Zsoldos Mari jazztörténetei – 1. rész: Burghardt Viktor
Zsoldos Mari az idén 50 éve munkatársam! – A szerk.
Ismeretségem Burghardt Viktorral apu révén még a gyerekkoromra nyúlik vissza, 10 éves voltam, amikor Svájcba távozott.
Majd évek múltán, amikor én Svájcban találtam magam menyasszonyként, akkor találkoztunk ismét. Erre 1971-ben került sor.
Viktor befutott zenész volt, akkoriban a Zürich-i rádió nagyzenekarában, a DRS bigbandben játszott.
Svájci zenész vőlegényemmel tőlem függetlenül is ismerték egymást, így már Zürichbe érkezésem után nem sokkal találkoztunk.
Bevitt a rádióba, körbevezetett. Csábított, hogy menjek oda dolgozni, hiszen a Magyar Rádióban már gyakorlatot szereztem a svájci Studer soksávos magnóinak használatában.
Kint létem alatt sokszor találkoztunk koncerten, baráti társaságban, de aztán én a svájci élet helyett az itthonit választottam.
Eltelt pár év és Viktor is egyre gyakrabban látogatott haza.
Bejött hozzám a Magyar Rádióba, vagy beültünk a Múzeum kávéházba egy kávéra.
A kétezres években ifj. Holéczy Ákos (gyerekkori barát ő is) és felesége, Ann Malcolm jazzénekesnő révén tartottuk a kapcsolatot. Már Ákos sem él, Viktor is elment…
Visszaemlékezésemet a JazzMa “Ma lenne”rovatában olvasott hír “ihlette”…