dobosa immár évek óta és szintén évek óta foglalkoztatja a brazil gitáros Romero Lubambo-t.
DR: Yeah!
MR: De hogyan került a képbe a bőgős Ruben Rogers?
DR: Nos, Ruben-re a zongorista Peter hívta fel a figyelmem, de Rogers már vendégeskedett az előző lemezeimen is és a turné trióm megszokott tagja.
MR: És miért olyan borongós a lemez hangulata?
DR: Borongós?
MR: Igen, vagy legalább is nekem egy kicsit borongós. Ez az Ön ötlete volt, vagy a zenei rendező Arif Mardin agyszüleménye?
DR: Nos, én egyáltalán nem érzem ezt borongósnak. Ez a hangulat teljesen a saját ötletem volt. Inkább úgy vélem, egy kicsit romantikusabb, mint amit eddig megszokhattak tőlem. Soha sem vettem fel egyszerre ennyi romantikus hangulatú dalt lemezre, mint most. De ez a hangulat teljesen a bensőmből ered, nagyon személyes élményeimen alapszik. Lehet, hogy ez hangzik borongósnak, de számomra ez ugyanúgy swingel, mint az előző lemezeim. Nagyon szeretem ennek a lemeznek a koncepcióját.
MR: És akkor most néhány szó a repertoárról: kedvenceim a „Loads of Love”, ami engem Sassy-re emlékeztet https://www.youtube.com/watch?v=JlCsc3wHAVo
és a „What a Little Moonlight Can Do” a Billie Holiday repertoárból.
https://www.youtube.com/watch?v=Z4PudUkHBSg
Ők a kedvenc énekesnői?
DR: Nem! Illetve úgy értem, sok különböző énekesnőt szeretek. De abban igaza van, hogy Sassy és Billie közéjük tartoznak. Nagyon sokat tanultam tőlük. Sok ajtót megnyitottak előttem.
MR: És mi az Ön kedvence a legújabb CD-jéről?
DR: Több is van. Talán a „Skylark” az a dal, amit a legszívesebben éneklek a koncerteken.
https://www.youtube.com/watch?v=2lOBzGO8PMU
És ugyanez a helyzet a „You Go to My Head”-del is.
https://www.youtube.com/watch?v=WboFfOMXJTU
MR: És mikor jön át Európába turnézni ezzel az új anyaggal?
DR: Az európai turném júliusban lesz.
MR: És melyik a legközelebbi állomás Magyarországhoz?
DR: Fogalmam sincs. De ha Ön meghívna engem Magyarországra, nagyon szívesen eljönnék, mert mindig is szerettem volna elmenni Önökhöz. Remélem, meghív!
MR: Köszönöm az interjút Dianne.
DR: Én köszönöm és remélem találkozni fogunk.
MR: Bye-bye.
DR: Bye.
