Akiket mi (me and my lovely wife Gabriella) hoztunk Magyarországra! – 41. rész: Chico Freeman (2005. július 8.)
A következő hetekben a zsámbéki külföldi fellépőkkel folytatom sorozatomat!
2005 tavaszán ismét felhívtam Ilse Weinman, hogy ismét jön-e a nyáron Európába Chico Freeman? Amikor azt válaszolta, hogy július elején jön, akkor azt mondtam neki, hogy hívjon fel másnap, mert megpróbálok Budapestre és egy vidéki nagyvárosba is elintézni egy-egy koncertet.
Majd miután letettük a telefont, azonnal felhívtam Kirchkeszner Ágnest, aki akkor a Millenáris Park igazgatónője volt. El volt ájulva az ötletemtől, így azonnal belement, hogy Zsámbék után egy nappal, szombaton ő is fellépteti ezt a formációt.
Aztán felhívtam Szombathelyen Dr. Tímár Péter barátomat, a Lamantin Jazzfesztivál főszervezőjét, aki csütörtökre írta be őket. Így a Chico Freeman & Dresch Quartet a 18 évvel ezelőtti nyáron „országos turnén” vett részt. Gondoltam ez szép 50. születésnapi ajándék lesz Dresch Misinek.
Ezúttal Péter ment Bécsbe Chico-ért, mert náluk lépett fel először az amerikai világsztár szaxofonos.
Másnap jöttek Zsámbékra, ott is nagy siker volt. És a koncert közben egy különös eset is előfordult. Egy dongómotoros helyi matróna felhajtott a domboldalra és Chico Freeman szólója közben megkérdezte tőlem: „Ki ez a szépszál gyerek?”, mondtam neki, hogy a világ egyik legjobb szaxofonosa. Erre az öregasszony elmotorozott. Kb. fél óra múlva már motor nélkül „kiöltözve” visszajött, és kezében egy szál művirággal a színpad elé ment, és magyarul mondta a magyarul nem beszélő Chico Freeman-nek: „Hajolj le!” Chico megkérdezte tőlem, hogy mit mondott? Mondtam neki, hogy hajoljon le, biztos puszit akar adni. Erre Chico lehajolt, és a néni szájba csókolta! A közönség nevetett és tapsolt. A koncert pedig folytatódott. A koncert után a Matyiban vacsora közben Chico Freeman megkérdezte tőlem: „Robert, ez nálatok törzsi szokás?”. Ezen meg én nevettem jót!
És a Millenris koncert előzeteseként július 8-án így írt Szemere Katalin, az azóta megszüntetett Népszabadság újságírónője:
Dresch születésnapjára jön Chico Freeman
Újabb világsztár lép fel a Millenáris Park Fogadójának földszintjén: az amerikai Chico Freeman. A szaxofonos együtt zenél szombat este nyolc órától a Dresch Quartettel.
Pár nappal 56. születésnapja előtt koncertezik Magyarországon Chico Freeman. A Chicagóban született művész zenész család sarja. Apja, Von Freeman legendás tenorszaxofonos, akinek nyolcvanadik születésnapján, 2002-ben, Chicagó polgármestere október 3-át Von Freeman-napnak nevezte el. (Azóta is minden évben ezen a napon fesztivállal ünneplik a művészt.)
Freeman apró gyerekkorától tanult trombitálni, a Northwestern Egyetem iskolai dzsesszegyüttesében még trombitásként zenélt. Aztán hangszerét tenorszaxofonra váltotta, napi nyolc-tíz órákat gyakorolt, hogy ebben is profi lehessen. Később zeneszerzést és zeneelméletet tanult a Governors állami egyetemen, s közben alap és középfokú kurzusokon kezdett tanítani. A South Bend-i dzsesszfesztiválon az iskolai együttessel zenélt, mikor megkapta a legjobb szólistának, valamint a legjobb szaxofonosnak járó díjat és egy turnélehetőséget Brazíliába. Bár leginkább dzsesszt játszott Freeman, chicagói klubokban többször is fellépett blueszenészekkel, például Memphis Slimmel és Lucky Camichaellel. Freeman játszott popot és R&B-t olyan csapatokkal, mint a The Temptations, a The Four Tops és a The Eurythmics.
New Yorkban a hetvenes években nem kisebb művészekkel szerepelt együtt, mint a bőgős Cecil McBee, a dobos Elvin Jones, a szaxofonos Sam Rivers. Nem sokkal később létrehozta első önálló csapatát. Első európai turnéján Elvin Jones együttesének tagja volt. Első saját lemezét az India Navigation adta ki 1978-ban, Spirit Sensitive címmel. Az 1980-as években apjával és a The Leaders együttessel turnézott és készített lemezeket. 1989-ben felhagyott az akusztikus dzsesszel, és a Brainstorm együttes zenéje már jóval elektronikusabb hangzású volt. 1999-ben jött a következő újítás: a latin dzsessz. A Latin Jazz Explosion zenekarral európai turnén aratott sikereket. Ugyanebben az évben jelent meg apjával készített lemeze, majd a következő évben a Face to Face című album, amelynek anyagát a trombitás Franco Ambrosettivel és az ütőhangszeres Reto Weber együttesével rögzítették az előző évi berlini dzsesszfesztiválon. 2001-ben szerepelt először a Dresch Quartettel a Zsámbék Jazz Open fesztiválon, a szombati koncertre az ötvenedik születésnapját ünneplő Dresch Mihály invitálta. Freeman legutóbbi latindzsessz-lemezét, az Oh, by the Wayt 2002-ben dobták piacra.
És a Millenáris koncert élményeit így írta le 15 éve az Underground Magazin munkatársa, Utazó:
Chico Freeman és a Dresch Quartet
Alighogy Billy Cobham elhagyta hazánkat, máris érkezett a Világsztárok a Millenárison sorozat következő fellépője, Chico Freeman, hogy együtt ünnepelje a Dresch Quartettel és velünk Dresch Mihály születésnapját. Ezen az estén tehát a főszerepet a szaxofon játszotta.
Már több ízben írtam, hogy egy jazz koncert a Millenáris falai között csak jó lehet. Ennek a helynek van egyfajta kisugárzása, és mintegy megidézi a letűnt korok hangos zakatolását. A hangulat már az érkezéskor magával ragadott: csendes moraj és a hangfalakból csendesen duruzsoló smooth jazz fogadott bennünket a koncert előtt. Aztán hamarosan megszólalt az élő zene, méghozzá nem is akárhogy: a Dresch Quartet ezen az estén legkiválóbb formáját hozta.
Dresch Mihállyal kapcsolatban én már meg merem kockáztatni azt a merész kijelentést, hogy elérte a garbareki magasságokat: szerénységével és tudásával egyszerre adózott hangszerének és elődeinek. Olyan alázattal, tisztelettel és profizmussal szólaltatta meg a szaxofont, ahogy azt csak a legjobb zenészektől várhatjuk el, nem is véletlen, hogy a jazz körökben jól ismert és méltán elismert Chico Freeman épp az ő felkérésére utazott át hozzánk.
Dresch Mihály kiváló érzékkel választott magának muzsikustársakat is: a virtuóz cimbalmost, Lukács Miklóst, Baló István ütőst és Szandai Mátyás bőgőst. Már az elképzelés is nagyszerű, hogy cimbalmot vigyenek a jazzmuzsikába, de az igazi csoda az, hogy milyen komoly teret tudnak biztosítani neki: Lukács Miklós nem csak gazdagította, de egyenesen új értelmet adott Dresch Mihály elképzeléseinek. A jellegzetes erdélyi és magyar népzenei motívumokkal a Dresch Quartet muzsikája teljesen új utakat jár be, ez az eredetiség pedig olyan hihetetlen atmoszférát teremtett a Fogadó vasalatai között, hogy szinte percenként tört fel az elismerő taps a közönség soraiból. Az egész koncert egy nagy harmónia volt.
S hogy a vendégről is szó essen: Chico Freemannel kapcsolatban a legkényesebb ízlésű jazz hallgató is kizárhatta kétkedését a kapukon kívülre, mert a szaxofonista néhány papírlapra vetett hangjegyből komplett lexikonokat játszott ki. Sem free jazz, sem csöpögő popularitás nem volt ebben a produkcióban, csak "a" jazz, a maga látszólagos egyszerűségében és sokszínűségében. Az öt muzsikust figyelve úgy tűnt, mintha 30 éve mindennap együtt nyomnák a jazzt. Pedig nem: közös munkájuk csak néhány évre vezethető vissza. Igen kérem, ezt nevezhetjük profizmusnak: a két szaxofonos bravúros játéka annyira tökéletes és gyors volt, hogy ha szemünket becsuktuk, akkor nem is tudtuk megkülönböztetni, hogy ki játszik. Ahogy a hangszerek egymás hangjába vágtak, az egyszerűen mindenkit megdöbbentett, frenetikus volt hallani ezt, szó szerint brillíroztak a zenészek.
Egyáltalán nem lepődnék meg azon, ha a Dresch Quartet és Chico Freeman közös stúdióalbumot készítene, esetleg néhány állomásos turnét bonyolítana le. Mert a hallottak alapján bizony egy szupergrupp jönne így létre, és a közönség zabálná a produkciójukat.
(Csak zárójelben tenném hozzá: mindkét szerző téved. Nem Dresch Misi hívta meg az 50. születésnapjára Chico Freeman-t, hanem én. Sőt, én intéztem, hogy csütörtökön Szombathelyen (Lamantin Fesztivál), pénteken Zsámbékon, szombaton pedig Budapesten játszhassanak együtt! – A szerk.)
