KÜLÖNÖS TALÁKOZÓ
A Harmónia Jazzműhely szokásos pénteki napján a Lamm Dávid Trio lépett fel a Budapest Jazz Clubban. A több irányzatban és műfajban is otthonosan mozgó gitáros mellett ezúttal Barcza Horváth József bőgőzött, és Dés András játszott ütőhangszereken.
Lamm Dávid sokoldalúságáról ismert. Saját excentrikus együttese, a Delalamm mellett, hol Szalóki Ági, Szőke Niki és Hajdu Klára zenekaraiban játszik, hol a Jimi Hendrix project frontembere, aki Dés Andrással párban is képes egy egész estés műsorra. Van, hogy a karibi zene világát igézve, közben szellemes történeteket mesélve arat sikert, van, hogy magyar népdalfeldolgozásokkal, vagy éppen rap zenével áll közönség elé. Sokáig sorolhatnám a különböző formációkat, és a mindig nagyszerű élményt adó találkozásaimat Dáviddal. Kíváncsian vártam, ez a találkozó melyik énjét mutatja be. A pénteki BJC koncert különösnek ígérkezett, mivel az összeszokott Lamm - Dés pároshoz a kiváló bőgős, Barcza Horváth József csatlakozott.
A mostani trió alkalmi felállás volt, de a három zenész már sokszor játszott előzőleg együtt különböző formációkban, így az egymásra hangolódás nem okozott nehézséget. Mindkét rész többségében standard számokat játszottak, a „straight-ahead" jazz szellemében, de azért felvillant Lamm Dávid másik énjeiből is egy kevés. A koncert nyitószáma, az „In Vain”, és az első részt záró „News”, Dávid saját szerzeménye volt, ízléses keretet adva a közben elhangzott feldolgozásoknak. Érdekes volt gitárra hangszerelve hallgatni, a szaxofon, vagy a zongora főszereplésével megismert olyan darabokat, mint a „Recordame” (Joe Henderson), a „Peace” (Horace Silver), és a második részben játszott „Valse Hot” (Sonny Rollins). Ezek a ritkábban elővett darabok általában jobban rögzülnek eredeti hangzásukban, erősebben kötődve a szerzői előadáshoz a zenei emlékezetben. Lamm Dávidéknak köszönhetően a kezdeti távolságtartás rohamosan csökkent, nem kellett udvariassági köröket tenni, egy pillanat alatt a feldolgozások intim szférájába kerülve élvezhettük azokat. A szinte mindenki által eljátszott alapmű, Thelonious Monk világhírű kompozíciója, a „’Round Midnight”, és a nem kevésbé ismert Irving Berlin írta „How Deep Is the Ocean” már a rengeteg feldolgozás, és megközelítés miatt ebben a hangszerelésben sem okozott kezdeti idegenkedést, könnyebben volt befogadható ebben a formában is. A második részben egy Sonny Rollins tiszteletére írt szám után következett a már említett Rollins írta „Valse Hot”, majd egy kortárs gitáros szerző műve következett. A „Strange Meeting” a napjaink legnagyobb gitárosai között számon tartott Bill Frisell szerzeménye, először 1994-ben, a „This Land” című lemezen jelent meg, és szextett játszotta. Hét évvel később, 2001-ben ismét lemezre került, ezúttal trióval rögzítették, nem is akármilyennel. A lemez címe egyben a névsort is tartalmazza, „Bill Frisell with Dave Holland and Elvin Jones”. Ez hasonlított jobban a Lamm Dávid Trio játszotta változathoz. Nekem ez volt a koncert csúcspontja, itt szállt el az a bizonyos angyalka a nézőtér fölött. Ekkor melegedett be igazán a közönség is, a szórványos tapsokból egyre dübörgőbb tapsviharok alakultak. A végig szellemesen kísérő Dés András is itt váltott ki hangos ovációt, amikor fejét, arcát is beleértve, az egész testét ütőhangszerként használta. Akár hiszik, akár nem, ez nem öncélú, közönséghergelő show elem volt! Végül a felforrósodott hangulatban a „The Thrill Is Gone”, Roy Hawkins és Rick Darnell 1951-ben írt, B.B. King által világszerte ismerté tett blues nótájával búcsúzott a trió. Dávid akárcsak az első részt lezáró saját szerzeményében, itt is megvillantotta énekesi tehetségét. Megmutatta a mai hangvételű reppes „News” után, hogy nála a dögös fekete West Coast blues is tud hitelesen, szívből szólni. A végén mindhárman boldogan fogadták az ütemes tapsot tarkító hangos ovációkat. The trill is gone, az izgalom eltűnt, a strange meeting, a különös találkozó sikerrel ért véget.
