Exkluzív interjú a Magyar Jazz Szövetség új elnökségi tagjával, Dr. Peller Györggyel
Gyuri már a második olyan munkatársa a www.jazzma.hu-nak, aki bekerült a Magyar Jazz Szövetség elnökségébe! Az első Gáspár Károly volt, aki 2019-ben és 2020-ban volt elnökségi tag.
1) Mióta vagy tagja a Magyar Jazz Szövetségnek?
2019-ben léptem be a Magyar Jazz Szövetségbe.
2) Ki és mikor proponálta Neked, hogy legyél elnökségi tag?
Bágyi Balázs javasolta, hogy válasszon meg a Szövetség az elnökségbe, mivel a Szövetség sokszor találja magát szemben jogi kérdésekkel, és mivel jogász vagyok így azokat meg tudom válaszolni, amellett, hogy zenélek is.
3) És mikor választottak be az új elnökségbe?
A legutóbbi választáskor jelöltek és választottak be, 2023 szeptemberében.
4) Kaptál már jogi kérdéseket?
A Szövetség éves közgyűlésein már korábban is előfordult, hogy jogi kérdések merültek fel, amelyekre válaszoltam, de az elnökség keretében is több jogi kérdésben kellett már állást foglalni.
5) És mi lesz zenei szempontból a feladatod? I mean, lesz valami olyan projekt, amit direkt rád szabtak?
Egyelőre zenei feladatot nem kaptam, jelenleg a Szövetség által benyújtható pályázatokkal foglalkozom elsősorban. Egy nagyobb összegű támogatásra már pályáztunk is, remélem meg is nyerjük.
6) És mikor lesz az első olyan rendezvény, amit Te szervezel és irányítasz majd?
Biztos annak is eljön az ideje. Korábban 15 éven keresztül bonyolítottam egy rockfesztivált, illetve több, mint száz koncertet szerveztem már, nemcsak a saját zenekaromnak.
7) Sok sikert az új feladatod megvalósításához!
Köszönöm szépen!