Amiira - Bejazz, Bern (2024. október 25.)

Pénteken lementem a berni Bejazz klubba, ahol az Amiira zenekar adott egy remek koncertet.

Kipróbálok valamit. Megnézem, mit szed össze a ChatGPT a zenekarról, a lemezekről, és a stílusukról. Amit kaptam, egészen elfogadható, habár a stílusa kissé hideg és merev; idemásolom minden változtatás nélkül. Most itt tart a MI. Tudtommal ez a mostani az első olyan írás a JazzMa-n, amit teljes egészében a MI "alkotott". Még pár év, és meglehet, hogy az összes zenekritikus szögre akaszthatja a füleit...

Szóval, ezt mondja a ChatGPT: Az Amiira egy figyelemre méltó európai jazztrió, amelynek tagjai Klaus Gesing (basszusklarinét, szopránszaxofon), Bjorn Meyer (basszusgitár) és Samuel Rohrer (dob, ütőhangszerek). 2013-ban alakultak, és gyorsan felkeltették a figyelmet innovatív hangzásukkal, amely az avantgárd jazzt világzenei elemekkel fonja össze. Zenei felfedezésük egyedi atmoszférikus kompozíciókkal, összetett textúrákkal és érzelmi történetmeséléssel jellemezhető, amelyek a sokszínű háttérből fakadó gazdag hatásokra reflektálnak. Debütáló albumuk, az „Open Source Music”, 2013-ban jelent meg, és már csak digitális formában érhető el.

Második albumuk, az „Amiira”, 2016-ban jelent meg, és a trió védjegyévé vált hangzását egy sor figyelemre méltó kompozícióval alapozza meg. Az album a "Shine on Me" című dallal nyit, amely egy égi bevezetőt szolgáltat, bemutatva Gesing lírai szopránszaxofon-ját, amely a Meyer és Rohrer által létrehozott meleg, texturális alap felett lebeg. Az itt tapasztalható együttműködés figyelemre méltó: míg Meyer basszusa ciklikus pop-rock érzést ad, Rohrer dobolása egy felpörgő ritmikus hátteret biztosít, megalapozva az album témáit, mint a fény, tér és érzelmi árnyalatok.

A "Minne" egy másik kiemelkedő szám, amely egy melankolikus területre kalandozik, evokálva Antonio Carlos Jobim "Retrato em Branco e Preto" című dalának elegiáját, miközben tiszteletet ad az olasz jazz-zongorista Enrico Pieranunzi zenéje nosztalgiájának. Ez a dal az albumon átívelő reflektív érzelmi vonást jelenít meg, bemutatva a trió képességét, hogy mély érzelmi válaszokat idézzen elő kompozícióikon keresztül.

Ezzel ellentétben a "Fulminate" egy kísérleti hangzásvilágot hoz, ötvözve a hip-hop ritmusokat funky basszusvonalakkal és akkordeonra emlékeztető hatással a szaxofonon. Ez a szám példázza a trió hajlandóságát a határok feszegetésére és az új zenei területek felfedezésére, bemutatva a műfajok fúzióját, amely folyamatosan leköti és kíváncsivá teszi a hallgatót.

A hangulatos "After You’ve Left" című dal a trió kedvenc hangulatteremtő darabja, ahol Gesing édes frázisai egy gazdag percusszív háttérrel keverednek, amely önmagában egy megnyugtató élményt kínál. Meyer basszusa szinte szitár-szerűvé válik, így a zenei narratíva egy immerszív élménnyé alakul.

Az albumot záró "Clouds Below" és "Sirènes Sacrées" egyaránt egyfajta békés felfedezést testesít meg, amely az avantgárd jazz és a világzene soul vonásaival fonódik össze. Előbbi olyan lebegő minőséggel bír, mint a brit szaxofonos John Surman munkái, míg az utóbbi egy selymes, szinkronizált elrendezést kínál, amely kiemeli a trió összhangját és zenei dialógusát.

Harmadik albumuk a „Curious Objects”. Hat évnyi szünet után az Amiira visszatért harmadik albumával, a „Curious Objects”-cel, amely a korábbi albumok alapjaira építve bővíti zenei horizontjaikat. Az album tükrözi a zenészek növekedését és érettségét, felfedezve a tér és a narratíva mélységét tíz eredeti kompozíción keresztül.

Az album nyitódala, a "Garden of Silence", azonnal magával ragadja a hallgatót nyugodt hangzásvilágával és kontemplatív dallamaival. A szám Gesing klarinétjának kísérteties dallamát vonja be, amely lassan épül fel, és Meyer mély, ciklikus basszus groove-ja támogatja. Ez a szám példázza a trió képességét, hogy olyan atmoszférát teremtsenek, amely egyszerre hívogató és introspektív, megalapozva az album többi részét.

A "Concentric" még inkább kiemeli az együttműködésüket és a dinamikát. A szám egy elnyomott szaxofon dallammal kezdődik, amely fokozatosan fejlődik, növelve a jelenlétet és az intenzitást, ahogy halad előre. Ez a fejlődés bemutatja a trió képességét arra, hogy narratívát építsenek zenéjükben, meghívva a hallgatókat a textúra és a ritmus finom változásainak felfedezésére.

A "Nostalgia" című szám baljós és elbűvölő, míg az "On Second Thought" meleg szívű megközelítést mutat be, utóbbi egy olyan reflektív érzelmi minőséget testesít meg, amely mélyen rezonál. Az album során következetes felfedezés és kreativitás érzése tapasztalható, ahol minden szám új aspektusát kínálja a trió zenei identitásának. Az album összefoglaló erőssége az együttműködő kreativitásban és a zenészek közötti interakcióban rejlik. Háttérük – Gesing zenekarvezetői és oktatói tapasztalata, Meyer munkái elismert kortárs együttesekkel, és Rohrer együttműködése a neves európai jazzmuzsikusokkal – gazdagítja egyedi hangzásukat. A trió képessége, hogy zenei elemeket és hatásokat ötvözzenek, nyilvánvaló, ahogy zökkenőmentesen navigálnak a jazz, kísérleti és világzene határain.

Az Amiira zenei stílusa egy gazdag szövet, amely különféle hatásokból szőtt, kiemelve őket a kortárs jazz színtéren. A trió könnyedén ötvözi az avantgárd jazzt a világzenével, széles spektrumú zenei hatásokra támaszkodva. Hangzásukat a következő jellemzők határozzák meg:

1. Atmoszférikus kompozíciók: Mindkét album hangsúlyozza az immerszív hangszőnyegek létrehozását, amelyek elragadják a hallgatókat. A tér és a csend használata alapvető a kompozícióikban, lehetővé téve a belső gondolkodásra és érzelmi mélységre való reflektálást.
2. Érzelmi történetmesélés: A trió kiválóan képes a zenéjükön keresztül számos érzelmet közvetíteni. Az olyan számok, mint a "Minne" és a "Nostalgia", bemutatják képességüket, hogy összetett érzéseket és narratívákat fejezzenek ki szavak nélkül, a dallamra és harmóniára támaszkodva.
3. Együttműködés és improvizáció: Az Amiira ereje az együttműködési szellemükben rejlik. A zenészek ékesszóló dialógusokat folytatnak, azonnal reagálva egymás ötleteire. Ez az együttműködés dinamikus minőséget ad előadásaiknak, ahol minden tag hozzájárul a teljes narratívához.
4. Sokszínű instrumentáció: A basszusklarinét, szopránszaxofon, elektromos basszus és dobok kombinációja egy megkülönböztető hangzást teremt. Minden hangszert kreatívan használnak, gyakran a jazztriókban betöltött hagyományos szerepek határait feszegetve.