Metheny, Pat: Unity Band 2012. július 16., Gyémánt Bálint
Nagyon hálás feladat olyan művészről írni, akinek hosszú évek óta vagyok a rajongója. Nem titkolom elfogultságom Pat Metheny-vel kapcsolatban, kezdő gitárosként talán ő volt a legnagyobb hatással a játékomra.
Mindig nagy érdeklődéssel figyelem munkásságát és alig vártam, hogy ezt a lemezt is a kezembe vehessem.
Az elmúlt években inkább különlegességekkel örvendeztette meg rajongóit az 57 éves gitáros. 2010-ben jelent meg az ‘Orchestrion’, ezt pedig egy évvel később a Grammy nyertes ‘What’s It All About’ című szóló lemez követte, melyen bariton gitáron hallhatjuk játszani.
A Pat Metheny Unity Band sokkal régebbi hangzásból kíván inspirációt meríteni. Interjúkban is rendszeresen a „80/81” című Charlie Haden-nel, Jack Dejohnette-tel, Dewey Redman-nel, Mike Brecker-rel készített jazztörténeti mérföldkövet emlegeti az új zenekara kapcsán.
Fontos tudnunk, hogy Metheny az egyik legaktívabb jazzmuzsikus. Minden újításra nyitott, de kedveli a klasszikus hangzásokat is. A legnagyobb szaxofonművészek közül olyan nevekkel játszott együtt, mint például Joshua Redman, Kenny Garrett és David Liebman, legnagyobb örömömre most a csodálatos Chris Potter-rel hallhatjuk a Metheny Unity Band-ben.
Állítása szerint Metheny rajongóként figyeli Potter munkásságát az elmúlt években, és amikor Antonio Sanchez debütáló albumán először dolgozhattak együtt, eldöntötte, hogy lemezt szeretne csinálni a jelenleg egyik legmeghatározóbb szaxofonművésszel. A következő feladat a ritmusszekció kiválasztása volt. Dobosként a már jól bevált Antonio Sanchez-t hívta, bőgőzni pedig a fiatal Ben Williams neve merült fel.
Tudom, hogy ez manapság már nem szokás, de én imádok lemezt vásárolni. Kezemben tartani a lemezborítót, miközben szól a zene, fantasztikus élmény! (Ajánlom mindenkinek! J) A borító egyszerű, illik a muzsikához. Az album szerintem legerősebb kompozíciója, a nyitószám, a „New Year” című dal, mely elegánsan ott folytatódik, ahol az előző lemez befejeződött. Metheny egyedül játszik egy remek nyitányt, melyben bemutatja a témát, majd a teljes zenekar követi.
A muzsika színvonala, a művészek együttjátéka éppen olyan, amilyenre számítunk a névsor hallatán. Végig mosolygok, miközben hallgatom. Az egész műfajnak éppen ez a szabadság a lényege, melynek legnagyobb mestereit hallhatjuk ezen a felvételen.
Gyönyörűen szól az anyag, persze ez magától értetődő.
Már említettem a fiatalkori elfogultságomat Metheny-vel? Napjainkban valahogy így érzek Chris Potter-rel. Bármilyen zenei közegben hallom őt, mindig elképedek, hogy micsoda mestere hangszerének; nem csak a klasszikus jazz, hanem a kortárs improvizatív zene minden ága a kisujjában van. Számomra ennek az albumnak ő a kiemelkedő meglepetése. Nagyon izgalmas, ahogyan a szopránszaxofon és a gitárszintetizátor találkozása soha nem hallott új soundot hoz létre. Potter ráadásul nem csak szaxofonon, de basszusklarinéton is fület gyönyörködtetően játszik.
Ez a lemez számomra egy összegzés. Pat Metheny 2012-ben, közel a hatvanadik születésnapjához is méltán az egyik legnagyobb, legmeghatározóbb név a jazz szakmában. Hallhatjuk egyedül, trióban, kvartettben, felcsendülnek régi hangszerei, gitárszintetizátor, az ‘Orchestrion’ anyag különleges hangszínei, de ezzel az albummal csak még kíváncsibbá tett, hogy vajon mi következik ezek után…
