Magyar Jazz Ünnepe 2020 – 2. nap
A Magyar Jazz Ünnepének második napján a fiatal generáció került a középpontba. Négy iskola képviseltette magát ezen az estén: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem növendékei mellett lehetőséget kaptak a Bartók Béla Konzervatórium, a Kodolányi János Főiskola és az Egressy Béni Református Zeneművészeti Szakközépiskola ifjú művészei.
A sort az utóbbiak nyitották megalapozva az este hangulatát. Az iskolát ezen az alkalmon a Vida Klaudia Quintet (Vida Klaudia - ének, Dimák Patrik - gitár, Fülöp Dániel - zongora, Berki Tamás - bőgő, Éles Máté - dob) képviselte. Felvezetésként azonban a „Donna Lee” hangzott el még az énekesnő nélkül, gitár-bőgő-dob trió felállásban. A következő dalnál, a „Strollin’”-nál már színpadra lépett Klaudia is és a zongoristával már öt taggal állt ki formáció. A továbbiakban hallhattuk még a „Happy Madness”-t portugál dalszöveggel, majd a „Body and Soul”-t, amin külön érződött, hogy közelebb áll a zenészekhez. Zárásként a „Have You Met Miss Jones”-t adták elő, melynek elkezdése előtt még megköszönték a felkészítést és a hangszereléseket volt tanáruknak, ifj. Szakcsi Lakatos Bélának.
A következő iskola képviseltjei értelemszerűen közelebb álltak hozzám, hiszen a Bartók konzi jött a sorban. A jelen helyzetben fontos információ, hogy már mindannyian befejezték a konzis tanulmányaikat. A Csikós Áron Trió lépett fel a színpadra, a dobos mellett Kuti Laura basszusgitározott, Kapolcsi-Szabó Levente zongorázott, és vendégként Caussanel Izabellát hallhattuk énekelni. Dobszólóval indult a produkció, az első dal egy magyar népdal feldolgozása volt. Másodikként Áron dala, a „Left Alone” következett, és nagyon tetszett a tagok között működő kémia, az egymásra való odafigyelés. Az egyik aktuális kedvencem, Chick Corea-tól a „Windows” jött ezután, majd Levente saját dala, a „Változások”. Az előző iskola produkcióján talán némileg érződött a feszültség, itt azonban tényleg zene szólt. Az egész egyben volt, kialakult egy különleges atmoszféra, ami az összes dalt körbelengte. Felcsendült még az „Inner Urge” (Joe Henderson), nagyon jó zongora és basszusgitár szólókkal. A legelső szerzemény után végül az utolsó két dalra pedig újfent csatlakozott Izabella; előbb egy magyar népdal nagyon kreatív átdolgozását adták elő, majd egy francia művel zárták műsorukat. Nekem nagyon jó élmény volt, ahogyan zenéltek; abszolút jogos volt a nagy taps és a komoly létszám a közönség soraiban.
A Kodolányi János Főiskola égisze alatt egy lendületes, jó kisugárzású csapatot láthatott, hallhatott a nagyérdemű. Németh Patrícia énekelt, őt kísérte Tamás Andor zongorán, Kiss G. Márton basszusgitáron, és Vendl Máté dobon. A legelső számuk egy pop dal volt „Sugar” címmel; amit egy örökzöld, a „Song for My Father” követett. A zenekar repertoárja elég színes, változatos felépítéssel rendelkezett, ezután egy nagyon ismert, sokat játszott balladát, az „I Fall in Love Too Easily”-t adták elő. Minden tag előadásmódjára jellemző volt a határozottság és a magabiztosság; érződött a munka, a gyakorlás a dalok mögött. A zongoraszólókat külön kiemelném, minden alkalommal újabb szintre tudott lépni, hozzá tudott adni az aktuális produkcióhoz. A lassú ballada után jött a tempósabb „Devil May Care”, egy újabb pop dal „Street Life” címmel, majd egy ismételten gyakran műsorra tűzött standard-del, a „Softly, as in the Morning Sunrise”-zal zárták előadásukat.
Utolsóként lépett fel, de talán a legnagyobb várakozás előzte meg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenekarát. A négy zenész mind nemrég végzett az akadémián, ellenben az idei évben elmaradtak a diplomakoncertek, ezért mindannyian nagyon örültek, hogy ily módon mégis felléphettek együtt. Cseh Péter gitározott, Farkas Zsolt zongorázott, Arday Dániel nagybőgőzött és Márkosi András dobolt az említett felállásban. Már kezdésként magasra tették a lécet, John Coltrane „Resolution”-jével indult a műsoruk. Egy dobszólóval átmentek a második kompozícióba, Zsolti egyik dalába; ezután jött egy Péter szerzemény. Minden előadott szám összetett volt, határozottan megszólalt, karaktere volt, a zenészek pedig egyénileg és csapatként is komoly szintet hoztak. A folytatásban volt még egy Scofield, majd egy másik Péter dal is. A kíséret sosem volt sok, mindig annyit játszottak, amennyire szükség volt. A sound, a technika, az odafigyelés mind nagyon összeállt, egy erős és magabiztos produkciót láthattunk a lehető legjobb értelemben. A jobbnál jobb improvizációk érték egymást, különösen a zongora és a gitár esetében; de semmiben sem maradt el a bőgő, vagy a dob sem. Az nem kérdés, hogy ihletett napot fogtak ki a zenészek, a közönség pedig örömmel figyelte a színvonalas műsort.
Jobbnál jobb fiatal zenekarok és zenészek szórakoztattak minket egész este a Magyar Jazz Ünnepének második napján. Érdemes megtalálni a helyünket a közönség soraiban az ilyen eseményeken, hiszen akik ma a jövő reménységei, azok töltik meg holnap a színpadokat és jelennek meg a nagyok mellett a különböző koncerthelyszíneken.
