Lorber, Jeff: Hacienda 2013. szeptember 13., Albert Zoltán
Egy újabb, kiváló Jeff Lorber albumról lesz szó az alábbiakban, a fusion jazz egyik nagyágyúja folytatja a legutóbbi, "Galaxy" című lemezen megkezdett utat, valamint az is látszik, hogy ez a fusion-csapat igazán termékenyen működik együtt.
Az alkotó trió névsora már önmagában impozáns: a dalszerző-billentyűs Lorber mellett a basszusgitáros Jimmy Haslip és a kiváló szaxofonos Eric Marienthal játékát hallhatjuk, kiegészülve a dobos Vinnie Colaiuta-val.
A kezdés tempósra, egyúttal erősre sikerül, a "Corinaldo" definiálja a várható tartalmat, mely a "Solar Wind"-ben folytatódik Larry Koonse vendégszereplésével, a kifinomult gitárjáték kiválóan kiegészíti a szellős, de mégis erős hangszerelést. A "King Kong" egy egzotikus - némileg az utazás élményét megörökítő - témát hoz be Frank Zappa-t megidézve, itt vendég - stilszerűen - a legendás Jean-Luc Ponty, a hegedűszóló tökéletesen illeszkedik a dal hangulatához. Ezután más irányba "utaznak", a "The Steppe" egy amerikai érzést ír le, mely oldott és balladisztikus, majd újra előtérbe kerül az "uptempo", valamint az európai kontinens és természetesen a címadó dal (Hacienda), ami egy manchesteri táncos klubról kapta a nevét, ami a 1980-as években volt a csúcson. A szerzeményben zeneileg (hangzásokban és hangszerelésben) is visszanyúlnak ebbe az évtizedbe, mindezt ízlésesen teszik. Egyébként a lemezre általában jellemző a 1970-80-as évek zenéinek és inspirációinak keveredése korunk zeneivel. Utóbbira hatásra példa a "Fab Gear", melynek kicsit "bólogatósabb", R'n'B-sebb az alap groove-ja, megspékelve mindezt némi bebop-pal, az összhatás pedig már-már pop-os, a téma jól eltalált, vidám és könnyen megjegyezhető. A "Raptor" újra egy "harapósabb", fusion jazz szerzemény, egy kiváló Marienthal szólóval, ami egyébként a korábbi, "Galaxy" lemez nyitó dalának a "Live Wire"-nek párja is lehetne. A lemeznek ezen a pontján még mindig van mondanivaló és újdonság, az "Everlast" és a "Playa Del Falco" szintén jól működik párban, egyik a másik feloldása, előbbi egy középtempós, utóbbi pedig egy "mesélősebb" dal, kiváló témával. Az "Escapade" egy kompromisszum mentes, fúvósszekcióval megtámogatott dal, retro hangulatban. A zárásban pedig egy vérbeli funk alap hangzik el, a "Dragonfly" könnyed lazaságával egy kiváló oldás a lemez végére.
Nagyon karakteres, koncepciózus albumot hallgattam, mely a korábbiak - egyben Jeff Lorber életművének - méltó folytatása, ajánlom mindenki figyelmébe.
