le Fleming, Orlando: Romantic Funk: The Unfamiliar 2020. október 16., Salvai Ádám
Orlando le Fleming – Romantic Funk: The Unfamiliar (Whirlwind Recordings 2020)
A New York-ban élő és alkotó angol nagybőgős/basszusgitáros, Orlando le Fleming az idei év szeptemberében egy új albummal jelentkezett. Az alig egy hónapja megjelent lemezen bemutatja új zenekarát, a Romantic Funk-ot, melynek debütáló anyaga a „The Unfamiliar” címet viseli.
Orlando le Fleming karrierje során már olyan elismert művészekkel dolgozott együtt, mint Branford Marsalis, Kurt Rosenwinkel, Joey Calderazzo, Billy Cobham, Seamus Blake, Wayne Krantz, Ari Hoenig, Antonio Sanchez, és David Sanchez.
A korábbi, dob nélküli OWL Triójához képest most egy teljesen más felállással operáló formációval alkotott le Fleming. A Romantic Funk zenéjét az 1980-as évek fusion világa ihlette. A tagok között szerepel Philip Dizack trombitán, Will Vinson szaxofonon, Sean Wayland billentyűkön, valamint Kush Abadey és Nate Wood váltják egymást a doboknál. Az albumon hallható szerzemények mind le Fleming saját művei, aki törekedett arra, hogy társai erősségeire terelje a figyelmet és olyan környezetet alakítson ki számukra, amiben a legjobban érzik magukat.
Az első dalt a ritmusszekció vezeti fel, majd a témával csatlakoznak a fúvósok. Dizack-tól hallhatunk egy nagyon jó improvizációt az „I'll Tell You What It Is Later”-ben, amit Miles Davis albumai inspiráltak a 80-as évekből.
A „Waynes” című számot le Fleming két kedvenc Wayne-jére, Shorter-re és Krantz-ra lehet visszavezetni.
A harmadik, „The Myth of Progress” egy enyhe lenyugvás, megszűnik az eddigi intenzív érzet. Itt már a zenekarvezetőt is hallhatjuk improvizálni; eddig mindenképp ez a dal nyerte el legjobban a tetszésem.
Ezután következik a „Struggle Session”, ami a korábbi kijelentésem már az első pillanatokban átírta. Egyből magával ragadott a hangulata és teljesen elmerültem benne.
A „FOMO Blues” szinte az ellentétes világot hozza azonnal, rögtön feszes groove-val indul, tulajdonképpen megnyitja a második felét az albumnak. Végig virtuóz, izgalmas, le Fleming itt is nagyon komolyan és intenzíven jelen van, de a társai sem maradnak el mellette.
A hatodik „More Melancholy” újra visszavesz az erős rezgésekből, hogy a következő, „Mischievous”-ban visszatérjen a határozott groove, a ritmusosabb környezet. A hangszínek a billentyűtől és a basszusgitártól abszolút hűen hozzák a 80-as évek fusion hangulatát, ezek egészülnek ki kiváló szólókkal, közös zenekari részekkel.
Zárásként a „The Inexpressible” szólal meg, kellemes, nyugodt befejezése az egész albumnak.
A végeredmény egy nagyon jó atmoszférával rendelkező fusion album, ami abszolút megállja a helyét a nagy elődök mellett. Végig profi és izgalmas játék, a sound is nagyon tetszett mindegyik zenésznél. Egyénenként is kiválóan szóltak, de együtt egy magasabb szintre emelték egymást.
Orlando le Fleming el is mondta, hogy az album írása közben nagyon tudatosan kezelte az improvizációs részeket, hogy minden zenész megkapja a megfelelő teret, ily módon kiélhessék magukat. Elmondhatjuk, hogy nagyon jó munkát végeztek.
Romantic Funk: The Unfamiliar (Whirlwind Recordings, 2020)
- I'll Tell You What It Is Later
- Waynes
- The Myth of Progress
- Struggle Session
- FOMO Blues
- More Melancholy
- Mischievous
- The Inexpressible
