Zongora szólók a „medley” jegyében
Kedd este a BJC New York Jazz Fesztivál sorozatának harmadik fellépője Kevin Hays zongorista volt. Az előző alkalmakhoz képest jóval alacsonyabb létszámú közönség volt kíváncsi az eseményre, talán a fellépő kisebb ismertsége, talán a szóló zongora produkció ijesztett el többeket.
Bár több tucat album is megjelent saját neve alatt, Kevin Hays inkább sideman-ként ismert (pl. Benny Golson, Joshua Redman, Sonny Rollins mellett is játszott). Diszkográfiájában találtam két szóló zongora albumot is, amelyeken saját szerzeményeket játszik. Kétség sem fér kvalitásaihoz, de azért a világsztár jelző az Ő esetében túlzás lenne.
A kezdésnél némi ijedtség vett rajtam erőt, mivel a zongorista a hangszerre helyezett laptopjáról beindított egy halk háttér zenét, elkezdett zongorázni, majd szöveg nélküli énekkel egészítette ki hangszeres játékát. Egyébként – szerintem – ugyancsak a laptopról volt vezérelve a színpadkép, a háttérben színes körök tűntek fel, növekedtek, egymásba olvadtak, majd eltűntek.
Kb. negyed óra hosszúságú első darab után egyértelműen jazz következett.
A szám utáni konferálásból aztán kiderült, hogy mitől is volt olyan ismerős és jazzes a produkció, egy egyveleget (medley) játszott a zongorista Wayne Shorter szerzeményeiből. Beszédében Shorter művei közül az „Adam’s Apple” albumot emelte ki, majd később még az is említette az este folyamán, hogy Ő összes hajdani Blue Note lemezt nagyon kedveli. (Azt hiszem, ezzel nincs egyedül.)
Szóval innentől kezdve egyértelmű volt, hogy ilyen-olyan szerzeményekből összegyúrt, egyéni és egyedi medley darabok lesznek műsoron. Persze nem szabad elfeledkezni a zongorista által „hozzáadott érték”-ről, amivel összekötötte és kiegészítette a különböző dallamokat.
A következő dalként a „You Are My Sunshine”-t zongorázta és énekelte, aztán messzire barangolt el a zenében. Egyébként meg fognak lepődni, főállású zongorista létére nagyon jól énekel, ki gondolta volna.
Tulajdonképpen innentől feladtam az ismerős motívumok keresését, a zongorista sem konferálta azokat, de az első szett utolsó darabjának felépítését még leírom.
Egy, valószínűleg afrikai eredetű népdalt kezdett énekelni (nem tudom milyen nyelven) és játszani, majd szám átment Sonny Rollins híres szerzeményébe, a karibi hangulatú „St. Thomas”-ba.
A második részben – többek között – feltűnt még a „Scrapple from the Apple” Charlie Parker-től, az „All the Things You Are”, de inkább az osztrák költő, Rainer Maria Rilke egyik versének, a „The Gazelle” (Die Gazelle / A gazella) előadását – zongora és angol nyelvű ének – említem meg.
Hays az est folyamán többször is megköszönte a nagyszerű klubnak és a közönségnek, hogy lehetőséget kapott szóló programjának bemutatására.
A közönség elégedettségét tapssal fejezte ki a művésznek, aki még visszajött egy ráadás erejéig.
Tényleg köszönet illeti a BJC-t, hogy bevállalt egy ilyen bensőséges, intim légkörű rendezvényt. A nézők, akik eddig sem kételkedtek Hays zongora tudásában, most énekelni is hallották, valamint megismertek egy végtelenül szerény és barátságos embert.
