A kortárs jazz élvonalában: Kurt Rosenwinkel The Next Step zenekara a Magyar Zene Házában

Kurt Rosenwinkel a „The Next Step Band Live at Smalls 1996” című, különleges archív felvételt júliusban jelentette meg, amely a zenekar eredeti felállását örökíti meg: Mark Turner szaxofonon, Ben Street bőgőn, Jeff Ballard dobon, és egy számban Brad Mehldau is közreműködik zongorán. A zenekar most visszatérő európai turnéján van, amely során október 25-én a Magyar Zene Házában teltházas koncertet adott.

Mark Turner helyett ezen az estén Ben Wendel lépett színpadra, aki saját egyéniségével külön színt vitt az előadásba. Kurt saját bevallása szerint, az album a zenei evolúciójának mérföldkövét képviseli.

Megvallom, Kurt Rosenwinkel sosem volt különösebben a radaromon. Mégis, alig akad gitáros ismerősöm, akire ne lenne hatással a játéka, így természetesen én is belefutottam már a zenéjébe. Kurt olyan a jazz gitárosoknak, mint Brad Mehldau a zongoristáknak (aki maga is közreműködik egy dal erejéig az albumon).

Miközben a koncerten hallgattam Kurt szólóit, az jutott eszemben, hogy Lennie Tristano játékában érzek ehhez hasonló unortodox melodikus zsenialitást. A folyamatos motivikus építkezést, a frázisok ritmikai koherenciáját, és azt a fajta komplexitást, amely sosem válik öncélúvá, hanem hipnotikus áramlatként ragad magával, egészen a kompozíció csúcspontjáig.

A „Filters” című számban különösen gondolatébresztőnek találtam a tradicionális jazzformákkal való játékot. Az improvizáció során Ben Wendel és Kurt egy folyamatos “tradelésben” válaszolgattak egymásnak: a szóló nagyobb frázisokkal kezdődött, majd egyre rövidült 16-8-4, végül 2 ütemes periódusokra zsugorodva, amely egy frenetikus kollektív improvizációban teljesedett ki.

Az album címadó dala, a „The Next Step”, Kurt zongorajátékát emeli ki, amely messze túlmutatott azon, amit egy gitárostól várnánk.

A koncert után meghallgatva az albumot, arra jutottam, hogy a zongoraszóló élőben még izgalmasabb volt.

Zenészként, egyre ritkábban ad egy koncert maradéktalanul kielégítő élményt, de Rosenwinkel zenekara szinte mindent kipipált a listámon, és ezzel újra megadta azt az inspiráló érzést, amelyért valójában a zenéhez fordultam. A precíz, de mégis szabadon áramló interakciók, a mély ritmikai tudatosság és a határokat feszegető szólók mind azt a zenélési minőséget képviselték, ami az ember művészi elhivatottságát folyamatosan erősíti.