Magyar jazzmuzsikus szülők és zenész gyermekeik – 1. rész: Almási István + Almási Enikő, Almási Attila
Ma induló új sorozatomban a magyar jazzmuzsikus szülőket (ha még élnek…) és zenész gyermekeiket kérdezem 2 hetente csütörtökön.
Milyen hatással volt rátok, hogy Apukátok Almási István dixieland zenész volt?
Enikő: Hetente jártunk dixieland koncertekre, elsősorban klubokba. Armstrong-on nevelkedtünk, sok más stílust csak később ismertem meg. Ha gyakorolt, leírta nekem az akkordmenetet és zongorán kellett kísérnem. Aktív apa-gyerek időtöltés. Ha spirituálékat énekeltem, amiket angolórán tanultam, mondta, hogy ne ragaszkodjak a kottához, csak énekeljek. Láttam, ahogy készül, emlékszem jógalégzést csinált reggelente, hogy intenzív legyen a hangja, és sokáig tudja tartani. Tetszett az odaadás, a tudatosság…
Attila: Már nagyon fiatalon belecsöppentünk a dixieland világába. Ha csak tehették szüleink vittek minket dixieland koncertekre (elsősorban Aput meghallgatni). Az autónkban utazások során ritkán szólt a rádió, vagy apu valamelyik kazettájáról szólt a jazz, elsősorban Armstrong és Glenn Miller, vagy mi énekeltünk (nővérem volt az énekszólam én pedig a zenekart helyettesítettem). Nem nevelt zenésznek, de a saját példájával (minden pozitív és a negatív oldalával) megmutatta, hogy milyen zenésznek lenni.
Hódmezővásárhelyen volt gyerekkorotokban zeneiskola?
Enikő: Természetesen. Minden hangszeren szinte, itt és a zenei általánosban ismerkedtünk meg a későbbi Promenade-tagokkal.
Attila: Igen volt és van is. Mind a ketten ide, az ének-zene tagozatos iskolába jártunk, és mellette hangszert tanultunk a zeneiskolában.
Milyen hangszeren kezdtétek a tanulmányaitokat?
Enikő: Én zongorázni jártam. Télen sötétben is gyalogoltunk szorgosan az utcánk sarkán lévő zeneiskolába. Bár bevallom, sokáig nem érzékeltem, hogy a zene, amit szeretek, és a zene, amit tanulok között túl sok összefüggés lenne…
Attila: Én furulyán, trombitán, zongorán tanultam a zeneiskolában, később 12-13 éves koromban a trombita lecserélődött harsonára. De otthon apu révén rendszeres volt a szaxofonozás valamilyen szinten, hiszen az mindig ott volt. És valóban, mivel elég közel laktunk a zeneiskolához a tanárok szerettek minket az utolsó órák valamelyikére beosztani.
Atyai nyomásra lettetek a Promenade Dixieland tagjai? Enikő Te a bendzsó mellett énekeltél is?
Enikő: Fordítva történt. Mi, fiatalok alakítottunk egy zenekart, a többiek megkérték Apát, hogy irányítson, navigáljon minket. Aztán nyomást gyakoroltunk rá, hogy játsszon is velünk. Eredetileg zongoráztam volna, de volt egy srác, aki sokkal jobban zongorázott nálam, viszont én mindenképp benne akartam lenni a bandában. Volt gitárom, vittem azt, le tudtam fogni az akkordokat, később tértem át bendzsóra. Az éneklés alapvető része volt mindannyiunk életének, eleinte a trombitás lánnyal énekeltük két szólamban a dalokat. Aztán megtetszett a „Stormy Weather” Billie Holliday-től, és el akartam énekelni. Ez lett az első énekszólóm.
Attila: Valóban a nyomás a mi részünkről volt az ő irányába, hogy ne csak művészeti vezetőnk legyen, hanem legyen ő a klarinétosa a zenekarnak. Úgy emlékszem sokáig hezitált mire elvállalta, elsősorban a korkülönbség miatt, de utána rengeteget muzsikáltunk együtt szerte a világban. Mondhatnám, hogy hozzánk fiatalodott, de ő mindig fiatalos, lendületes, mosolygós volt.
Mettől meddig játszottatok a zenekarban?
Enikő: Az alakulástól a végéig. Örök barátok lettünk. Ez a zenekar, úgy tűnik, mindig is volt…
Attila: A legelső próbától az utolsó koncertig. (1984-től)
Mikor költöztetek fel Budapestre?
Enikő: Én 1997-ben költöztem, ekkor kezdtem saját anyagon törni a fejem.
Attila: 1998 januárjában költöztem fel Budapestre. A Mama Killed a Chicken bluest játszó zenekar hívására.
Attila Te a Zeneakadémia Jazztanszakára jártál harsona szakon. A Budapest Jazz Orchestra-ban is harsonáztál. De a Group"N'Swingben azonban nemcsak harsonázol, hanem baritonszaxofonon is játszol. Ez hogy alakult?
Attila: Ahogy említettem mindig volt otthon szaxofon. Kezdetben apu tanított a fogásokra és egyszerűbb dalamokra. A Promenade Dixieland-ben is először szaxofonoztam (akkor még alto szaxofonon - a méret miatt), hiszen remek harsonásunk volt Bera Zsolt személyeben, aki később a Hot Jazz Band harsonása lett.
Később, már huszonévesen kezdtem el Muck Ferihez járni szaxofont tanulni, akinek nagyon sokat köszönhetek nem csak szakmailag, hanem emberileg is. Miután Pestre költöztem Ferivel évekig együtt játszhattam a Besenyő Blues Band-brn.
A szaxofon szeretete ott volt egész életemben, örülök, hogy a Group’n’Swingben van lehetőségem ezt a tudásomat is kamatoztatni.
Enikő Te inkább rockra váltottál, hogy alakult a pesti pályafutásod?
Enikő: Budapesten is főleg jazz-koncertekre jártam. Társakat kerestem egy saját albumhoz. Indypopnak mondanánk ma, akkor nem neveztük el a stílust. Magyarul akartam énekelni saját dalokat a legjobbakkal. Mohai Tamás, Szappanos György, Nagy János, Huszár Endre és Jamie Winchester személyében találtam meg a csapatot, akikkel klubokban, fesztiválokon sokat játszottunk. Mindig élőben, ami az akkori tévéműsorokban újdonság volt. Két albumot készítettünk „Te+Én” és „Tizenharmadik” címmel. Attila is játszott velünk vendégként a lemezen is, élőben is. Szerettem ezt a korszakot.
2006-ban léptettelek fel benneteket Apukátokkal a Márványteremben. Erre hogyan emlékeztek vissza?
Enikő: Felvillanyozott, hogy a Márványteremben játszhatunk nagy dolognak tartottam. Apával mindig jó volt játszani. Bárhol, bármilyen körülmények közt, bárkinek játszottunk vele, „nyertünk”. Hihetetlenül tudta, miben vagyunk jók együtt és külön-külön is, elképesztő érzékkel állította össze a műsort is, szeretett minket a közönség…
Attila: Nagyon vártam ezt a koncertet, sokat próbáltunk rá. Korábban volt lehetőségem más zenekarral fellépni a Márványteremben, de az, hogy Apuval és a Nővéremmel együtt zenélhetek ott az nagyon különlegessé tette az egészet. Máig emlékszem milyen izgalmas volt az általad kiválasztott Beatles számot megtanulni erre az alkalomra.
Attila 2007 tavaszán rendeztem a Zsoldos Ernő Jazz Harsona Tehetségkutató Versenyt. Téged betettelek a zsűribe. Erről milyen emlékeid vannak?
Attila: Emlékszem, amikor megjelent a pályázat a harsona versenyről akkor először nagyon szomorú voltam, mert a korom miatt nem nevezhettem. Ennél nagyobb volt az öröm, amikor felhívtál, hogy bár versenyzőként nem vehetek részt a versenyen, de számítasz rám a zsűri tagjaként. Igazán megtisztelő feladat volt.
Mostanában mit csináltok?
Enikő: A szegedi Storyville Jazz Bandben játszom, nevelem abszolút hallású fiamat és végzős vagyok az SZTE Magyar és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékén, persze ez is zene. A ritmus- és zenei gyakorlatok fonológiai tudatosságra, ezen keresztül kisgyermekek írás- és olvasástanulására gyakorolt áldásos hatásait vizsgálom, ebből írom a szakdolgozatom is.
Attila: Én a Group’n’Swing mellett most már több, mint 17 éve a Pénzügyőr Zenekar harsonása vagyok, ahol lassan 3 éve én vezethetem a zenekar bigband formációját. Ezen kívül számos produkcióban volt-van lehetőségem közreműködni. Igazán szerencsésnek mondhatom magam, hiszen ezeknek köszönhetően tulajdonképpen minden zenei stílusban helyt állhatok a jazztől kezdve a rockon át a popig.
