Jazzkanizsa - a szuper szombat
50 év… hatalmas idő, félévszázados hagyomány, mekkora kaliberű előadók és megannyi néző. Szerencsére az út a Medgyaszay házig csak néhány perc, így nem jutott túl sok idő a jövőbelátásra, s a házban tapasztalható nyüzsgés gyorsan maximális pozitívra tekerte mindenkinek a csakráját.
Bizony, a második nap, a szombat mindig egy külön ünnep volt. Főleg hogy idén a fesztivál tisztán jazzt hozott: nem hatott be a világzenei vonal és persze az esti zárókoncert külföldi felhozatala is a régi idők emlékét hozta vissza. Csak a Magyar Rádió közvetítőkocsija és a sürgőforgó technikusai hiányoztak a látványból, de ezt kompenzálták az előtérben és a színházteremben levő jazzrajongók, akik rendkívüli számban érkeztek a mai napon.
Telt ház volt, sőt kis túlzással a csilláron is lógtak, mint a régi szép időkben (kicsit pontosabban: jónéhány embernek már csak állóhely jutott). Egy biztos, öröm volt látni, hogy mennyien érdeklődnek és szeretik a jazzt, s léteznek 50 évnyi, vagy annál régebbi ismeretségek és barátságok is, hiszen a (jazz)zene összehozza az embereket.
Az első koncert elkövetője a Varga Bendegúz Quartet volt, akik 2015-ben alakultak meg.
Bendegúzék legfrissebb, „Chasing Your Dreams” című albumukat hozták el, mondhatjuk lemezbemutató koncertet kaptunk, így nem volt véletlen, hogy a quartetet vendégként a lemezen is aktívan közreműködő remek zongorista, Tzumó Árpád jelent meg a színen. Elsőként a „Fable” kissé kalandozó, afféle kacskaringós utak érzetét kapjuk meg, majd a „The Day I Tried to Live” következett, ami egy Soundgarden feldolgozás erősen érezhető grunge hatásokkal.
Ezt követte a „Credo”, ami szép, kerekké formált gondolatiságot fogalmazott meg, gyönyörű zongora és gitárfutamokkal tarkítva.
Az „Elasctico” valójában Tálas Áron remek kompozíciója, ami az album záródalaként van fémjelezve, de itt „középidőben” is remek alkalmat ad az ejtőzésre a lágy futamaival, ahol a zenészeknek volt remek alkalmuk a saját értelmezésüket is megmutatni a dalban. Az album kezdődala, a „Chasing Your Dreams” már teljesen más moodba hangolta át gondolatvilágunkat, elkezdtük keresni a saját álmainkat és vágyainkat az agytekervényeink között.
Zárásként a Tzumo által komponált „Blues for Crook” elsőként egy trióként jelenik meg, majd kiegészül „kvintettre”. Ez a dal sokkal közelebb áll számomra a „réginagyok” világából megismert „klasszikus magyar” jazzhez, már-már vártam Tony Lakatost, hogy megjelenik a színpadon és Ávéd Jánossal együtt fújnak tovább, de ez az álom nem valósult meg sajnos.
Nehéz lenne bárkit kiemelnem, vagy ki nem emelnem, hiszen öt remek zenészt láttunk (Varga Bendegúz – dob, Ávéd János – szaxofon, Cseh Péter – gitár, Bögöthy Ádám – bőgő, Tzumo Árpád – zongora), akik tudásuk legjavával szórakoztattak bennünket egy remek album dalaival.
Setlist:
Fable
Kacskaringós utak
The Day I Tried to Live
Credo
Elastico (Tálos Áron szerzemény)
Chasing Your Dreams
Blues for Crook (Tzumo szerzemény)
Fel sem ocsúdtunk még a remek hangulatú koncertből, máris a nyakunkon volt a „nagykoncert” Sara Dowling-gal és zenésztársaival. Sara már járt nálunk, 2019-ben duóban Gayer Mátyással mutatkozott be Nagykanizsán és nyűgözte le a kanizsai közönséget. Remek hangterjedelmével, izgalmas muzikalitásával és többnemzetiségű gyökerei okán igazi érdekesség a jazzpalettán.
Most, kiegészülve Dario Di Lecce-vel a bőgőnél és Steve Brown-nal a doboknál kvartettben bűvölte el a közönséget. A dalok közben és között is többszöri vad tapsolások, elismerő kiáltások és füttyszó hallatszott a feltüzelt nézőtérről, ahol igazi „amerikajazz” hangulat lett úrrá. Persze ezért az énekesnő is mindent megtett: többször is magyarul szólt hozzánk, s folyamatosan hálálkodott azért a tapsért és ovációért, a hatalmas energiáért, amit a pódiumon kapott. Jól értitek a jazzt, ezt érzem az energiából, amit adtok nekünk – mondta. Elmesélte, hogy a zenével a jól ismert Kodály-módszerrel ismerkedett meg, és tudja, hogy a Bartók No3 zongoraversenye a legnehezebb zongoramű, ami a zongoristák mumusa. Bezzeg neki nem volt semmi mumusa, nagyon szépen, ritmusosan és dinamikusan énekelte a dalokat, közöttük egy saját szerzeményt is (Phoenix from the Ashes), továbbá két portugál nyelvű dalt is, így csempészve némi latin fado-t is a jazzbe.
Dario Di Lecce, aki London egyik legkeresettebb bőgőse, s nem mellesleg Sara újdonsült férje, remekül adta meg a mélytartomány hangzásvilágát, érzéki, technikás játéka igazán fülbemászó volt.
A doboknál Steve Brown manchesteri dobos ült, aki a tanulmányait New York-ban végezte, közel negyed évszázasa Londonban telepedett le. Steve dobolásán erőteljesen érezhető az amerikai lüktetés és verőkezelés, behunyva a szemünket máris egy füstös New Orleans-i jazzklubban érezhettük magunkat.
A csapat negyedik tagját nem kellett bemutatni, hiszen Gayer Mátyás nagykanizsai születésű, s innen, mint egyfajta alma materből repült ki először a grazi iskolába, majd néhány éve Londonban telepedett le a rendkívül tehetséges jazz zongorista. Játéka légies könnyedségű, az érzelmek közvetítésére kifinomult, lágy, de rendkívül dinamikus szólamai egyedi világát vetítik ki a hallgatóságra. A zene beszél, nem kell róla többet mondanom – mutatta be így Matyit Sara. Hiszen London nem egy jó város, de ha ilyen nagyszerű emberekkel zenélhetek, akkor megéri ott élni– folytatta.
A koncert, mintha csak egy nyúlfarknyi, negyedórás egyveleg lett volna, elrohant. Arra ocsúdtam, hogy máris mennek le a színpadról, ami ellen igencsak hallható ellenvéleményt fogalmazott meg a forrongó közönség, aki többet és még többet kívánta hallani a quartetet.
Természetesen, egy újabb dal erejéig még megkaptuk a csodát, a „Despedida en Manguera”-val végleg búcsút vettek a teltházas Jazzkanizsától. Reméljük, nem kell újabb 4 évet várnunk arra, hogy újra láthassuk a nagykanizsai deszkákon.
50 év ide vagy oda, a Jazz élt, él és élni is fog, mondtam vidáman. Csak a hallgatókat sajnáltam, de nagyon… mármint a Magyar Rádió hallgatóit, hogy erről bizony csúnyán lemaradtak…
Setlist:
Let’s Live Again (Milt Raskin, George Shearing)
I Hear a Rhapsody (George Fragos, Jack Baker, Dick Gasparre)
Isn’t It a Pity (George Gershwin, Ira Gershwin)
Will You Still Be Mine (Matt Dennis, Tom Adair)
Por causa de Voce (Antonio Carlos Jovino)
Phoenix from the Ashes (Sara Dowling)
Canadian Sunset (Eddie Heywood, Norman Gimbel)
Despedida en Manguera (Johnny Alf)
