"Hommage to Duke"
A címet loptam Dave Grusin-tól, de sajnos ismét aktuális. Még egy Herceg itt hagyott minket, talán ideje korán, talán Neki most volt itt az ideje... Nem tudok és nem is szeretnék hosszú sorokon keresztül szomorkodni, mert ahogy egy kicsit sikerült a kétszeri magyarországi látogatása során megismernem Őt, nem ilyen ember volt, nem ezt szeretné, és remélem e döntésemre mosolyogva bólint odafentről...
2009. május 21-én, második nekifutásra sikerült megszervezni a koncertet, George Duke és a Budapest Jazz Orchestra közös koncertjét. Ez olyan hihetetlenül hangzik még ma is, ha arra gondolok, hogy hallgatom a lemezeit, nézem a videókat és egyszer csak megjelenik maga George Duke a MÜPA hangversenytermének ajtajában, éѕ én ott ülök a dobok mögött éѕ rettentően izgulok, mert Vele fogok játszani! Nem tudom leírni az élményt!
Amikor belépett a terembe, láttuk rajta hogy fáradt, hiszen épp Debrecenből érkezett egy hatalmas turnébusszal hosszú órákat zötykölődve (előtte meg Szófiában volt…), de mosolygott és egy "Hey guyѕ!" után már el is indult szemrevételezni a hangszereket, amiket kért az esti koncertre: egy hangversenyzongora, egy Fender Rhodes és az elmaradhatatlan Moog.
A "Steіnway éѕ fiai"-n mi is csodálkoztunk, hiszen elsősorban zseniális "Lead" szintetizátor és elektromos zongora hangszínei jutnak eszünkbe, ha a játékára gondolunk. (Aztán az Oláh Kálmán által hangszerelt 'Round Midnight-ban rögtön olyat zongorázott, hogy nem volt több kérdésünk…)
Elkezdődött a próba, ami mindössze 2 (kettő) óra hosszú volt, de az első hangoknál már mindannyian tudtuk, ha valahol, hát itt nem lehet semmi baj az este folyamán.
A kottákat előre eljuttattuk egymásnak és mindkét fél felkészülten érkezett a próbára. Ez egy јópofa dolog, a zenészek így megspórolhatnak egymásnak egy csomó időt… (Erre vonatkozik egy régi amerikai zenész mondás, miszerint: "Please, don't f_ck my Time!")
Hihetetlen energiák szikráztak a levegőben, a végtelen nyugalom és a zene töltötte be ezt a két órát.
A Pocsai Krisztával, Lattmann Bélával, Kormos Janóval, Pusztai Csabival kiegészült és Elek István által vezetett zenekar bizony úgy koncentrált, mint még talán soha.
Két óra múlva felálltunk a hangszerek mögül, zsizsegtünk a rengeteg energiától, amit George Duke személye sugárzott felénk a próbán, mosolyogtunk csak, mint ahogy Ő is és a zenéje is.
Az esti koncert "nem okozott meglepetést", feszített figyelem, mosoly, zene...
Aztán lehet, hogy közben össze-visszaszerepeltünk az izgalomtól, mi euforikus állapotban éltük meg az egészet, de erről valakit a közönség soraiból kellene megkérdezni, mi "helyi érzéstelenítésben" utaztunk Mr. Duke-kal.
Személyes élményem?
Az EGÉSZ. A próbák, ahogy kezdett összeállni a műsor, ahogy kezdtek a számok olyan "George Duke-osan" szólni. Aztán a koncert. Volt egy dobszólóm egy gyors dalban. Mivel a földkerekség minden dobját és cintányérját felpakoltam, sikerült szóló közben a dal vezérmotívumát szinte dallamszerűen eljátszanom a hatalmas hangszeren. Ennek George a többiek szerint rettentően mosolyogva örült, én mindebből az izgalom miatt mit sem vettem észre, viszont a koncert után az öltöző felé sétálva egy hatalmas kéz csapott a vállamra és közölte mély hangon: "Good Job".
Nos, ezektől a tőmondatoktól tudunk szárnyalni, erőt kapni a továbbiakhoz, hogy kitartsunk, zenéljünk! Ez a bizonyság, hogy lehet itt, nálunk is valami jó, olyan jó, ami megállja a helyét akár George Duke partnereként is!
Aztán koncert után rövid búcsú, felült a buszra és indultak tovább a „közeli” Hága városába.
Még a buszról írt egy email-t: "Veletek bármikor szívesen, csak telefonáljatok! " Mekkora dolog ez!
A második alkalommal a Sziget Fesztivál 0. napján játszhattunk Vele.
Szinte csak egy telefonba került szó szerint, és jött, tényleg eljött… ahogy írta még a buszról…
Közel egy hetet töltött Budapesten. Érkezése estéjén Elek Istvánnal, Csík Gabriellával fogadtuk a hotelben, ahol megszállt. Gabi még gyorsan kicsikart egy villáminterjút is Tőle a Magyar Rádiónak, mi pedig megittuk életünk legdrágább kávéját, de legalább remek társaságban!
Ismét a mosoly, csak pár mondat, aztán hagytuk átállni, pihenni…
A koncertig volt néhány napunk, ismét csak elég volt egy próba. Sárkány Sanyi épp kolbász, friss kenyér korszakát élte abban az időben, és hát George-ot is elérte az illat, aminek nem tudott ellenállni. Minden ellenérzését, és a "de ez nyers húsból van, ugye?"-t félretéve, remekül falatozott velünk, sőt Sárik Peti a másnapi találkozónkon meg is lepte Őt egy kisebb szál magyaros kolbásszal.
Tudjátok, milyen dolog egy ilyen ember közelében tölteni perceket, órákat, napokat? Kimondhatatlan érzés, egy élő legenda és egy kedves, közvetlen ember.
Napokig lehettem a sofőrje. Betuszkolta „habtestét” a Ford anyósülésére és mentünk várost nézni, kávézni a Várba, vacsorázni a Liszt Ferenc térre.
A zenekar keménymagja és néhány barát velünk tartott, Ő pedig csak mesélt… Előkerültek történetek a „régiekről”, a nagy öregekről, akikről mi csak olvashattunk ez idáig. Egy vidám, élő jazztörténet órán vehettünk részt.
A koncert ismét hosszú időre elegendő energiával töltött fel mindannyiunkat, nagyon jó visszajelzéseket kaptunk a közönségtől is. Hiszünk nekik!
Ismét csak előjön egy személyes élmény, ami főleg a lámpalázas jazzmuzsikusoknak mondhat valamit:
A koncert délelőttjén volt ugye a beállás. Ülünk a színpadon, izgatott várakozás, majd elhangzik: "Brazilian Love Affair". Lapozás, csend, George elkezdi a samba groove-ot énekelve, majd zongorán, a ritmusszekció bekapcsolódik. A színpad jobb szélén George kuckója a temérdek billentyűs hangszerrel, odanézek bátorító visszajelzéséért, egy szemkontaktusért, erre mit látok? Az előttünk levő produkció vendégdobosa, egy bizonyos Dennіѕ Chamberѕ támaszkodik George zongorájára, flegmán rágózik, teste meg-megmozdul a zene lüktetésére, és rettentően mosolyog.
Kezemből az erő elmúlt, a fejem kiürült, mint amikor valaki megnyomja azt a képzeletbeli "Reset" gombot... Aztán a dal után odajön, pár mondat:
D.C. "Miért izgulsz?"
B.T. " Egy híres zongorista és egy híres dobos áll mellettem és engem néz dobolás közben… ez nem segít Mr. Chambers..."
D.C. " Ne izgulj, jól játszol, csak mindig figyelj a zenére és minden rendben lesz!"
B.T. (összeakadt nyelvvel…) Köszönöm!!!!!! (és már mosolyogtam is…)
Este a koncert. No comment, mondhatni a "szokásos": a föld felett röpködés 90 percen keresztül 18 fővel.
Koncert után rövid búcsú a Toi-Toi vécék előterében … A backstage-en pihengető előttünk játszó zenészek egy része odajött barátkozni, gratulálni, a másik része erőszakosan a helyén maradt, ezzel is jelezvén, a koncert jól sikerült.
Hiába "Magyarok vagyunk, nem?", ahogy ezt egy énekesnő is megjegyezte egy Himnusz éneklési kísérlete során...
Hatalmas energiákkal felpakolva, élményekkel gazdagon mentünk haza, és azóta is bennünk, bennem él az egész, mintha csak ma történt volna, és lesz folytatás, lesz "még egyszer"...
De nem lesz. A ráadás elmarad. Valaki elhívta Őt egy másik zenekarba, ahol már ott vannak az "öregek", akikről mesélt nekünk, akikre felnézett, akiktől tanult, akikkel játszott.
Én is tanultam sokat, élvezettel hallgattam a történeteket, a csodálatos dallamokat a zongorán, az éneklést…
Tudjátok: megszólal – libabőr – hőhullám – gyerünk, dobolni kell!!!
Szerettem, amikor mellettem ült az autómban, amikor rám, ránk mosolygott, amikor zenélt.
Köszönöm Mr. Duke, Mr. George Duke, egy életre szóló élményt kaptam!
És most beteszem az egyik lemezét, hogy halkan szóljon, és ismét itt lesz velem, én pedig ott leszek gondolatban azon a színpadon, MOSOLYOGVA!
Berdisz Tamás
