Kikkel beszéltem? – 64. rész: Chick Corea (2006 december Budapest + Debrecen)
Keddenként jelentkező sorozatomban azokról a külföldi jazz muzsikusról mesélek megtörtént eseteket, amelyek hozzám kapcsolódnak!
A MATÁV már a 2005 októberi koncert után kérte, hogy 2006-ra is szerezzünk a szimfonikus zenekaruknak egy amerikai jazz világsztárt. Mondtam Gabinak „it’s your turn”, és ő Chick Corea-t választotta, mert jó emlékei voltak az 1983. november 1-i Budapest Sportcsarnokban Gary Burton-nel (+vonósnégyessel!) tartott koncertről, amin természetesen mi is ott voltunk. Mondtam, rendben van, és onnantól beindult a gépezet!
Még szerencse, hogy jó kapcsolatban voltan Ted Kurland-del, a jazzvilág egyik vezető „agency”-je, a Ted Kurland Agency vezetőjével. Ő ajánlotta a 2006 december eleji időpontot. Ezt egyeztettem a zenekarral, nekik is jó volt az időpontot. Felhívtam a debreceni Kölcsey Központ akkori vezetőjét, Makray Balázst, lenne-e fogadó készség részéről? Elsőre benne volt. Így aztán lefoglaltuk a Budapest Kongresszusi Központot december 6-ára, a debreceni Kölcsey Központot pedig december 8-ára.
Balról jobbra: Bernie Kirsh és Chick Corea
Utána pedig megkötöttük a szerződést Chick Corea-val! A menedzsment ugyan átírta az általam kiküldött szerződést és CC-n kívül beírt további három nevet, Bernie Kirsch hangmérnökét + egy munkatárs az „agency”-től, mint „roadmenager” + egy személyt, aki Corea 2006-ban megjelent „The Ultimate Adventure” CD-jének szórólapjait osztogatta (what?), és akiről utólag kiderült, hogy Corea fiának osztálytársa volt… (Már ettől felforrt az agyvizem!)
Ja, és Corea-nak „suite” a Kempinskiben (nem volt hajlandó a Corinthia-ban (Royal Szálló, you know!) lakni, a többieknek külön „single room”. Hát ez sem 10 fillérbe került… Plusz Chick kért egy zongorát a „suite”-jébe, hogy tudjon gyakorolni. (Ezt végül Cseke Gábor nagylelkűségének köszönhetően meg tudtuk oldani! Utólag is köszönet Gabesz!)
+CC-át Lincoln limuzinnal (!) szállítani a Páva utcai MATÁV zeneházba „back and forth” és a BKK-ba, a koncert helyszínére! (Erre mondja a magyar jazz földműves: Hát a fa..om nem kéne?”) Mivel Budapesten egy olyan autókölcsönző volt, amelynek „flottájában” Lincoln is található, annak bérleti díja 4 (négy!) órára 100.000 forint. Még szerencse, hogy a próba napjára már ki volt egész napra kölcsönözve. Így CC kénytelen volt a Kempinski előtt parkoló Mercedes taxik egyikébe beülni.
+20 tiszteletjegyet!
+ És fő kérés a Yamaha C 7 X PE Grand Piano! (Talán már mondanom sem kell a BKK-nak nem volt ilyen típusú zongorája, így azt a bécsi szalonból kellett hozatni. Még jó, hogy jóban voltunk Isabella Fãdler-rel és Boros Edittel a Yamaha Atlantisz két tulajdonosnőjével. Bementünk az irodájukba, ahonnan Isabella felhívta a bécsi szalon vezetőjét és átadta nekem a telefont. A japán úri ember nagyon örült a megkeresésnek és mondta, hogy ismeri Chick Corea-t és ezt a típust kedveli és annak bérlése és szállítása kb. –azért sem írom ide, hogy mennyi!- forint. Mondtam, az túl sok nekem, és visszaadtam a telefont Isabella-nak. Aki németül hosszasan beszélt a japán úrral. Majd megkérdezte tőlem, adok neki 3 tiszteletjegyet? Mert ha igen, akkor ő és Edit intézik a dolgot, és a japán úr is eljön a budapesti koncertre. Már meg is egyeztünk.)
De ennyire ne szaladjunk előre!
A szponzor weblapján 2006. szeptember 8-án az alábbi közlemény jelent meg:
Telekom zenei estek - Chick Corea és a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar koncertjei
A Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar - folytatva az elmúlt évek nagysikerű hagyományát - ismét egy jazz világsztárral ad közös klasszikus zenei koncertet. Az együttes Bobby McFerrin és Branford Marsalis után, Chick Coreával lép fel Budapesten és Debrecenben. A 2006-os jubileumi Mozart és Bartók év méltó zárásaként, decemberben kerül sor a koncertekre.
A Budapest Kongresszusi Központban december 6-án és a debreceni Kölcsey Központban december 8-án megrendezésre kerülő koncert több szempontból is egyedülálló. Egyrészt nem egy európai turné egyik állomásaként jön létre, hanem felkérésünkre a művész csak ezekre a hangversenyekre utazik át Floridából. Másrészt ezen az esten az első részben Mozart művei csendülnek fel Corea előadásában a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar közreműködésével és Héja Domonkos vezényletével, míg a második részben Chick Corea Bartók művek ihlette jazz improvizációkat játszik zongorán. Chick Corea kedvenc zeneszerzője Bartók Béla, ezért is szerencsés, hogy több mint háromévi időpont-egyeztetés után idén, a zeneszerző születésének 125. évfordulóján jöhetett létre a két magyarországi hangverseny.
A koncertekre szeptember végétől kaphatók jegyek a Budapest Kongresszusi Központ jegypénztárában, a budapesti Nagymező Jegyirodában, és a debreceni Kölcsey Központ jegypénztárában, internetes jegyrendelés a www.jegymester.hu oldalon.
A produkció főtámogatói a T-Com, a T-Mobile és a T-Systems.
Mint olvashatják, rólunk egy szó sem esett… Pedig mindent megtettünk a felhajtásért! 128 média megjelenést biztosítottunk sajtókapcsolataink révén.
Aztán megérkezett Corea és stábja Budapestre. Addigra már nagyon elegünk volt az egészből, hogy ki sem mentünk a reptérre értük, hanem szegény Kiss Zolit küldtük Ferihegyre. (Sajnos, Kiss Zoli "Hagyma" 2 évvel ezelőtt meghalt!)
Mi a Kempnskibe mentünk, ahol Corea már felment a szobába. A „roadmanager”-nek bemutatott bennünket Kiss Zoli. Közölte velünk, hogy a föld alól is szerezzünk egy olyan zongorát Chick-nek, ami befér az ajtón. Mondtam, de olyan méretű akusztikus zongora nincs a világon. Hát akkor szerezzünk egy olyan elektromos zongorát, amin van akusztikus hangszín. Cseke Gábor jutott eszembe. Felhívtam és mondtam, hogy azonnal jöjjön a Kempinskibe a zongorájával. Fél órán belül ott volt. Felszóltunk a portáról, Chick már aludt és nem vette fel. Hívattuk a „roadmanager” szobáját, ő még nem aludt. Azt kérdezte: „Ilyen gyorsan?”. Bátorságot vett, és addig kopogtatott CC ajtaján, amíg az nem nyitotta ki. Leszóltak a portára, vigyük a zongorát. Chick nem volt túl barátságos, de Csekének megköszönte a zongorát és kezet fogott vele. Aztán megkérdezte tőle, hogy ráérne-e a következő napokban, mert szüksége lenne rá. Cseke mondta, sajnos nem ér rá. Erre CC hozzám fordult, kit ajánlanék? Eszembe jutott, hogy Szabó Dani nagyon szereti Chick zenéjét, így felhívtam Danit, aki először nem akart hinni a fülének, de utána boldogan elvállalta.
December 5-én délután próba volt a MATÁV Zeneházban. A „roadmanager” hisztizett, hogy hol a Lincoln? De aztán Chick simán beszállt a Mercedes taxiba, de ragaszkodott hozzá, hogy ne mozduljon a Páva utcából, mert a próba végén vigye vissza a szállodába.
A próbán derült ki, hogy a MATÁV által felkért karmester, Héja Domonkos megbetegedett, így Kovács László ugrott be helyette.
A próba után ötkor sajtótájékoztatót tartottunk a Kempinskiben, ahova közel 30 újságíró jött el. Ez már tetszett Corea-nak is.
Utána mi hazajöttünk, és megvacsoráztunk. Mielőtt megfürödhettünk volna, este 8 körül csöngött a telefon, Isabella Fãdler kérdezte, hol vagyunk? Hol lennénk? Itthon. Ne hülyéskedj Robi – mondta Isabella –, itt ülünk a Kempinski különtermében és rátok várnak. Már is induljunk, és hozzuk magunkkal az ő 3 jegyüket és a Corea-nak járó 20 tiszteletjegyet. Mondtam neki, nincs hozzá kedvünk. De azért megkérdeztem, hányan vagytok? Mondta, 10-en, de ne féljek, ők fizetik a vacsorát. Mondtam, ti hárman + Corea-ék négyen, az hét. De jöttek hármam a Szcientológiai Egyháztól is – mondta Isabella. (Aki nem tudná, Chick Corea is szcientológus volt!) Erre Gabi mondta, akkor ő inkább nem jön. Én hívtam egy taxit és kb. 20 perc múlva ott voltam. Odaadtam egy borítékban a 20 jegyet Corea-nak, ő meg odaadta a mellette ülő szcientológusnak…
Pénteken reggel Szabó Dani keserű szájízzel hívott fel, hogy mondjam el, hol van a Kempinski közelében olyan bolt, ahol ceruzát és kottapapírt lehet kapni. Mondtam, halvány gőzöm sincs. Kiderült Chick kérte Danit, hogy ezeket sürgősen szerezze be!
Aztán december 6-án délutánra ott volt a kért Yamaha modell a BKK-ban, és jó hangulatban lezajlott a főpróba. Annyi mellékzöngével, hogy amikor Kiss Zoli hozta Chick Corea-t és Bernie Kirsh-t, akkor a művészbejáróban ültek a „stage hand”-ek és cigarettáztak. Az egyik tele volt tetoválva, amitől Corea kicsit megrémült. Mondtam neki, ezek a ház alkalmazottjai…
Este a koncert következett. Amíg a zenekar tagjai a főpróba után hazamentek átöltözni, addig megdöbbenést keltett, hogy Corea csak az ingét cserélte le és ugyanabban a tornacipőben volt, mint délután…
Az első részben Wolfgang Amadeus Mozart darabját adták elő: c-moll zongoraverseny K. 491. A végén nagy taps, majd 20-25 perces szünet következett.
A második részében Corea egyik kedvenc zeneszerzője Bartók Béla „15 magyar Parasztdal”-ára improvizált. Mi Gabival szokás szerint az első sor közepén ültünk. Az egyik darab után Corea felállt a zongorától és azt mondta, hogy ez egy szlovák pásztor dal. Ezen a közönség elképedt, néhány fütty jelezte a nem tetszést. Ekkor odamentem a színpad széléhez és mondtam Corea-nak, Bartóknak és a magyar parasztoknak semmi köze a szlovákokhoz. Visszamentem a helyemre, alig ültem le, mikor a színpadról Corea egy papundekli darabot dobott felém. Kapásból belerúgtam, és az ív után a második sor szélén ülő kolleganőmet találtam fejbe. Nagy taps a nézőtéren…
A koncert végén dübörgő vastaps után Corea visszajött és jazz standardeket játszott.
Másnap Gabi elment a Mercedes XIII. kerületi mintatermébe, és kibérelte az akkor legújabb mikrobuszukat.
December 8-án Chick beült a kisbuszba, amit Szabó Dani vezetett. (Visszafelé jött velük Bernie Kirsh is!)
Debrecenben is teltház volt a Kölcsey Központban és ott is a Magyar Telecom Szimfonikus Zenekara játszott Kovács László vezényletével.
A mi kocsinkba pedig bekéredzkedett Sántha Csaba Erdélyből áttelepült fotóriporter, aki öt év múlva a www.jazzma.hu
munkatársa lett.
December 9-én Szabó Dani vitte ki a Mercedes mikrobusszal Corea-ékat a reptérre. Mi a saját kocsinkkal mentünk mögöttük.
A beszállás előtt Chick Corea emberi arcát mutatta felénk. Baráti hangon mesélte, hogy Amerikában nem szokás, hogy a promoter kimenjen a reptérre. Mondtam neki, hogy Gabi és én nem promoterek vagyunk, hanem „jazz lovers”! Jót nevetett rajta, és elmesélte, hogy 1973-ban a Return To Forever kezdeti korszakában otthon ő másolta kazettákra az előző koncertjük felvételét, és azt küldözgette szerte Amerikában a nagyvárosok klubjainak, de a kutya sem hívta meg őket addig, amíg a „Hyímn of the 7th Galaxy” LP meg nem hozta nekik a sikert.
Aztán hetekkel később az egyik Maloschik-ellenszeles sajtóorgánum így írt a budapesti koncertről:
2006. december. 29. 10:36 2006. december. 29. 11:07 GRAMOFON
A jazz jobban megy, Mr. Corea!
A szervező (Maloschik Róbert régi jazz-guru) és közönsége álma vált valóra: az amerikai jazz-zongoristák egyik legstabilabb reputációval rendelkező óriása, Chick Corea lépett Budapesten és Debrecenben színpadra, hogy klasszikus zenerajongóknak és jazzőrülteknek egyaránt valami újat mutasson. Az utóbbiak jártak jobban.
Chick Corea és a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar koncertje
December 6., Budapest Kongresszusi Központ
A meglepetések, amelyek sorra követték egymást az estén, a 65 éves Corea személyét ismerve nem voltak igazán meghökkentő erejűek. Hogy kellemesek, vagy kellemetlenek voltak-e, arról sok ellentmondó vélemény fogalmazódott meg – bennem is. Az első meglepetés egy meg nem hirdetett prológus, Bartók Este a székelyeknél című művének korrekt, alázatos megszólaltatása volt, melyet Corea a Kovács László vezette Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar kíséretében adott elő, majd szépen átgördítette egy rövid intermezzóval Mozart c-moll zongoraversenyébe (K. 491), amely már valóban a program része volt.
Az Ausztriából Budapestre szállíttatott Yamaha zongora bizonyára csodásan szólt, de ennek élvezetében a Corea által hozott hangmérnök nem tudott segítségünkre lenni, ugyanis a hangszer körülbelül a MOM Park messzeségéből csilingelt - érthetetlen módon. Corea nem mutatott sem mélyebb átélést, sem különösebb alázatot a megírt részek interpretálása közben. Amikor a zenekaron volt a sor, ő amolyan műkedvelő közönségként ingatta a fejét és követte a metrumot felemelt mutatóujjával. Mintha azt üzente volna, hogy túl komoly és életidegen a klasszikus zenei előadások világa, ő bizony fittyet hány a konvenciókra, farmert és csíkos inget ölt, nem ráncolja a szemöldökét, nem végez mesterkélt testkörzéseket játék közben, hanem tapsra hívja a közönséget a tételszünetekben, s úgy tesz, mintha a c-moll zongoraverseny nem egy drámai mélységeket feltáró mű, hanem egy szórakoztatásra (is) szánt matinédarab lenne.
Nigel Kennedy hegedűvirtuóz hasonlóképp próbálja már egy ideje visszahozni a klasszikus zenét a vitrinből a nappaliba, de a nagy különbség az, hogy ő sosem veszi kézbe hangszerét „lesz, ami lesz” attitűddel, s a könnyedséget is komolyan veszi - ahogy önmagát is. Az is tény, hogy Mozart korában még szabad volt a mű közben is tetszést nyilvánítani (egy 19. századi porosz rendelet tiltotta meg a tételközi tapsolást), de éltünk a gyanúperrel, hogy ezek a korláttörögetések részben a sztárvendég felkészültségének hiányait voltak hivatottak leplezni. Corea a cadenzákban a klasszika, a barokk ellenpont, a jazz, a latinos dallamok és a new age gyöngyeit is egymás után fűzte. Úgy éreztem, ez megengedhető, hiszen a kadenciában az előadó személyiségének, sajátos zenei gondolatainak kifejezése előtt is nyitva áll az ajtó, s amit hallottunk, az Corea sokirányú tevékenységének lenyomatát képezte. Az viszont már igen kínos volt, ahogy bolyongása végén egy szekund harangozása közben a kottát lapozgatva kereste, hová kell visszacsatlakoznia, miközben Kovács László félig hátra sandítva drukkolt neki. A zenekart és vezetőjét egyébként csak dicséret illetheti, ők nemcsak hogy jól felmondták a leckét, de a rendkívül ritmikusan játszó zongoristát precízen, a metrumot pontosan követve kísérték, és mindvégig szép dinamikai ívekkel játszottak.
A szünet után Corea egymaga tért vissza, hogy Bartók 14 bagatelljéből válogasson, némelyekre hosszan improvizáljon, másokat az általa írt több oldalas kiegészítéssel megtoldva adja elő. A bagatellek könnyebben megadták magukat Coreának, s elhittük, hogy Bartókot talán tényleg mélyen tiszteli a pianista, s nemcsak az évforduló apropóján és a felkérésnek eleget téve nyúl most a magyar zseni látszólag könnyű ujjgyakorlataihoz. Továbbra is hangsúlyozta, hogy mindaz, amit hallunk, egy kísérlet eredménye, nem célja elérni, hogy tengerek lépjenek ki medrükből, s bár a második részben is éreztük, hogy improvizáló muzsikust hallunk, ennek végre inkább az előnyeit élvezhettük.
A végső meglepetés, egy harmadik műsorrész – talán ötletszerű, talán tervezett – beiktatása aztán az egész estének értelmet adott. Corea példaképei, Bud Powell, Bill Evans és Thelonious Monk egy-egy szerzeményét bontotta ki á la Corea. S ekkor mindenki bólogatni kezdett: ez az igazi Chick Corea, akinek olyan könnyedén, mégis temperamentumosan szállnak fel keze alól a gyönyörű, kackiás dallamfutamok és harmóniák, ahogy senki máséból.
No comment!
