Bemutatkoznak a JazzMa.hu munkatársai – Barcsik Géza
A www.jazzma.hu munkatársait bemutató sorozatunk mai vendége: Barcsik Géza. Géza több mint 4 éve dolgozik nekünk! Első koncertbeszámolója 2013. augusztus 8-án jelent meg nálunk: http://www.jazzma.hu/hirek/2013/08/12/a-voros-janka-e-series-az-opus-jazz-clubban-2013-augusztus-12-en-barcsik-geza-fotoriportja/
1) Mikor és hol születtél?
Győrben, 1963-ban.
2) Mikor kezdtél jazz-zel foglalkozni?
Ezt pontosan biztosan nem tudom megmondani, de a zene nagyon kis koromtól erősen hatott rám. Főleg az instrumentális zenék. Volt lemezjátszónk talán már 5 éves koromban, a márkájára nem emlékszem, talán csehszlovák Supraphone.
Azokon kislemezeket hallgattunk, de 78-as fordulatszámú LP-ket is. Főleg komolyzenék voltak. Amit a TV-ből hallhattam és nagyon tetszett, az az Egymillió fontos hangjegy című műsor szignálja volt a Brecker Brothers-től, mint azt kb. 20 évvel később megtudtam. Amire pontosan emlékszem, az a Magyar Rádió éjszakai sávjában véletlenül elcsípett Miles Davis „Live at Fillmore” című lemeze volt. Valahonnan későn értem haza, még általános iskolás lehettem, és bekapcsoltam a Karácsonyra kapott kazettás magnómat, amin rádió is volt. Nem tudtam, mit hallgatok, de megvártam a műsor végét, hogy bekonferálják az előadót. Egy életre megjegyeztem Miles Davis nevét, a kis mono rádióból iszonyú energiabomba szólt, és nem a hangerő miatt, mert nem hallgathattam hangosan, nehogy felébresszem a családot. Először nem is trombitának tűnt a szólóhangszer, azt hittem gitárszólót hallok. A tempó pedig nagyon húzós, szédítő volt.
3) Mikor költöztél Budapestre?
1982-ben, érettségi után, amikor felvettek a Dekoratőr és Kirakatrenedező Iskolába. De már gimnazista koromban sokat utaztam Budapestre, főleg szombat délelőtt, amikor még ki lehetett menni a Múzeum körúti illegális lemezbörzére. Itt inkább lemezeket cseréltem, mert vételre nem volt pénzem. Visszatérve előző kérdésedre, Győrben minden második héten Mini koncert volt, ahol majdnem mindig ott voltam. És elindultak a legendás győri jazzkoncertek Hartyándi Jenőék szervezésében. Fantasztikus, katartikus élményt jelentettek a szürke iparvárosban a sűrű kádárizmusban elhangzó világszinten is legszabadabbnak számító zenék az első vonalból. Legnagyobb élményem a remek koncertek közül talán a Roscoe Mitchell Sound and Space Ensemble frenetikus koncertje volt. Budapestre költözésem után sokat jártam a SOTE Jazzklubba, ahol Binder, Dresch, Kathy-Horváth Lajos, Gárdonyi László, Pleszkán Frigyes, Jiri Stivin koncertjeit láttam, de voltam többször a Keleti Pályaudvar oldalépületében működő klubban is, ahol Babosék jam-eltek. A Bem rakparton Mini és Dresch Klub működött. A 80-as években kétszer is sikerült kijutnom a Varsói Jazz Jamboree-ra. Wynton Marsalis, Herbie Hancock, Ron Carter, Jack DeJohnette Special Edition, David Murray és a World Saxophone Quartet, James Blood Ulmer Odyssey Trio, magyar részről pedig a Kőszegi Rhythm & Brass hatalmas sikerű koncertjeit láthattam. Miles Davis-ről sajnos lecsúsztam önhibámon kívül. Az Iparművészeti Főiskolán a diplomamunkám egy fiktív, akkor még nem létező, elsősorban kelet-közép-európai zenékre specializálódó lemezkiadó, és szintén fiktív lemezborítók voltak, létező és még csak tervben létező zenekarok számára. A kiadónak az Adyton nevet adtam, egyeztetve elképzelésemet Szabados Györggyel, akitől meg is kaptam a hozzájárulást, ahhoz, hogy a számomra legnagyobb hatású és legkedvesebb művének a címét használhassam. Máig emlékszem, hogy milyen természetesen kedves és nyíltszívű volt, amikor beültünk a Nyugati Pályaudvar restijébe. Őszinte érdeklődéssel hallgatta kérésemet, és nagyon szívesen adta a nevet a fikciós kiadó arculatának és kiadványainak elkészítéséhez. Így születtek meg borítók Lőrinszky Attila „Erdély” című nem létező lemezéhez, a Dresch Quartet „Hazafelé”, Szabados György „Csiga”, a Vágtázó Halottkémek „A Halál Móresra tanítása” (ez a kiadvány megvalósult, de természetesen nem az Adyton, hanem egy akkor még nem létező kiadó jóvoltából), és a fiktív Dharma zenekar fiktív borítója...
4) Milyen stílust/stílusokat kedvelsz?
Nagyon széles az érdeklődési köröm, de az igazán nagy zenészek között is nagy az átjárás, stílustól függetlenül. Az említett győri koncertsorozat nyitókoncertje Anthony Braxton szaxofonos szólókoncertje volt. Egészen döbbenetes koncert volt. Braxton egyik darabja, egy hangok nélkül előadott mű volt. Csak a billentyűk kattogása hallatszott, de a közönség lélegzetvisszafojtva hallgatta, látva az előadásmód intenzitását és érzékelve, hogy Braxton teljes odaadással, koncentrációval, csak belső dallamok "megszólaltatásával" legalább 20 perces darabot adott elő. Iszonyú ovációt kapott, és dőlt róla a víz. Ezután hallhattuk, hogy a két korszakalkotó free jazz zenész, Braxton és Szabados György milyen átéléssel és szakmai alázattal játszott jazz standard-eket, életükben először találkozva. Azóta is nagyon szeretem a szabad zenét, de a Weather Report, Joe Zawinul, Pat Metheny, az Oregon, John McLaughlin és a többi zseni zenéje is lételemem, a rengeteg jó magyar zenész mellett. Szabados György, Dresch Mihály, Binder Károly és a fiatalabbak közül Kézdy Luca, Gotthárd Mihály, Benkó Ákos, Szebényi Dani, Ludányi Tamás, Fonay Tibor, Borlai Gergő... Hosszasan folytathatnám a sort, szerencsére nagyon gazdag lett az utóbbi évtizedekben a magyar jazzélet. De továbbra is szeretem a régi progresszív zenéket, azok is klasszikus értékeket jelentenek már. Bill Bruford, a Yes és a King Crimson dobosa magát jazz zenésznek tartja. Egyik kedvenc lemezem Bruford, Eddie Gomez és Ralph Towner közreműködésével készített albuma. Magyar zenekaroknál is gyakori ez az átjárás, a VHK-ban Lőrinszky Attila bőgős vett részt, a Vágtázó Csodaszarvast pedig Benkő Róbert és Vaskó Zsolt erősíti.
5) Mikor kezdtél jazzlemezeket gyűjteni? Jelenleg hány LP-d és CD-d van?
Gimnazista koromban már gyűjtöttem a lemezeket a hetvenes évek második felétől. A Lengyel Kultúra és az NDK Kultúra Háza volt a fő beszerzési helyem, ha Pesten jártam, illetve Komáromnál átjutva Csehszlovákiába, Révkomáromban is remek lemezeket lehetett megvenni. Stivin, Tomasz Stańko, Fermata, Namyslowski... Gyűjtöttem a lengyel Jazz Forum-ot is, ami rendkívül friss és színvonalas cikkeket és remek képanyagot tartalmazott. Progresszív rock, jazz-rock és a jazz különböző irányzatai voltak és vannak a gyűjteményemben. A magyar lemezek körül a Szaturnusz, a Dimenzió, a Rákfogó, Tomsits, a Syrius, Szabados, a Binder Quintett John Tchicai-jal a legrégebbiek bakeliten. Persze rockzenét is gyűjtöttem, első bakelitemet nagybátyámtól kaptam, az Illések és pofonok-at. Sajnos, az Iparművészeti Főiskolai tanulmányaim idején sok lemezemet eladtam pénzhiány miatt, de így is maradt egy válogatott kollekció: kb. 300-350 vinil és kb.1000 CD. De ezeket mind meg is hallgattam, és jól ismerem, szeretem őket.
6) Hol jelent meg az első cikked?
Sajnos nem emlékszem... De én inkább rajzolni szeretek, mint írni, ezért is lettem képzőművész. Első komolyabb zenei témájú írásom az úgynevezett rendszerváltáskor egy rövid életű győri újságban, a Tér-Kép-ben jelent meg. Ez egy interjú volt Grandpierre Attilával a VHK lemez megjelenése alkalmából, aminek én készíthettem a borítóját. De a 80-as években sokat dolgoztam Hartyándi Jenőékkel is, én terveztem a Jazz Stúdium periodika több számát, és a „Repedések” című kötetet is, ami a győri jazzéletet dokumentálta. A Jazz Stúdiumban a rajzaim, grafikáim szerepeltek, de lehet, hogy kisebb írásom is.
7) Szerinted azóta hány publikációd jelent meg napjainkig?
Talán 20-30. Inkább fotóimmal szerepeltem sok helyen, illetve a rengeteg lemezborító grafikámmal. Természettudományos érdeklődésem miatt biológia tagozatra jártam a győri Révai Miklós Gimnáziumba, és a zene miatt lettem grafikus, elsősorban a jazz miatt. Egyébként ebben a jóhírű iskolában érettségizett Kézdy Luca is, néhány évtized eltéréssel a javára:). Pálfi Gyuri grafikus barátom és főiskolai tanárom mindig rugdosott a főiskolai években, hogy robbantsak már valami nagyot, amire azt feleltem, hogy én sok jó lemezborítót szeretnék tervezni, nem szakmailag berobbanni. Remélem ez többé-kevésbé sikerült, mindenesetre 300-350 darab körül van az elkészült és megjelent borítóim száma, és ezek mind értékes, magas színvonalú zenékhez készültek a Dresch Quartettől Lajkó Félixen át Szörényi Levente több rockoperájáig.
8) Hogyan kerültél kapcsolatba a JazzMa.hu-val?
Ha jól emlékszem a székesfehérvári Alba Regia Feszt 2014-es jazztehetségkutatóján fotóztam Vörös Tamás és Mits Gergő jóvoltából, és ott találkoztam személyesen a magyar jazzújságírás (kikérem magamnak, én nem vagyok újságíró! – A szerk.) élő legendájával, a szépszavú rádióssal, Maloschik Róberttel:). Ô volt a szakmai zsűri elnöke. Talán akkor kértél tőlem pár fotót, de egyszer csak azt vettem észre, hogy beszámolót is kell írnom.
9) Eddig milyen tipusú cikkeid láttak napvilágot Magyarország piacvezető jazzfelületén?
Az első találkozás után több fotóriportot készítettem, és beszámolót is írtam koncertekről, kiállítás megnyitókról. Legutóbb sajnos édesanyám betegsége és távozása miatt végül nem én nyitottam meg Kézdy Luca hegedűművész fotókiállítását, de a megnyitó szövege megjelent a Jazzma.hu felületén is. A székesfehérvári legendás jazzfesztiválok utódja a Vörös Tamás, Mits Gergô által szervezett Alba Regia Feszt, amiről már negyedik éve tudósíthatok képpel és szöveggel. A nyolcvanas évek elején itt láthattam az Art Ensemble of Chicago-t és most az új évezredben Richard Bona-t, Bireli Lagrene-t, valamint a magyar jazzélet legjobbjait is.
10) Ha a szigorú főszerkesztő (it's me, you know!) engedélyezné, lenne-e kedved valami újdonsággal jelentkezni 2018-ban?
Ha lenne lehetőség, nagyon szívesen beszámolnék fotóriporttal a közelgő áprilisi James Blood Ulmer koncertről. De tudom, hogy ez sajnos nem Rajtad múlik, mert azon a koncerten valószínűleg nem lehet majd fotózni. Az Odyssey Trio most érkezik először Magyarországra, és nekem volt szerencsém 1983-ban a lengyel szükségállapot kellős közepén egy döbbenetes koncerten fotózni őket Varsóban. A hegedűs, aki ma már csak ülve tud játszani, a mezítláb rohangálva játszó Ulmer irtózatosan erős gitározása és a maláj dobos mennydörgése mellett. A koncert egy behajított és a dobfelszerelésen szétrobbanó vodkásüveg miatt félbeszakadt. Egy részeg ifjúkommunista szervező fejezte ki így nemtetszését, a katonai rendőrök egy perc alatt a lábánál fogva húzták ki a lépcsőfokokon kopogó fejével a Sala Kongresowa-ból. Döbbenetes élmény volt. Utána 10 percen át tapsolt az egyébként döbbent, néma közönség. Óráknak tűnt ez az idő, de végül Ulmer-ék befejezték a nagyon emlékezetes koncertjüket. Nagyon szívesen adnék egy-egy képet erről a koncertről a zenészeknek, ha készíthetnék néhányat a 2018-as 35 évvel későbbi fellépésükről is…
