Az Oláh Kálmán Jr. Quintet ismét a Budapest Jazz Clubban
Az Oláh család tagjainak fellépése, játéka – bármilyen formációban, bármilyen programmal – egyféle előzetes garanciája annak, hogy minőségi jazzt és jó koncertet fogunk kapni. Április 25-én, csütörtökön a legfiatalabb családtag, Oláh Kálmán Jr. lépett fel quintetjével a Budapest Jazz Clubban. Múlt év szeptemberében már volt szerencsém hallani a zenekart. Fenntartva az előbbi állításomat, másodjára azért már feltűnik egy és más, de ezekről később.
A zenekar összetétele a programfüzet szerint változatlan lett volna, de később a BJC honlapja már jelezte, hogy változás lesz a dobos személyében, vagyis Márkosi András helyett Rigó Gábor játszik. Róla nem tudok semmit, azonkívül, hogy szemmel láthatóan fiatalember (mintha a Bartók Konzi vizsgakoncertjein már láttam volna).
A fellépők névsora tehát a következő volt:
Oláh Kálmán Jr. – szopránszaxofon, illetve altszaxofon egy számban
Molnár Sándor – tenorszaxofon
Oláh Krisztián – zongora
Jónás Géza – bőgő
Rigó Gábor – dob
A zenekarvezető első konferálásakor elmondta, hogy nagyrészt saját szerzeményeiből, testvére és édesapja kompozícióiból állították össze a műsort. A későbbiekben hol bemondta, hol pedig nem az elhangzó szám címét, ezért én is csak hiányos programmal tudok szolgálni.
A „Neighbourhood” címet viselő Oláh Kálmán Jr. darabbal kezdtek, aminek érdekessége az, hogy a BJC-ben pár nappal korábban – a szerző nélkül – fellépő Sebestyén Patrik Sextet új „Wandering in Memory Palace” albumán került internetes terjesztésre.
A folytatásba Oláh Krisztián szerzeménye következett, a „Sonnet I”, amely az „At the Back of My Mind” lemezről ismerős, ahol némiképp más felfogásban hangzik el.
Egy nem konferált mű után következett Oláh Kálmán „Always” című szerzeménye, amellyel 2006-ban megnyerte a Thelonious Monk International Jazz Composers Competition-t. A szám több formában is lemezre került, de az első változat az alábbi lemezen jelent meg nem is akármilyen amerikai ritmus szekcióval.
Az első szett Wynton Marsalis darabjával, a „Delfeayo’s Dilemma”-val zárult. Ha már a korábbi számoknál megemlítettem az eredetüket, akkor itt is megírom: a „Black Codes (From the Underground)” albumon jelent meg 1985-ben és Wynton harsonás öccse ihlette.
A szünet után egy standard előadásával kezdtek, a Billy Strayhorn által írt, megszámlálhatatlan változatban játszott és feldolgozott „Lush Life”-fal. A zenekar előadásában az 1992-es Joe Henderson féle változatot vette alapnak. (Megjegyzem, hogy Joe Henderson „Lush Life” albuma megjelenése után két hónapig állt a Billboard Top Jazz Albums listájának az élén, ahol mostanság Frank Sinatra bérelte ki az első helyet.)
A konferálás szerint Oláh Kálmán Jr. szerzeményével folytatódott a koncert, ami szerintem inkább két darab összekapcsolt előadása volt. Kezdődött egy hosszabb szopránszaxofon intro-val, továbbá volt benne egy kíséret nélküli zongoraszóló is. Talán ez volt az est folyamán előadottak között a leginkább átgondolt, megszerkesztett darab.
Végül – de nem utolsónak – egy korai John Coltrane darab, a „Grand Central” hangzott el (csak ebben az egyben játszott Oláh Kálmán Jr. altszaxofonon). Taps, meghajlás, levonulás után a zenekar adott még egy ráadást a lelkes közönségnek.
A múlt évi koncerttel összevetve a program jelentős átfedést mutat. Persze a jazzben a „hogyan”-on van a hangsúly, nem pedig az eljátszott darabok címén. Az előadott zene minőségét a muzsikusok hangszeres tudása, improvizációs készsége, régi ismeretségük és sok fellépésük különböző formációkban biztosítja.
