Ütős kedd – Tóth Viktor Skylark Metropolitan
Na, így kell a kishétfőnek (alias kedd) egy jó kis gyomrost bevinni, hogy az embert ellássa energiával egy koncert. Elnézést, hogy a végén kezdtem, de ez a koncert (vigyázat SPOILER!) letaglózóan jó volt. Annyira, hogy a fejem és a lábam szinte végig járt, akkora ritmika szelte át a Honvéd Kaszinó csodálatos Tükörtermét. De irány vissza a normál irányba, kezdjük az elejéről!
Az estét elsőként Halmos Ildikó, a koncertet szervező Honvéd Kaszinó igazgatónője nyitotta meg, aki üdvözölte a házban gyakran fellépő Tóth Viktort és Orbán Gyurit, s jelezte, hogy ezen esemény is a nemrég újraindult Jazzklub/Zeneklub idei rendezvénysorozatának része, majd átadta a szót Halász Gyulának. A kétlábon járó nagykanizsai jazzlexikon megemlékezett Balassa Béláról, a helyben közismert jazzbarátról, aki nemrég távozott el közölünk. Tóth Viktor első dalát, az „Ősz Gyimesben”-t egyfajta mementóként játszották Béla emlékére a hallgatóság néma merengése mellett. Gyönyörű erdélyi képek elevenedtek meg a hangszerek hatására képzeletünkben, mintha az őszi ezerszínű lombos Erdélyben jártunk volna, sajnos csak a zene hátán.
Az utolsó foszlányok elhalkulása után a tervezett műsor első kompozíciója, a „Lincoln Center Backstage” első lágy taktusai kúsztak be az éterbe. A quartet igazi életre kelt és majdnem szabad szemmel is látható volt az az egyébként láthatatlan drót, ami összekötötte a zenészeket. Annyira „egy húron pendültek”, annyira egyként gondolkodtak és cselekedtek a saját hangszerükkel, hogy azt hittem telepatikus képességekkel vannak megáldva. Megszoktam már, hogy a jazz-zenészek egy-egy pillantásból megértik egymást, hogy ki szólózzon, hogy fejeződjön be egy dal például, de ez a kapocs ennél magasabb szintű volt. Informatikus vénával szemlélve, azt mondtam volna, hogy ebben a hálózatban Tóth Viktor a router.
A zenekar bemutatása még váratott eddig magára, kezdeném is a doboknál, ahol Hodek Dávid foglalt helyet és játszott hatalmasat a mai estén.
Orbán Gyurin látszott, hogy remek hangulatban van, mosolyával és fantasztikus játékával mindenkit levett a lábáról.
Cseh Péter keményen szapulta gitárját és hallatott rendkívüli melódiákat az egész koncert során.
A „velem egykoraszületésű” frontember, Tóth Viktor pedig szinte kiszakította az elmémet kolosszális altszaxofonfutamaival. A quartet tagjai együtt rezonáltak az első pillanattól egészen a legutolsóig, na ilyent semmiféle mesterséges intelligencia sem képes produkálni.
Következő dalként a „Groove Swing” érkezett, hatalmas vadságot és hangerőt dobva be bombaként a terembe. Mindenki kiélhette tomboló érzéseit, vágyait a hangszere útján, mindenkinek lehetősége akadt szólózni is. A „35th Street” utalás egy ikonikus hangstúdióra, stílusában a tengerentúlra kalauzol el bennünket, behunyt szemmel szinte egy amerikai bárban érezhetjük magunkat, ahol a jazz mászik bele füleinkbe. Mint szinte minden dalban, itt is lehetősége volt mindenkinek egy kis egyéni kiemelkedésre, elkalandozni az eredeti témától. Mondanom sem kell, remek élmény volt.
„Brand New Funk”… egy már jól ismert nóta hangjai köszöntek ránk a zenekar irányából. Mint neve is mutatja ez egy igazi funkos nóta, ahol mindenki talán egy kicsit más oldalát is meg tudta mutatni… pontosabban dehogy más oldalát, hanem csak egy újabb oldalát a sokból. Tóth Viktor például azt is megmutatta, hogy a szaxofonból milyen meglepő hangokat is ki tud hozni (pl. kuvikolást), s ezekkel remekül tud ritmikailag és muzikalitásilag is illeszkedni az eredeti dalhoz.
A folytatásban a „Tricky Minor” következett, amelyben remekül játszottak ismét egymással a zenészek, s a közösségi hangulatuk talán a nézőteret is egységgé kovácsolta. Felemelő pillanatok részeseivé váltunk, szinte együtt repültünk a fővárosi pacsirtákkal.
Fontos dolognak tartom, hogy a jazzben mindig jól tapintható az a fajta egymás és maga a stílus irányába tanúsított tisztelet, mely gyakran úgy is megnyilvánul, hogy az adott előadó feldolgozza egy-egy számára ikonikus jazz-zenész dalát. Itt sem történt másként: Charlie Parker-t idézték meg a színpadra s egyszerre maradtak hűek az eredeti „Diverse”-hez és hűek önmagukhoz is. Patikamérlegen volt adagolva a Charlie Parker, Tóth Viktor, Orbán Gyuri, Cseh Péter és Hodek Dávid, a végeredmény egyértelműen tökéletes elegyként robbant a teremben.
A „Fiddler on the Roof” kezdő hangjaira ocsúdtunk fel az előbbi hangulatból. A dal fő melódiája remekül megmaradt és jazzesedett, ezt mindegyik zenész pozitív rovására kell természetesen írnunk. A dal végén ocsúdtam rá, hogy bizony itt a főprogram vége, a quartet előrejött, meghajolt, majd – mint akik jól tudják, hogy ennyivel nem ússzák meg az estét – kivonulnak és a szűnni nem akaró tapsra teli mosollyal érkeztek vissza a színpadra.
Ráadásként a „Duke” című dal következett, mellyel feltették a koronát az estére és méltón búcsúztak a nagykanizsai közönségtől.
Mivel az elején már lelőttem a saját befejezésemet, így most itt bizony bajban is lennék. De kihúzom magamat, s csak annyit mondok: úgyis jönnek ők még a mi utcánkba, hogy ismét egy ilyen felejthetetlen élményben részesüljünk.
Setlist:
Ősz Gyimesben (Tóth Viktor)
Lincoln Center Backstage (Tóth Viktor)
Groove Swing (Tóth Viktor)
35th Street (Tóth Viktor)
Brand New Funk (Tóth Viktor)
Tricky Minor (Tóth Viktor)
Diverse (Charlie Parker)
Fiddler on the Roof (Tóth Viktor)
+Duke (Tóth Viktor)
