Főszerkesztői jegyzet – 2025 január
13 évesek és 10 hónaposok lettünk. Ezzel tovább javítottuk a magyar jazz sajtó rekordját, amit eddig is mi tartottunk!
Sok minden történt velem 2024-ben.
Az első, hogy a júniusban napvilágot látott 4 kötetes British Encyclopedia-ban szócikk lettem. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy két magát jazztudornak tartó illető is reagált erre. Az egyik azt írta: „Mennyit fizettél érte?”. A másik pedig: „Nekem meg szobrom lest a Trafalgar Square-en.”. Erre mondják, savanyú a szőlő…)
Aztán augusztusban a jobb szememről, októberben pedig a balszememről távolították el lézerrel a zöld hályogot. Azóta szemüveg nélkül látok!
A www.jazzma.hu-n újdonságokkal is készülök 2025-re!
Például 2 hetente csütörtökönként jelenik majd meg a Magyar jazzmuzsikusok és zenész gyermekeik című sorozatom.