Johnson, Molly: Because of Billie 2014. december 26., Kész Petra
Molly Johnson - Because of Billie (Universal Music – Universal Hungary)
Molly Johnson új lemezét hallgatom, amin Billie Holiday dalokat és általa ismertté vált standardeket énekel. Egy kanadai énekesnőről van szó, akinek egyedi, rekedtes hangszíne van, amit én nagyon bírok. Pár éve mondták neki, hogy olyan, mint Billie Holiday, erre ő azt válaszolta, hogy nem, Billie miatt. Az albumnak is ez lett a címe, “Becouse of Billie”.
Az énekesnőt kísérő zenészek is említést érdemelnek, mert igazán profin játszanak a lemezen. Terry Clarke dobol, a fúvós szekciót Mike Downes, John Johnson, Bryden Baird és Colleen Allen képviselik, zongorán pedig Botos Robi!!!
Az első dal mindjárt az egyik kedvenc balladám, a „Body & Soul”. Szerintem ez a szám balladában a legszebb (bár ott van Esperanza Spalding zseniális verziója is), viszont Molly-ék is középtempóban játsszák, de egyáltalán nem zavaró, nincs megerőszakolva, egész kellemes. A második standard a „What A Little Moonlight Can Do”, up-tempoban, jó ízzel swingelnek, a zenekar is jól játszik. A témában belefeznek egy részt, ami marha jól áll a dalnak. A következő egy igazi Billie klasszikus, a „Fine and Mellow”, hogy is lehetne másképp játszani, mint ilyen dögös medium swingben, fúvósokkal. A „Them There Eyes” visszatérő témájában egy kórus is vendégszerepel, ami annyira nem győzött meg, sőt erőltetettnek tartom. Az ötödik dal a „You’ve Changed”, amit gyöngyörűen játszanak. Ezt követi a „God Bless the Child” groove-os feldolgozása, majd a „How Deep Is the Ocean” modernebb megközelítésben. A nyolcadik és kilencedik számot Dee Dee Bridgewater által ismertem és szerettem meg, ezek pedig a „Strange Fruit” és a „Lady Sings the Blues”. Molly Johnson előadásában sem csalódtam bennük, remek hangulatuk van és az utóbbit rendkívüli ízzel swingelte meg. A tizedk dal „Do Nothing ‘Til You Hear from Me”, csak ámulok a soundon. Szintén nagy kedvencem következik, „You Go to My Head”. Megint csak modern hangzás, alterált akkordok egymás hegyén-hátán. Erre a dalra viszont már kénytelen vagyok azt mondani, hogy ez sajnos így nem az igazi. Véleményem szerint jobb lett volna, ha megmarad balladának ez a szám, viszont a „They Can’t Take That Away from Me”-ben ismét otthonosan érezhetjük magunkat. Az utolsó két szám a „Now Or Never” és a „Don’t Explain”.
Ezt a lemezt is öröm volt végighallgatni, mindenkinek meleg szívvel ajánlom. Marha jó hangulatú zene, nagyon jó zenészek, új felfogások és a régi feeling is megjelenik. Változatos számok, egyáltalán nem unalmas megközelítésben. Hallgassátok Molly Johnsont!
