JazzMa

Friss Hírek

Már 172025. január 07.

Hírek

Már 17

Január 4-én szombat este tartották a Budapest Jazz Club immár szokásos és várt születésnapi buliját, mégpedig a tizenhetediket. Az, hogy „várt” esemény, bizonyítja az ilyen alkalmakkor szokásos telt ház, illetve a még valamivel ennél is több néző.

bjc-szines-2014-allo-feketealap.jpg

Micheller Myrtill, aki már nem először az esemény háziasszonya, ünnepi bevezetője után két zenekar lépett fel vendégeivel a koncertteremben, majd még egy további a BJC Bistroban.

micheller-myrtill.jpg

A Nagy János Trio és barátai voltak az első fellépők, ahogy Nagy János fogalmazta meg frappánsan a nevüket. A trió tagjai, ahogy már évek megszoktuk: Nagy János – zongora, Frankie Lato – hegedű, és Joubert Flóra – dob.

nagy-janos-zkr.jpg

Hozzájuk csatlakozott vendégként az alt- és tenorszaxofon játszó Nagy-Czirok Csaba, és Yancha fiatalabb fia, a basszusgitáros Nagy Milán.

f-lato-nagy-m.jpg

joubert-flora-1.jpg

nagy-czirok-cs.jpg

nagy-janos.jpg

Műsoruk alapját az „Unreal Book” című lemezük anyaga adta.

nagy-janos-trio-unreal-book.png

Ezen ismert jazz-szerzemények akkord meneteire írt kompozíciók találhatók, példaként megemlítve így lett a „Misty”-ből a „Hyssy” című darab.

nagy-j-zkr-bucsu.jpg

Némi átszerelés után jött az est következő zenekara, mégpedig a Balázs József Quintet. Kezdésként az „I Don’t Got You Mean” albumukról játszották a zenekarvezető szerzeményét, az „About Monk”-ot.

bjq-cd-cover.png

A fellépő együttes összeállítása megegyezett a lemezen játszókkal, vagyis Balázs József zongorázott, Czvikovszky Gábor trombitált, Zana Zoltán játszott tenorszaxofonon, Pecek Lakatos Krisztián bőgőzött, és Balázs Elemér dobolt.

zana-cvikovszky.jpg

lpk-cvikovszky.jpg

zana-zoltan-1.jpg

balazs-elemer.jpg

A bevezető darab után csatlakozott a zenekarhoz Molnár Enikő énekesnő, aki mellesleg a Balázs Elemér Group-nak is tagja.

balazsj-molnare.jpg

molnar-eniko-1.jpg

Három jazz standard (Whisper Not, My Favorite Things, Four) és a „Mondocane” című szerzemény előadása volt a vendéggel kiegészült csapat programján.

A közönség ráadást kívánt, ez pedig Thelonious Monk szerzeménye, az „In Walked Bud” lett, amihez Jon Hendricks írt szöveget.

balazsj-zkr-bucsu.jpg

Majd már a „Happy Birthday!” következett és jött az elmaradhatatlan születésnapi torta.

torta-1.jpg

torta-2.jpg

Ezután a közönség kétfelé oszlott, attól függően ki melyik érzékszervét részesítette előnyben: az édesszájúak a tortaevést választották, az édesfülúek pedig a BJC Bistroban a Hász Eszter Quartet koncertjét.

Sok sikert a BJC 18. évadához, reméljük sok jó koncertben lesz részünk. Bízunk benne, hogy járványügyi, pénzügyi és bármilyen más -ügyi zavarok nem fogják megkeseríteni a klub működését.

hangfoglalo.jpg

nka-logo.jpg

Vissza a hírekhez