Snarky Puppy: Live at the Royal Albert Hall 2021. április 01., Szeifert Bálint
Snarky Puppy – Live at the Royal Albert Hall (GroundUPmusic)
Bizonyára sokan álmodoznak arról, hogy koncertezhessenek a Royal Albert Hall-ban. Persze arról is, hogy erről az eseményről felvétel is készüljön – aztán ezzel a felvétellel Grammy-díjat nyerjenek.
A Michael League basszusgitáros által vezetett Snarky Puppy együttesnek ez egy csapásra összejött tavaly megjelent „Live at the Royal Albert Hall” című lemezükkel. Ráadásul ez már a negyedik Grammy-díj, amit bezsebel az együttes.
A jazz-fusion-funk-világzenei formációnak ez az első igazi koncertlemeze, bár a zenéjük élőben történő rögzítése nem áll távol tőlük, legismertebb felvételük is egy ilyen „live sesision” videó, mégpedig a „Lingus” című dal, Cory Henry epikus billentyűszólójával, ami már több tízmillió megtekintéssel büszkélkedik a YouTube-on.
A „Live at the Royal Albert Hall” című lemez egy hamisítatlan Snarky Puppy anyag, zömében hétperces dalokkal. Személy szerint leginkább az tetszik a dalokban, hogy egyszerre nagyon komoly kompozíciók, de ezzel együtt szabadabb improvizációk is helyet kapnak minden dalban.
Személyes kedvencem a „Bad Kids to the Back” című szerzemény, ami egy dögös funk groove-ra épül, zseniális témával, ami először fúvós arrange-ként hangzik el, majd a húros hangszerek veszik át a témát, és a fúvósok mennek át backing-szerepbe. A YouTube-on fellehető „eredeti” verzióban szaxofonszóló van, itt viszont orgonaszólót hallhatunk, ami alatt őrületes dobkíséret történik. A dal végén pedig következik az elmaradhatatlan fix arrange-ra játszott dobszóló, jobbnál jobb ötletekkel, tele energiával és fantáziával. A Snarky Puppy-nak amúgy is védjegye ez a groove-centrikus muzsikálás, a dobos és az ütőhangszeres mindig fontos szerepet kap a szerzeményekben.
Személy szerint én jobban kedvelem a formáció funkos, groove-os oldalát, mint a világzenei kompozíciókat, mint amilyen az első „Even Us” című dal, de pont ez a sokszínűség teszi igazán érdekessé a formáció zenéjét. Óriási pillanat volt számomra az „Alma” című szerzemény lírikus basszusgitár-billentyű bevezetője is, ami szintén sokat tett hozzá a lemez változatosságához. Basszusgitárosként számomra teljesen lenyűgöző Michael League dallamérzékenysége ebben a részben.
Amit még külön kiemelnék, az Bobby Sparks torzított és wah-wah effektes Hammond Clavinet-játéka a „While We’re Young” című dalban. Egyszerűen olyan ízléssel tudja játszani ezen a hangszeren ezeket a bluesos-funkos dallamokat, hogy elképesztő.
Én még biztos, hogy sokszor meg fogom hallgatni ezt a lemezt, jót tesz a lelkemnek egy kis koncerthangulat ilyen ínséges időkben.
És természetesen minden zenerajongónak nagy szeretettel ajánlom ezt a lemezt!
