Vendégségben a Kanizsa Big Bandnél – Csapó Krisztián
Pont azt beszélgettük Robi bácsival, hogy mostanában sajnos a jazzprogramok kicsit elfogytak városunkban, de végre némi jazzes élmény csapódott be, a már jól ismert Vámos Béla által vezetett Kanizsa Big Band Csapó Krisztiánt hívta meg vendégszereplésre, melynek a fent említett boldogan tett eleget. Ráadásul ezzel két legyet is ütöttek egy csapásra, de erről majd kicsit később rántanám le a leplet.
A terem szépen megtelt, a bigband is felsorakozott, s az első dalban máris hallhattuk a vendéget egy remek szólót lenyomni a Charles Mingus féle „Better Get in Your Soul” témájára, mely máris megteremtette az este alaphangulatát, az arcok felvirultak, a mosolyok előkerültek a nézőközönség repertoárjából. Természetesen, a taps sem maradt el részükről, megköszönvén a zenészek munkáját.
A rántott lepel elkészítéséhez pedig vegyünk egy elismert muzsikust, aki egy rejtett tudással a tarsolyában érkezett:
Krisztián remekül tud énekelni, s ezt a tulajdonságát több alkalommal is megcsillogtatta.
Hamár csillogás, Krisztián szólói mellé gyönyörűen simultak a bigband szólistái is, Buzsics László, Dominkó Péter, Sifter Dániel és Billege Barni ismételten bebizonyították remek hangszeres tudásukat és zenei érzéküket.
A koncert íve finom volt, a közönség teljesen átkerült a zene világába, szinte tapintani lehetett a pulzálásukat.
A végén nem úszta meg a bigband ráadás nélkül, Paul Simon „You Can Call Me Al”-jéval búcsúztak a zengő tapsviharban.
Számlista:
Charles Mingus – Better Get It in Your Soul
Joey Calderazzo – Midnight Voyage
Jimmy Van Heusen & Sammy Cahn – Ain’t That a Kick in the Head
Howard Rowe Jr – Dos Amigos
Gordon Goodwin – My Man Sam
Pat Metheny – Last Train Home
Bart Howard – Fly Me to the Moon
Doug Beach – Check Your Swing
Van Morrison – Moondance
Duke Ellington, Irving Mills, Juan Tizol – Caravan
Luis Demetrio & Pablo Beltrán Ruiz – Sway
+ Paul Simon – You Can Call Me Al
A koncert után a tagokkal egy kis jamelés következett, mely már kötetlenebb programként alapját adta kellemes beszélgetéseknek és egy jó pohár bor mellett élvezni a jazzt.
Legközelebb a bigband decemberben, Gájer Bálinttal fellépve fog elbúcsúzni 2024-től.